Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D60] 2001. Zsoldos Attila: Györffy György (1917–2000)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 191 őstörténet – kedvelt témái egyike – éppen nem szűkölködik a riasztó ellenpéldákban. Ha valamely őstörténeti „csodabogár” került szóba, soha nem vitatkozott – ezt nyilván méltóságán alulinak tartotta, s joggal –, csak legyintett s elnézően mosolygott. Nem tudni, hogy azok az „őstörténészek”, akik rendszerint megvetően nyilatkoznak „az Akadémia hivatalos történészei”-ről, belegondoltak-e már abba: Györffy például egyike volt az említetteknek. Ha eddig nem tették, talán itt lenne az ideje... A másik jellemvonás, melyet felfedezni vélhetünk Györffy életműve alapján, a nyitottság minden hasznos újdonságra, legyen az akár egy fiatalabb kolléga tudományos eredménye vagy éppen valamely technikai eszköz. Elmúlt már hetven éves, amikor szükségét látta annak, hogy megtanulja a számítógépes szövegszerkesztés – a filosz számára első pillantásra, mi tagadás, némiképp riasztó – fogásait, mert azonnal átlátta, hogy milyen hallatlan lehetőségek nyílnak meg ennek révén előtte munkája meggyorsítása terén. A közvélemény Györffyt elsősorban az István-monográfia szerzőjeként tartja számon, ami érthető is. A munka valóban elsőrangú: egy szorosan vett István-életrajz mellett kitűnő összefoglalását adja az első ezredforduló körüli évtizedek magyar történetének. A mű népszerűségéhez nyilván nagyban hozzájárult Györffy azon képessége, hogy szikár, minden sallangtól mentes stílusa révén azok számára is világosan tudta megfogalmazni mondanivalóját, akik utoljára az érettségi táján tettek intenzívebb erőfeszítéseket a magyar múlt megismerése érdekében. A történésztársadalom ugyanakkor, talán ez is kijelenthető, elsősorban mégsem ezért tekint korszakos jelentőségű alakként Györffyre, hanem sokkal inkább Az Árpád-kori Ma gyarország történeti földrajzának megálmodóját és megvalósítóját tiszteli benne. Gyanítható, hogy ezt a munkáját jóval kevesebben forgatták, mint az István-életrajzot. Pedig ez a munka a magyar történetírás egyik csúcsteljesítménye, mely valóban „ércnél maradandóbb” emlékműve Györffy munkásságának. A mű a megyék sorrendjében tárgyalja a 9. századtól az 1330-as évek közepéig terjedő korszak minden olyan magyarországi településének történetét, melyről írott dokumentum maradt ránk. Ehhez oklevelek ezreit kell áttanulmányozni, a bennük szereplő helyneveket azonosítani – ami, tekintve a Kárpát-medence viharos múltját, nagyon is embert próbáló feladat, s az így kialakított adatbázist olyan összefüggő rendszerré formálni, hogy az egykor volt valóság, lehetősé geinkhez mérten, rekonstruálhatóvá váljék. Az egyes megyékről egy-egy bevezető tanulmány ad áttekintő képet, s ezt követi a települések anyaga, mely – elvben legalábbis – minden vonatkozó forrást felhasznál. Könnyen belátható, hogy a feldolgozás során az ele-
