Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
„MINDEN HELYNEK MEGVAN A MAGA IDEJE” 89 az órabirtoklás, hiszen az egész Békés megye csak egyetlen gyulai órásnak biztosított megélhetést.25 Magyarországon csak a 19. században, annak is inkább a második felében vált mindennapi tárggyá az óra. Ekkor oldódott meg a sorozatgyártása is, amitől a szegényebb rétegek számára is elérhetővé vált. Egy borsodi parasztember feljegyezte, hogy falujában „1840 körül vett órát Böcsön öreg Kovács István, azelőtt nem volt senkinek se. 1850 körül én vettem. 1860-ban, mivel igen bő termés volt, tőtt mindenre, vettek mások is, mivel az ára nem sok volt: 5, 6, 7 pengőn lehetett venni, milyen szegény gazdának kellett. Így kezdődött az óra Böcsön.”26 A városlakó ipari népesség körében valószínűleg már hamarabb mindennapossá vált az órabirtoklás. 1845-ben két magyarországi kőműveslegény ezüstóráját tette zálogba, hogy átmeneti pénzzavarán enyhítsen.27 Az óra tehát még azt a kincstartalék-funkciót is betöltötte náluk, amit a magasabb társadalmi rétegeknél az ékszerek. (Thompson idézett tanulmánya hasonló megfigyeléseket említ a 18–19. század fordulóján Angliából. Egyes munkásrétegek életszínvonal-emelkedésének egyik első jele az óravásárlás volt; az óra pedig ott is a szegény ember bankjaként funkcionált.28 ) Az idő egységes mértékegységgel, mechanikus mérőeszközzel való mérése tehát a 19. században átvette az uralmat. A bérmunka terjedésével új 25 Tessedik Sámuel: Szarvasi nevezetességek. In: Tessedik Sámuel – Berzeviczy Gergely: A parasztok állapotáról Magyarországon. Budapest, 1979. 273. 26 Öreg Gyüker József krónikája. Közli Varga János. Agrártörténeti Szemle 6. (1964/3–4.). 27 Kovács István: Egy szegény pórfiú önéletrajza. Budapest, 1981. 213. 28 E. P. Thompson i. m. 77–78. Gőzhajóról elkésett utas a pesti Duna-parton. Karikatúra az 1830-as évekből
