Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre
EGYED ÁKOS 24 Mikó az 1867. július 2-án elmondott beszédében többféle megközelítésben igyekszik kifejteni a Társulattal és a történetírással kapcsolatos gondolatait, amit titkári jelentésében Thaly Kálmán így értékelt: „A júliusi ülést gr. Mikó Imre elnök közlelkesedéssel fogadott beszéddel nyitá meg, melyben a Magyar Történelmi Társulat céljait kifejté; különösen hangsúlyozván annak működő tagjai tudományos feladatát, kijelölé a követendő irányt. Ő maga ezen ülésen egyszersmind 1000 forintnyi alapítvánnyal járult a Társulat tőkéjéhez.”49 De lássuk a beszéd fontosabb részeit. Mikó lényeges megállapítással indítja a beszédét, kijelentve, hogy az alapítással magasabb színvonalra emelkedik a magyar történetírás.50 Vagyis az elnöki beszéd összeköti a Társulat megalakulását és a kiegyezés hozta változásokat; a történetkutatás pedig magasabb szintre emelkedhet azáltal, hogy lehetővé vált ilyen céllal egyesületet alapítani. A történetkutatás magasabb szintű művelésére azért is szükség van, mert meg kell haladni a históriaírásnak azt a szintjét, amelyet „sok hős kaland, mesés krónika, szent nagy királyok élete s csatáik dicső leírása”51 uralt. Milyen történetírásra van szükség? Mikó is a polgári nemzet szempontjai szerint határozza meg az új történetírás célját. Hasznos volt ugyan a régi, krónikás történelem is, mert táplálta „a nemzet harcias szellemét”. „De komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. A való megismerésére, valódi politikai érettségre pedig egy tudomány is biztosabb ösvényen nem vezet, mint a történettudomány”.52 Alapjában véve Mikó Imre és Horváth Mihály nézetei megegyeznek a történelem és történetírás fontosságát s nemzeti szerepét illetően. Bár Horváth Mihály láthatóan a függetlenségi törekvéseket emelte ki, Mikó Imre pedig a kiegyezés által létrejött lehetőségekre koncentrált. Nézeteik abban sem különböztek lényegesen, hogy a magyar történetírás megújulásra vár. Ilyen irányú törekvésüket már jóval korábban kialakították. Horváth az emigrációban mélyíthette el pozitivista nézeteit, Mikó pedig Erdélyben az abszolutizmus első éveiben ismerkedett meg behatóbban a nyugati história-írással, amikor foglalkozni kezdett a történetkutatással. Emlékezhetünk arra, hogy Mikó Imre már 1855-ben, az Erdélyi Történelmi Adatok első kötetének bevezetőjében értően írt a régi és az új történetírói iskoláról, s már akkor 49 Titkári jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1868. május 14-ki közgyűlésén. Századok 2. (1868) 369. Lásd Mikó beszédét Századok 1. (1867) 12. 50 Lásd 1. lábjegyzet. Erdélyi Történelmi Adatok i. m. XI. 51 Uo. 12–13. 52 Uo. 13.
