Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Tóth István György Harangkongás és óraketyegés. A parasztok és kisnemesek időfogalma a 17–18. században
TÓTH ISTVÁN GYÖRGY 64 használja Kemény János, a percet azonban nem. Mikor értesítették, hogy Bethlen halálán van, odafutott, és valóban „talán tyúkmony sültni idő alatt [amíg egy tojás megsül] meghala ez a nagy fejedelem”.40 Világos ez a kettősség Telegdi Jánosnak a 16. század végén, 1590-ben írt leveléből is, amelyben öccsét tudósította egyik szolgája haláláról. „Ma pinteken, horis 10. [10 órakor] Anno 90”, kelt a levél, s bár a napot nem nézte meg a kalendáriumban, azt fontosnak tartotta, hogy megadja az órát is. A szolga haláláról szólva azonban percről már nem beszél: „oly rettenetes hirtelen érkezék rejá... hogy reá érkezik, egy tyúkmony sültig nem tartott”, és a torkán támadt kelés miatt szörnyű kínok között megfulladt.41 A főnemesség időérzékében a 17. század és a 18. század között jelentős eltolódás figyelhető meg. Míg a 17. században szinte a nappal együtt keltek a főurak is, és ennek megfelelően tértek nyugovóra, a következő században már eltértek ettől a természetes fényhez igazodó időbeosztástól. A 17. század elején azonban még Bécsben is a korai ebéd dívott: Kemény Jánost a császárvárosban 1630-ban nemcsak a magyar Batthyány Ádám gróf, de Max Dietrichstein herceg is tíz órára hívta meg ebédre, és nem sokkal tíz után a bécsi társaság valóban asztalhoz is ült.42 Ennek megfelelően az országgyűlések tárgyalásai is a mai ember számára szokatlanul korán kezdődtek. Vitnyédi István naplójából kiderül, hogy az 1645. évi országgyűlés ülésein általában reggel hét órára ültek össze a nemes urak.43 A 17. és 18. század között lezajlott változást legjobban Apor Péter sorai mutatják, aki szokása szerint zsémbesen ír a 18. századi „nájmódiról” és nosztalgikusan emlegeti a 17. századi erdélyi viszonyokat. Akkor 40 Kemény János és Bethlen Miklós művei. Budapest, 1980. 98–99., 234. A minutára: uo. 453. 1645-ben Dobos György szécsiszigeti kapitány arról számolt be Batthyány Ádám grófnak, hogy a lefogott parázna asszony úgy megbabonázta a szeretőjét, hogy „ha csak egy tikmony söttik nem láthatja”, csaknem meghal. MOL P 1314. Batthyány cs. lt. Missiles 10409. sz. 41 Eckhardt Sándor: Két vitéz nemesúr. Telegdy Pál és János levelezése a XVI. század végé ről. Budapest, 1944. 95. 42 Kemény János és Bethlen Miklós művei i. m. 116–117. A század második felében azonban már a bécsi ebédek egy erdélyi nemes számára későinek tűntek: Bethlen Miklós elmondja, hogy 1661-ben Szelepcsényi György érsek „a bécsi késői ebéden majd mindennap megrészegedett”. Uo. 570. Bethlen maga a század végén már egy órával később ebédelt, mint a század első felében Kemény János. „Házamnál – írja – az ebédüdő tizenegy, vacsora hét óra volt rendszerént”. Uo. 516. Kemény viszont még nemcsak 1630-ban Bécsben, de az előző évben Bethlen Gábor udvarában is tíz órakor ebédelt: uo. 98. 43 Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Fol. Lat. 515/II. fol. 209–258/v. 1646. szept. 22., 25., 26., 27.; okt. 1.
