C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
2. A királyi helytartóság története - 2.1. Historiográfiai áttekintés
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 166 mányzói, vagy kormányzótanácsi igazgatás alatt; mindenesetre sokkal többször, mint ahány eset emléke a köztudatban fennmaradt. Oka és magyarázata ennek a jelenségnek nyilvánvalóan az, hogy a kormányzói hatalommal egybekötött hatáskört a régibb évszázadokban esetről-esetre adott megbízólevelek szabályozták, amelyek publicistáink előtt kevéssé ismertek, a Hunyadi János kormányzóvá választásával kapcsolatosan megalkotott, s a kormányzói hatáskört szabályozó 1446: VI–IX. t.-cikkek és az 1447. évi törvénycikkek pedig a magyar törvénytár régibb kiadásaiba felvéve nincsenek, s így jóformán egyedül a törvénytárba is felvett nádori cikkek (articuli de officio palatinali), valamint a Szilágyi Mihály kormányzó 1485. [helyesen 1458 – javítás: C. T. N.] évi decretuma azok a közismert források, amelyeket közjogászaink felhasználni szoktak. Ily körülmények között érthető, hogy amikor 12 év előtt az alkotmányosság helyreállításával és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920: I. törvénycikket a nemzetgyűlés megalkotta, a kormányzói hatalom szabályozásánál a történelmi tradicióktól több helyen történt eltérés. Az 1920. évi I. t.-c- 13. §-ának indokolása azt mondja ugyan, hogy a kormányzói jogkör az alkotmánytörténelmünk praecedens eseteinek és különösen az 1446. évi I., VI., VIII. és IX. törvénycikkekben Hunyadi János kormányzósága alkalmából megállapított elveknek megfelelően [kiemelés Gá bor Gyulától] állapíttatott meg, valósággal azonban ez a törvény a kormányzói hatáskört annyira megnyírbálta, hogy végül kénytelen volt kifejezetten elismerni – két helyen is –, hogy a kormányzói jogkör szabályzásánál a köztársasági alkotmányok, illetve a köztársasági elnökök közjogi helyzete szolgált mintául. Márpedig a magyar királyi kormányzói tisztség legalább is any nyira különbözik a köztársasági elnök tisztségétől, mint a magyar királyság alkotmánya valamely köztársaság alkotmányától.”13 Majd az észrevételeinek részletes ismertetése után így foglalta össze célját: „Ezek az elgondolások indítottak arra, hogy egybegyűjtsük mindama forráshelyeket, amelyek a kormányzói tisztség keletkezésére és fejlődésére vonatkozóan törvénytárunkban és okleveles gyűjteményeinkben feltalálhatóak. Az államfői hatalom gyakorlásának egykor bekövetkezendő végleges rendezésénél felhasználhatóak lesznek úgy nemzet történetéből merített adatok, mint a most lefolyt több, mint tíz év tapasztalatai. Bizonyos aktualitást is adott ennek az elhatározásnak az a körülmény, hogy az 1930. évben a magyar nemzet nagybányai vitéz Horthy Miklós úrnak Magyarország kormányzójává történt megválasztatása decenniumát ünnepelte. A nemzet hálájának és bizalmának felfogásunk szerint misem adná eklatánsabb bizonyítékát, mint az, ha a törvényhozás ezeket a sem alkotmányjogi, sem történelmi tekintetben nem indokolt korlátozásokat törölné. A kormányzó a király megszemélyesítője; ő a király nevében, személyében, vagy amint régente mondották, a király képében kormányoz. Természetes, hogy egy alkotmányos államban a királyi hatalomnak is vannak korlátai. De az ezeken túlmenő olyan korlátozások, amelyek a kormányzónak, 13 Gábor Gy.: Kormányzói méltóság 3–4.
