Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D13] 1963. július 14. László Gyula: A Keszthely-kultúráról
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 86 magyar–szláv területen, s mindössze 4-5 került elő tiszta szláv területen. Eszerint a griffes–indások 3/4-e tiszta magyar helynevekkel jellemzett területen lakott, illetőleg majdnem 100 százaléka olyan területen, ahol a XI. században a magyarság jelenléte kimutatható. A térképről világosan leolvasható, hogy a Kárpát-medence magvában élő griffes–indások zömükben nem szlávosodhattak el (a földművelővé vált avar tömegek nem nagyon mozoghattak a politikai változások következtében!). Ha ehhez a megállapításhoz hozzá vesszük Lipták Pál embertani megfigyeléseit, amelyek szerint a kora Árpád-kori magyar köznép a késő avar kori népesség közvetlen leszármazottjának tűnik, akkor önként adódik a fenti kérdésre adott feleletünk. A honfoglalást megérő és az Árpád-kori magyar köznép zömét kitevő griffes–indás utódok – éppen azok, akikben Szőke Béla a magyar köznépet látja – magyar nyelvűek kellett legyenek. b) Nézzük most a griffes–indás leleteknek a honfoglalás kor és a XI. század leleteivel való egyeztetését. A két lelettérkép egybevetéséből kiderül, hogy 7-8 olyan nagyobb földterület volt (pl. a Tiszakönyök, Borsod, Kisalföld, Somogy, Bácska, Körösvölgy egy része, Erdély), amelyet a griffes–indások nem szálltak meg, vagy csak gyéren népesítettek be, a honfoglalók ellenben tömören kitöltöttek. Nem lehet véletlen, hogy krónikáink és az oklevelek birtokviszonyai alapján a honfoglaló vezérek szállásait éppen ezeken, a griffes–indások által nem lakott területen találjuk! Ám a griffes–indások területének zömében is színmagyar helynévanyagot találunk (azon is, amelyet a honfoglaláskor nem szállt meg a magyarság!). Egyelőre csak egy módon tudjuk ezt a kérdést megoldani: ha hitelt adunk Anonymusnak és az orosz krónikáknak, hogy két magyar honfoglalás lett volna, s ezek közül az elsőt az avar kor közepe tájáról keltezhetjük. Érdekes eredményekre jutottam a griffes–indások települése és a XI. századi királyi birtokok aránya tekintetében, továbbá a törzsnevekhez való viszonyuk kérdésében is. Ezeknek ismertetése azonban messze vezetne témánktól, s a megszabott idő is rövidnek bizonyulna. Itt mindössze annyit szeretnék leszegezni, hogy ezek a kutatások is a fent vázolt megoldás felé mutatnak. Amint látható, a griffes–indások kérdése a Kárpát-medence egész VIII–XI. századi történelmét felöleli, és seregnyi új kérdést vet fel. Ez alkalommal nem is volt más célom, mint e kérdések egy részének megfogalmazása és a megoldás néhány lehetőségének felvázolása. Budapesten, 1963. VII. 14. (László Gyula)
