Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1918 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-15 / 33. szám
226 febr. 12-én kelt 6293—916. sz. körrendeletével bizonyos megszabott feltételek mellett megengedte, hogy a szolgálatképtelen kincstári kalonalovak az ország mögöttes területén levő, de lovak vágására be nem rendezett közvágóhidakon is levághatok. Minthogy úgy közgazdasági, mint népélelmezési szempontból fölötte kivánatos, hogy a rendes használatra képtelen, továbbá gyógyithatatlan, beteg és a törvényes határozmá- nvok szerint kényszervágható lovak emberi élelmezésre alkalmas húsa e'rr# a célra lehetőleg megmentessék, ennélfogva a háború tartamára kivélelesen megengedem, hogy mindazokon a helyeken, ahol lóközvágóhid nincs és a csakis húsra értékesíthető ló, szamár vagy öszvér levágás céljából más község (városi lóközvá- góhidjára valamely okból (fuvarhiány, baleset stb.) nem szálliiható, ezeket az állatfajokat a helybeli vagy a legközetebbi rendes közvágóhídon) is, de az egy vágóhelyfségü vigóhidakon a húsféleségek felcseréléséből származó visszaélések megakadályozása végett csakis olyan időben, melv alatt egyéb fajú állatokat nem vágnak, vágassák le, illetőleg kényszerből (az elhullás hirtelen bekövetkezésének veszélye esetén) vágóhíd elkerülésével is levághassák. Az emberekre is könnyen átragadó és felismerésében teljes szakképzettséget megkívánó takonvkőrra való tekintettel feltétlenül fenntartom a husvizsgálati rendelet 18. §-ának második bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, mely szerint közfogyasztásra szánt lovat, szamarat és öszvért élő és levágott állapotban kizárólag csak állatorvos vizsgálhatja meg, megengedem azonban, hogy amennyiben a husvizsgálati rendelet 43. §-ában említett kényszervágás szüksége forog fenn s a kényszervágandó állat élő állapotban való megvizsgálása még eszközölhető, ezt az élő állapotban való vizsgálatot állatorvos hiányában husvizsgáló emberorvos, avagy képesített husvizsgái' is végezhesse. Ilyenkor a nem állatorvos husvizsgálí Írásban igazolni köteles a kényszervágás okát és azt, hogy az élő lovon sem a veszettség, sem a dermedés (tetanus) mint olyan betegségek jelei nem voltak észlelhetők, melyeknek levágott állapotban a szokásos vizsgálattal való megállapitása az esetek túlnyomó többségében csaknem lehetetlen, a helyi hatóság pedig arról köteles gondoskodni, hogy a kényszervágott állat húsát az evégből meghívandó állatorvos megvizsgálja. Végül megjegyzem, hogy e friss léhus és az ilyen hősből előállított termékek árusítására és felhasználására vonatkozólag a husvizsgálati rendelet 9S. §-ában, 109 §-ának harmadik bekezdésében és 111 §-ának második és harmadik bekezdésében foglalt korlátozások szigorúan betartandó!;, nemkülönben hogy friss lőhust és lóhusből készült húsipari termékeket egyik községből (városból) a másikba magánfogyasztás céljából szállítani tilos, mig közfogyaszíás'céljából csakis a hivatkozott rendelet 118 §-áhan megszabott feltételek mellett szabad Felhívom a th -t, hogy erről az illetékes állategészségügyi hatóságokat tudomásvétel és alkalmazkodás végett megfelelően sürgősen értesítse, a th. területén működő állatorvosokat pedig utasítsa, hogy a közfogyasztásra szánt lovak vizsgálatát, különösen a husvizsgálati rendelet 74, §-ának megszabott részében minden esetben a leglelkiismeretesebben foganatosítsák. Budapeet, 1918. jut, 20. A min, rendeletéből : Olv. aláírás, min. tanácsos. 18348—918. sz. Szatmárvármegvo alispánjától. Keresk. m. kir. miniszter ur a f. évi július 27-én kelt 60736-13. sz. leiratával értesíti a vm. közönségét, hogy Hollós Oszkár kir. tanácsosnak és Makray Mihály polgármesternek, mint Nagybánya sz. kir. város megbízottéinak egy évre előmunkálati engedélyt adott a Felsőbánya Magyarlápos—galgói, a Magyarlápos—oláhláposi, a Magyarlápos—tőkési é"s az Alsófornezely—Feketepatak—Kries- falu—Gyulafalu—Szigetkamara—sugatagi vasút vonaláig terjedő gőzüzemű h. é. vasútvonalakra. Határozat A miniszteri leirat másolatának csatolása mellett fenti engedélyről az érdekelt hatóságokat azzal az utasítással értesítem, hogy hatáskörük területén az engedélyt közhírré téve. az engedélyeseket vagy megbízottjaikat erészbeni működésűknél a netán szükséges hatósági támogatásban részesítsék. s Miről: a nagybányai j. főszolgabíróját, Nagybánya és Felsőbánya sz. kir. városok polgármestereit és közzététel végett a vm. Hiv. Lap szerkesztőjét határozatiig értesítem. Nagykároly, 1918. aug 10. Ilosvay, alispán. 60736—918-13. sz. M. kir. kereskedelemügyi miniszter. Szfitmávvármegye közönségének. Hollós Oszkár kir. tanácsosnak, a Szatmár—nagybányai vasút ügyvivő igazgatójának és Makray Mihály polgármesternek, mint a Nagybánya sz. kir. város közönsége megbízottjának a Szatmár—Nagybánya—Felsőbánya vasút Felsőbánya állomásából kiindulóan Laczfalu, Dióshalom, Laezház, Kápolnokmonostor és Nagyhegy községek határain át Magyarláposig és folytatólag Macskamező, Dombháza, Dánpatak, Drágosfalva és Klenkemező községek határain át a Sza- mosvölgvi vasút Galgó állomásáig, nemkülönben Magyarlápostól egyrészt Domokos és Rogoz községek határain át Oláhláposig, másrészt Domokos, Alsószöcs és Felsőszöcs községek érintésével Tőkésig, továbbá ugyancsak a Szatmár -nagybánya—felsőbányái vasút Alsóíernezely állomásából hiindulóiag Felsőhandal, Fel- sőfernezely, Feketepatak, Krácsfalu, Desze, Hernées, Falusgalag és Gyulafáin községek érintésével a márainarosi sóvasutak Szigetkamara—sugatagi vonalának egy alkalmas pontjáig vezetendő szabványos nyomtávú gőzüzemű lx. é. vasútvonalakra az előmunkálati engedélyt egy érre megadtam. Miről a közönséget oly felhívással értesitem, hogy nevezett előmunkálati engedélyeseket vagy megbízottjaikat erészbeni működéseiknél a netán szükséges hatósági támogatásban részesítse. Budapest, 1918. július 27. Szti-rényi sk. Szatmárvármegye Hivatalos Lapja