Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D20] 1966. október 8. László Gyula válasza Györffy György bírálatára
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 103 ben a könyvben elhagyhatónak véltem, különben sem volt a könyv célja a honfoglalók anyagi műveltségének részletezett bemutatása. Közlöm az egyik hellén munkájú lószerszámdíszt. Györffy kifogásolja, hogy az nem szkíta munka. Igaza is van, s éppen ezért fontos, mert amit a szkíta mester állatalakban ábrázolt, azt a görög – aki szkíta megrendelésre dolgozott – a maga művészi nyelvén emberesítette! Ha ez kimaradna, akkor az egész gondolatmenet szenvedne! Az altamirai barlangképpel való indítást úgy látszik, nem értette meg teljes valójában a bíráló, hiszen innen vezetem le a szarvastisztelet őseuró pai elindulását! A helyette javasolt szibériai sziklarajzok – s különösen a szulaki – hétköznapi vadászatokat ábrázolnak, aminek semmi köze a mondához! 2. lap Az európai „kultúrnépek” totemisztikus hagyományaink bemutatására szolgál többek közt a Romulus és Remus szobor is, és igaza van Györffynek, „ennek a magyar ősmondákban szereplő állatkultuszhoz semmi köze”. De ki mondta, hogy van köze? Ellenben van köze az európai népek őstörténetéhez, s ezzel együtt a könyv alapgondolatához: „egy népnél sem vagyunk alábbvalók” (Zrínyi). Bevegyem-e a pézsmatulok totemőst? – gondolkoztam én is ezen, de Noin-Ulából inkább a szarvasőst kellett bevennem, s ezért hagytam ki. Igaz: az Alföldi-féle mondapárhuzam kitűnő, de az egész elmélet, amely a rozsomák–hun azonosságon alapszik, sajnálatos tévedés. A zempléni sír csészéjét bevehetem, ha a Kiadó is jónak látja – bár nem tartozik szorosan a témához –, s vele kapcsolatban szót ejthetnék a Fettich dr. által felelőtlenül felvetett „Álmos” kérdésről. Félek, félreviszi a könyv tiszta gondolatvezetését! Az aquilejai lovas képét régen ismerem, és szerintem (de e kor festészetének legkiválóbb ismerője, Grabar szerint is) XIII. századi gyatra festmény. Szerintem a Szent László legendáink hatása alatt keletkezett, „magyarján” semmi sem hiteles, a régensburgi vállkövön pedig kitűnően látszik a borotvált fej és a hármasfonatú varkocs. A lapszám szerinti megjegyzésekhez a következőket fűzöm: 6. lap. Helyes, tollhiba. 10. lap. A nőrablás kiegészítésének kell valamilyen köze legyen régi életünkhöz, mert a „kürt”, a „kürt ünnepe” feltehetően nagy szerepet játszott régente. 11. lap. Helyes, kijavítom Tatárra és Mongolra, a kazárt kihagyom.
