Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Tátrai Zsuzsanna A parasztság jeles napjai
TÁTRAI ZSUZSANNA 156 A húsvétvasárnaphoz és az egyéb tavaszi vasárnapokhoz kapcsolódó zöldágjárás a tavaszt, a természet megújulását jelképező énekes játék. A lányok, esetleg a legények is a falu egyik végén kézfogással sorba álltak. A sor mindkét végén kaput tartottak zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújt a sor másik végén lévő kapu alatt, így mentek végig a falun. A dal első három sorát a két kaput tartó énekelte egymásnak felelgetve. A „Bújj, bújj...” részre megkezdődött a kapun való átbújás. A húsvéthétfői locsolás eredete részint a keresztelésre, részint arra a legendára utal, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Vízbevető, vízbehányó hétfő nek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, hogy gyakran a kúthoz, vályúhoz vitték a lányokat, és egész vödör vízzel leöntötték őket. A két világháború között vált általánossá a „szagos vízzel, rózsavízzel” való öntözés. A locsolóversek sok változata ismert máig, a mágikus jellegű szövegektől a félnépi rigmusokig. A locsolás jutalma a hímes tojás. Székelyföldön és a Nyárád mentén húsvéthétfő hajnalán a legények csapatosan indultak a lányos házakhoz – többnyire zeneszóval – öntözni, Húsvéti locsolás. Vasárnapi Ujság, 1869
