C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
3. Az ún. 1486. évi nádori cikkelyek - 3.3. A cikkelyek történeti hitelessége (tartalmi vizsgálata) - 3.3.11. A tizenkettedik cikkely
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 326 Mindezek után alig húsz évvel később, némileg meglepő módon a cikkely tartalma megjelent a politikatörténeti érvelésben. A Német Lovagrend az ország töröktől történt visszafoglalása után, a volt hódoltsági területek benépesítése céljából, 1702 márciusában 500 ezer rajnai forintért megvásárolta a Jászkun Kerületet. Az eladás ellen Esterházy Pál nádor tiltakozott, mondván, ezzel az uralkodó megfosztja a nádorok által 500 éve viselt, a jászok és kunok bírája címtől. Protestálásában két dologra hivatkozott: egyfelől a Kerület nem elidegeníthető, mivel királyi birtok; másfelől pedig, hogy törvény szerint a mindenkori nádor a kunok és jászok örökös főispánja és bírája, amelyért tőlük évente 3000 forint fizetésben részesül. Beadványában konkrétan a nádori cikkelyek 11. pontjára hivatkozott. Tiltakozása azonban nem ért célt, mivel az adásvételt nem sikerült meghiúsítania, noha a kunok és jászok bírájaként neki járó évi 3000 forintot ezután a kincstár fizette ki neki. Az 1702. évi tranzakciót követő országgyűlések mindegyikén újra és újra szóba került a téma, a rendek folyamatosan szorgalmazták a nádor jogainak visszaállítását. Ez végül 1745-ben sikerrel zárult: a Jászkun Kerület feletti bíráskodási jog újra visszakerült a nádor kezébe.377 Mint a példából is látható, mind a nádor, mind pedig a rendek egy olyan, a későbbiekben, egészen pontosan 1681-ben és akkor is csak részlegesen szentesített iratra hivatkoztak, amelynek 12 pontja legalábbis vitás hitelességű állításokat tartalmaz. Ráadásul a szóban forgó pontot – mint láttuk – 1681-ben éppen nem is erősítették meg. 3.3.11. A tizenkettedik cikkely „Tizenkettedszer: egész Dalmáciának a nádor bírói hatalma alatt kell lennie és jövedelmül ott bizonyos szigetei vannak.” 378 A mértékadó szakirodalom szerint Dalmácia felett – rengeteg megkötéssel ugyan, de – a mindenkori dalmát-horvát(-szlavón) bánok gyakorolták a bíráskodást. A valóságban azonban a dalmát városok szabadságaik értelmében közvetlenül a királyhoz, a szigetek pedig a király által kinevezett személyekhez, rektorokhoz fordulhattak ügyeikkel.379 E névlegesen gya korolt bírói fennhatóság is elenyészett azonban, miután Velence elfoglalta 377 Forgó A.: Egyház – Rendiség – Politikai kultúra 116–126. 378 CJH I. 402–403.; DRH 1458–1490. 317. 379 Hajnik I.: Perjog 131.
