Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Tátrai Zsuzsanna A parasztság jeles napjai
TÁTRAI ZSUZSANNA 142 A hagyományos magyar paraszti életben a karácsony napja (december 25.) a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt, még a sze metet sem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Már előző nap odakészítették az állatoknak a takarmányt. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivitték volna a szerencsét. István napja (december 26.) arról volt nevezetes, hogy ezen a napon szerte a magyar nyelvterületen énekkel, verssel köszöntötték a név viselőit. A magyar nyelvterületen a leggyakoribb keresztnevek közé tartozott az István. A szokást istvánozásnak is nevezték. Néhol, elsősorban a határon túli magyarságnál, máig élő szokás. Az István-köszöntőket a megfelelő nevekkel behelyettesítve más névnapokon is énekelték. A szövegek részint népi eredetűek, részint műköltői vagy félnépi alkotások, amelyek a parasztság körében a 18. század második felében terjedtek el. A Dunántúlon ezen a napon jártak a regölők. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb népszokása. Fő időpontja december 26., István napja, de néhol újévig is jártak a legények, elsősorban a lányos házakhoz. A regölés párokat összevarázsló, termékenység-, bőségvarázsló szokás. A regölés hagyománya, szövege és dallama legtovább a Nyugat-Dunántúlon és a Székelyföldön maradt fenn. A regölést – a csodaszarvasmotívum, a refrén s a dallam sajátosságai alapján – archaikus rítuséneknek tartja a kutatás, amely a sámánénekkel is összefügghet. János napja (december 27.) a János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep. Az István-köszöntőkhöz hasonlóan a köszöntőknek sok változata él a magyar nyelvterületen. E naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott, amely a borvidékeken máig él. A szent bornak is – mint minden egyéb szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele, és öntöttek a boroshordókba is, hogy ne romoljon el a bor. Szólásként él a Szent János áldása, a búcsúzáskor megivott utolsó pohár borral kapcsolatosan. Aprószentek napja (december 28.) a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe. Az e napon szokásos vesszőzés hagyo mányának kettős magyarázata van: egyrészt pogány termékenység- és egészségvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos. Az aprószentek-napi vesszőzés az egész magyar nyelvterületen szokás volt, néhol még (Erdélyben, Moldvában) ma is él. Vidékenként változó az elnevezése, például aprószentekelés nek, odoricsolás nak, supriká lásnak, csapulás nak is nevezték. A vessző lehetett termőág, hajló fűzfa vessző vagy korbács. Vesszőzni fiúgyermekek, legények vagy pásztorok jártak. Szerencsekívánó, egészségvarázsló mondókák kíséretében gyen-
