Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D04] 1944. március 16. László Gyula levele Püski Sándornak
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 52 [D04] 1944. március 16. László Gyula levele Püski Sándornak (géppel írott levél másolata, aláírás nélkül) Kedves Sándor! Ma ajánlott nyomdai kéziratként postára adtam könyvem utolsó fejezetét. Január 10-én kezdettem el a szöveget írni s mondhatom nagyon megviselt a munka, mert őrült iramban dolgoztam. Most már nincsen más hátra, mint a végére petittel szedendő irodalom jegyzék s a képek. A képek egy részének nyomódúcait megszerzem, úgyhogy annyival is kevesebb lesz a kiadásod. Arra kérlek, hogy 1000 pengőt tégy postára, nevemre Kolozsvár, Erzsébet út 21. szám alá címezve. Itt van ugyanis a hivatalom, s délelőtt hozzák ki a pénzt, a feleségemnek nem adják ki. Én a hónap végén Pestre utazom, mert előadásom lesz a Magyar Esztétikai Társaságban, küldetek Neked meghívót többet is, légy szíves továbbítani néhányat Sinkáéknak, s akikről még gondolod, hogy érdekelni fogja a dolog. A rajzokat, kliséket stb. remélhetőleg egy hét alatt küldöm az irodalomjegyzékkel egyetemben. Sajnos nem tudok most vasárnap felmenni éppen azért, hogy ezekkel a dolgokkal idejébe kész legyek. Nagyon megdöbbentett, s elkeserített levelednek az a része, amelyikben azt írod, hogy a népi írók egyeztető megbeszélést tartanak s „ez talán hosszú időre az utolsó kísérlet arra, hogy a különféle színezésű csoportok ne szakadjanak el teljesen egymástól”. Ezt nem tudom elhinni, méghozzá a következőkért nem: Nem hiszem, hogy bármelyikük is kétségbe vonja a másikról, hogy őszinte segíteni akarással állítja képességeit a magyar nép szolgálatába. Ez kell legyen a kiindulópont. Azt sem hiszem, hogy egymás becsületében kételkednének. Hát akkor mi az Isten haragjáért nem tudnak egymást segítve dolgozni? Megérteném én a torzsalkodást akkor, ha az ihlet kábulatában hívő, egymás kenyerére törő ványadt írókról lenne szó, de csupa keménykötésű ember valamennyi, akik azt vallják, hogy írásuk elsősorban szolgálat. Miért nem látják be, hogy ez a szolgálat közös cél érdekében való? Vagy legalább is addig tartsanak ki egymás mellett, amíg útjuk közös: népünk szolgálata. Azután váljanak el, de továbbra is lássák meg, hogy a másik munkájának értelme és értéke van. Miért nem helyezkednek a mesterség álláspontjára? Az egyik a proletáriátus életének kutatója, a másik a parasztságé, ismét másik a kispolgárságé, a negyedik az értelmiségi munkásé. Hát nincsen valamennyire egyformán szükség akkor, ha
