C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
2. A királyi helytartóság története - 2.1. Historiográfiai áttekintés
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 168 lub József is, aki munkájában ugyancsak azt írta, hogy bármilyen névvel is illették a király helyettesítésére rendelt személyt vagy személyeket, mind alatt ugyanúgy a kormányzói méltóságot kell értenünk.16 Gábor Gyula (és Holub József) szerint tehát bármilyen oknál fogva akadályoztatik a király a hatalomgyakorlásában, a helyette állított személyt kormányzónak nevezték. Ezzel szemben véleményem szerint kézzelfogható különbségek vannak a király kiskorúsága, fogsága, avagy külföldi útja, netán a trónüresedés idejére rendelt helyettesek között, s ebbéli meggyőződésemben mind a források szó- és fogalomhasználata, mind pedig a helyettesállítások eltérő módja megerősít. A jelen munkában tehát csak azokat a királyhelyettesítéseket vettem vizsgálat alá, amikor a király külföldi útja idejére saját maga nevezett ki (kiemelés: C. T. N.) személyének – idő szakonként változó felhatalmazással – helyettesítésére valakit vagy valakiket. Elgondolásom szerint az egyes királyhelyettesítések okai és fajtái (trónüresedés, kiskorúság, fogság, távollét) alapvetően különböznek egymástól. A király kiskorúsága és a trón üresedése idején, amennyiben volt anyakirályné vagy özvegy királyné (I. Károly, I. Lajos, Albert és Mátyás királyok halála után), akkor ők gyakorolták az előkelők egy csoportjával a hatalmat.17 Ha egyik sem volt, akkor a ki- vagy önjelölt főpapok és főurak tették ugyanezt (I. és II. Ulászló királyok halála után).18 A legfőbb különbség azonban az, hogy egyik cselekvésben a királynak nincsen tevőleges szerepe, míg a másikban ő maga a megbízó: ennek bizonyítékai a király elutazásai előtt keletkezett kinevezőlevelek. A királyhelyettes-állítások uralkodónként változtak, csakúgy, mint a helyettesek által gyakorolt jogok, a folyamat ráadásul korántsem egyirányú volt: hol bővebb, hol szűkebb, de minden esetben a királyénál korlátozottabb jogokkal ruházták fel őket. A továbbiakban az újkorban oly nagy pályát befutó helytartói intézmény gyökerei után kutatva a 13. századtól vizsgálom a királyhelyettesítések történetét a középkori magyar állam bukásáig, illetve a Habsburg-dinasztia trónra kerülése utáni első évtizedekig. 16 Holub J.: Kormányzói méltóság 4., passim. 17 Az Árpád-korra vö. Zsoldos A.: Királynéi intézmény 129–132. 18 Mindezt egyébként az ún. 1486. évi nádori cikkelyek is megerősítik – amelyek különbséget tesznek a gyám és a helytartó között (Gábor Gy.: Kormányzói méltóság 10.) –, a baj csak az, hogy amint azt a 3. fejezetben részletesen bizonyítom, nem ekkor, hanem a 16. század harmincas éveiben keletkeztek.
