Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)

Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre

EGYED ÁKOS 46 Mikó Imre elnöki megnyitó beszéde a Magyar Történelmi Társulat 1874. aug. 20-án Besztercebányán tartott nagygyűlésén Kézirat a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban (Kézirattár, Ms. 3234) Közölve: Századok 7. (1874) 521–524. Tisztelt Gyülekezet! Nagy örömemre van, hogy Magyarország történelmi eseményekben oly gazdag, kies felvidékén lehet szerencsém üdvözölni társulatunk komoly munkára egybegyűlt tagjait. Itt, hol minden lépten-nyomon egy-egy törté­nelmi emlékű ősfészek, vagy annak tisztes romja lepi meg az utast, és visz ­szavarázsolván őt a múltba, azon meggyőződésben erősíti meg, hogy jö­vőnknek legerősb biz tosítékát múltunkban bírjuk. Igen, uraim, múltunk története egyedüli éltető forrása az: üdvös önis­meretnek, az emelő önbecsérzetnek, a dicső jövőt biz tosító hazafiúi hűség­nek és kitartó munkásságnak. Részemről mélyen meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzet életfáját; új századokra kihatólag, csak e szent for­rás tarthatja szív- és lélekvidámító virulatban. Hiszen a legközelebbi idő­ben is a megrendült magyar alkotmányos élet új életre ébredését, minek köszönhetjük másnak, mint a múltban gyökerező jogfolytonosság meg­dönthetlen elvéhez való hű ragaszkodásunknak? Amikor társulatunk alakult, és az »emlékezzünk régiekről « oly sokat jelentő jelszót írta lobogójára, akkor is a vezéreszme az volt: ne feledjük, állítsuk egybe, tanuljuk, becsül jük hazánk, nemzetünk történeteit. Nagy és két ellentétes tényező által kétszeresen nehéz vállalat! Mert történelmünkre nemcsak az borít homályt, amit a régiek nem írtak fel, és amit azért nem tudunk, – de még sokkal nagyobb mértékben az: amit na­gyobbára a múlt század történetírói, a könyv- és levéltárak porában rejlett eredeti és hiteles adatok tekintetbe nem vételével megírtak, minden lép­ten-nyomon kétségben hagyván az iránt, hogy amit feljegyeztek, írt vagy élő hagyományokból folyt-e, vagy pedig az ismert adatok héza gait pótolni kívánó pia fraus költeménye? Újra mondom: nagy és terhes feladat ez, mert abban a tudományban, melynek kiválóan »sine ira et studio « kell hivatásában eljárnia, amely a né ­met nemzet nagy költője szerint „a világ ítélő széke” és amelyről mindenkor meg volt győződve, hogy nemcsak „testis temporum” hanem „lux veritatis” és „magistra vitae” is, – nézetem szerint – nem elég a tényeket és eredmé ­nyeket felsorolni, hanem szükséges mindazon apró részleteket is felkarolni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom