Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Csukovits Enikő Órahasználat a középkori Magyarországon
ÓRAHASZNÁLAT A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 25 már túlnyomórészt a kolostorokon kívül bukkantak fel. Habár az első toronyórákat a templomok tornyára szerelték föl – általában a város második nyilvános órája került a városháza vagy a posztócsarnok tornyára, homlokzatára –, épp ezek az órák függetlenítették az időt az egyháztól. Az élet ritmusát többé nem a harangok szabályozták: a toronyóráknak – amelyek kérlelhetetlenül jelezték az idő múlását, ezáltal rákényszerítve az embert annak minél gazdaságosabb felhasználására – kulcsszerepük volt a modern, szabad versenyes világ kialakulásában. * Jelentőségéhez képest jóformán semmit sem tudunk a magyarországi órahasználat kezdeteiről. Magyar órák című – e tárgyban azóta is egyetlen – összefoglaló munkájában Pritz István mindössze néhány mondatot szentel a középkornak, sommásan ítélkezve hazai viszonyainkról: „Hazánkban a napóra volt erre a célra használatos egyedüli eszköz egészen a 16. századig. Ekkor tűntek fel az első kerekes toronyórák, különösen nyugati városainkban, mint pl. Szombathelyen.”12 A toronyórák története című rövid tanulmányában Takács József Péter szerint ellenben „okkal feltételezhető, hogy a magyar királyság területén Nagy Lajos király idején készültek az elsők”.13 A bizonytalanság természetes következménye forrásadottságainknak. A művelődéstörténeti kutatások szempontjából használható tárgyi és írásos emlékek csak véletlenszerűen maradtak ránk. Elbeszélő forrásaink nem tesznek említést óráról, de még napi időről sem, így az egyetlen lehetőség az okleveles anyag ilyen célú vizsgálata. Ez a munka viszont nem kecsegtet több eredménnyel, mint ha tűt keresnénk a szénakazalban. Az okleveles források művelődéstörténeti célú kutatásában ugyanis a hagyományos segédletek nem segítenek: ebből a szempontból sem a kibocsátó, sem az oklevél kelte, sem a benne előforduló helynevek nem nyújtanak támpontot. Alig kapunk segítséget a különböző okmánykiadásoktól is: egyrészt kevés kötetben van tárgymutató, másrészt a hazai órahasználat elterjedése szempontjából érdekes 15–16. századból már a korábbi századoknál kevesebb okmányt adtak ki. A helyzet mégsem teljesen reménytelen. Az oklevelekben nagy ritkán felbukkanó, esetleges említések mellett van némi esélye a tudatos anyaggyűj tésnek is: elsősorban a potenciális órahasználónak tekinthető városok 12 Pritz István: Magyar órák. Budapest, 1943. 51. 13 Takács József Péter: A toronyórák története. Theologiai Szemle 33. (1990/6.) 352–356.
