Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Csaba György Ritmusadók a szervezetben. A biológiai óra
CSABA GYÖRGY 206 ezután következő lépés viszont már pontosan ismert. A tobozmirigyben szerotoninból melatonin képződik, ez a hormon szabályozza az aktivitási-inaktivitási periódusokat. Ha a melatonin szintje nő, inaktivitás (alvás) következik be, ha szintje csökken, nő az aktivitás. Maga a ritmus öröklött és egyéni. A melatonin eljut a szuprakiazmatikus magba is, és részt vesz annak szabályozásában (2. ábra). Valószínűnek tűnik, hogy a biológiai óra az evolúció során „költözött” a szuprakiazmatikus magba. Egyes rovarokban és csigákban az óra a retinában van. Bizonyos hüllőkben a fejtetőn lévő „harmadik szem” van közvetlen kapcsolatban a tobozmiriggyel, így az ebben lévő fotoreceptorok vesznek részt az óramechanizmus szabályozásában. Azt, hogy a kémiai mechanizmus itt hogyan működik, még nem tudjuk. A biológiai óra genetikája Az óra génjeit legrészletesebben a Drosophilá ban (gyümölcslégy) tanul mányozták. Itt négy gén vesz részt a biológiai ritmus (ciklus) szabályozásában, melyek négy fehérje termelését szabályozzák. Ezek közül elsőrendűen a CLOCK- és CYCLE-fehérjék felelősek a folyamat beindításáért. E fehérjék egymással kapcsolódnak, majd a sejtmagba jutva azon gének pro-2. ábra. A fotoreceptor emlősökben a retinában helyezkedik el. Az impulzus a retinohipotalamikus pályán (RHT) továbbítódik az SCN-be, amely – feldolgozás után – továbbküldi azt a tobozmirigybe (TM). Itt melatonin termelődik, amely inaktivitást vált ki, miközben visszahat az SCN-re is
