Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D20] 1966. október 8. László Gyula válasza Györffy György bírálatára
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 100 [D20] 1966. október 8. László Gyula válasza Györffy György bírálatára (gépelt, helyenként kézzel javított, aláírt, másolati példány) A Gondolat Kiadónak (Szamosiné kartársnő kezeihez) Budapest VIII. Bródy Sándor utca 16. Válasz Györffy György barátom bírálatára Még augusztusban megkaptam a Kiadótól Györffy György bírálatát Hu nor és Magyar nyomában című könyvemről. Nagy érdeklődéssel, sok tanulsággal olvastam el, válaszom azért késett ilyen sokáig, mert töménytelen más tennivalóm miatt csak most jutottam hozzá. A minden szempontból meggondolkoztató, kitűnő és nemes hangú hozzászólásra a következőkben teszem meg megjegyzéseimet. Sem a hozzászólás, sem pedig mostani válaszom nem érthető meg a kettőnk között – a honfoglalás kérdéseit illetően – fennálló szemléleti különbség nélkül. Ez természetesen egyetlen pillanatra sem érinti régi barátságunkat és egymást becsülő magatartásunkat. Mégis szólnom kell szemléleti különbségeinkről bevezetésként, mert egyébként úgy tűnnék, hogy csak részletekben, adatmagyarázatokban mutatkoznak eltérések. Úgy érzem, hogy kettőnk felfogásában – ha az eltelt idők alatti tanulságokkal tompítottan is – a múlt század Hunfalvy–Vámbéry vitája, azaz a magyar nép finnugor vagy török eredetének vitája újul fel. Akár Németh Gyulánál, akár Györffy Györgynél finnugor voltunk, népünk anyanyelve szinte csak mellékesen jut szóhoz a mindent elborító török kapcsolatok mellett. Nos, ha két ilyen kiváló kutató így látja, és még sokan rajtuk kívül, akkor ezt a szemléletet a legnagyobb komolysággal kell kezelnünk. Mindössze egyetlen tény tanúsít konok ellenállást ezzel az elmélettel szemben: nyelvünk. Nos, én úgy látom, hogy a két felfogás azért ilyen ösz szebékíthetetlen, mert őstörténetünk két különböző szakaszára vonatkozó tényanyag keveredett benne. Mihelyt ezt kettéválasztjuk, kiderül, hogy az adott két korszakra nézve helyes az egyik és a másik felfogás is. Csak akkor támad zavar, ha azt véljük: egyetlen korszakról van szó. Ha tehát elfogadjuk az általam felidézett tényekből folyó feltevést és azt tartjuk, hogy a finnugor magyarság tömegeinek honfoglalása előbb történt, Árpád magyarjaié pedig később (896-ban), akkor az ellentétek feloldódnak, és a vol-
