Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1915 (13. évfolyam, 1-59. szám)

1915-01-07 / 1. szám

8_ ■ Szatmárvármegye Hivatalos Lapja 38818-914. sz. Körözés. Elhagyottá nyilvánított kk; Kovács Bálint illetősége kerestetvén, a tárgyalás- folyamán' szükségessé vált atyjának, id. Kovács Bálintnak illetőségi viszonyaira való tüzetes kihallga.ása. . Kelkérjük az összes hazai közig: hatóságokat, hogy nevezettet nyomoztatni s feltalálás esetén a Saját és néhai férje származási és illetőségi viszó’nyáira vonatkozóan tüzetesen kihallgatni, a felvett-j köny­vet pedig hozzánk megküldeni szíveskedjenek. Nemleges értesitése.k. mellőzendők. Budapest, 1914 nov. 13. ________Főjegyző. 3930 4—914. sz. Körözés. Hefner kiskorúak illetősége kerestetvén, a tárgyalás folyamán szükségessé- vált Hafner Lajos 1873. évben Tolnán született nős lakatossegéd: illetőségi viszonyéira való tüzetes kihallgatása. Nevezett legutóbb Budapesten,. Horánszky-u. 7. a. lakott, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodásul. Felkérem ennélfogva, hogy nevezettet hatósága területén nyomoztatni', féltalálás esőién- . arra nézve, hogy az 1903—1908. évben Budapesten kik voltak, a mürikaadói s hogy-közvetve ezek , útján ^.adó­zott-e tüzetesen kihallgattatni, amennyiben-e körülményekre vonatkozó okmányéi lennének azokat hivatalos használatra bekivánni és megküldeni szíveskedjék. Nemleges értesítés .mellőzését kérem. . Budapest, 1914. nov. 12. Főjegyző. 39609—914. sz. Körözés. Pintér Margit illetősége kerestetvén, a tárgyalás folyamán szükségessé vált Rákosszentmihályon 1897-ben született Pintér Margitnak illetőségi viszonyaira való tüzetes kihallgatása. Nevezett légüióbb Rákos­szentmihály községben lákott, jelenleg azonban ismeretlen thrtózkodásii. Felkérem ennélfogva, hogy nevezettet hatósága' területén‘tüzetesen nyomoztatni, feltalálás esetén illetőségi, adózási viszonyaira nczvé tüzetesen kihallgattatni, amennyiben e körülményekre vonatkozó ok­mányai lennének, azokat hivatalos - használatra bekivánni és , megküldeni ‘ szíveskedjék. Nemleges értesítés mellőzését kérem. Budapest, if?14. nov, ]2. ‘ Főjegyző. 39832—914. sz. Körözés. Steiner Samu illetősége kerestetvén, a tárgyalás folyanfán ■ szükségessé vált Steiner Samu Zalnbé- ren, 1880-ban született, izr. szabó illetőségi viszonyaira való tüzetes kihallgatása. Nevezett legutóbb. Újpes­ten lakott, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodása Fe.kérem ennélfogva,'hogy nevezettet hatósága területén, tüzetesen nyomoztatni. . feltalálás eseten illetőségi, adózási viszonyaira, nézve tüzetesen kihallgattatni, amennyiben e körülményekre vonatkozó okmá­nyai lennének, azokat-hivatalos használatra bekivánni és. megküldnni sziyeekedjék. Nemleges értesítés mel­lőzését kérem.-Budapest, 1914. nov, 12. __________ Főjegyző. 40 953—914. kih sz. Körözés. Kriszt kiskorunk illetőségé kerestetvén, a tárgyalás folyamán szükségessé vált özv. Kriszt Győ- zőné Bírok Erzsébet illetőségi viszonyaira való tüzetes kiaallgatasa. Nevezett legutóbb Csepel községben lakott, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodásu. Felkérem ennélfogva, hogy nevezettet hatósága területén tüzetesen nyomoztatni, feltalálás esetén illetőségi, adózási viszonyaira nézve tüzetesen kihallgattatni, amennyiben c körülményekre vonatkozó okmá­nyai lennének, azokat hivatalos használatra bekivánni és megküldeni szíveskedjék. Nemleges értesítés mel­lőzését kérem. Budapest, 1914. nov. 9. _______ Főjegyző. 40 202—914. sz. KöFŐZÉS. Kk. Bikszegi István illetősége kerestetvén, a tárgyalás folyamán szükségessé vált Bikszegi Borbá­lának (szül 1887. Szalkszentmárton) illetőségi viszonyaira való tüzetes kihallgatása. Nevezett legutóbb Szalk- szentmárton községben lakott, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodásu. Felkérem ennélfogva, hogy nevezettat hatósága termetért tüzetesen nyoriioztatni,- feltalálás esetén illetőségi, adózási viszonyaira nézve tüzetesen kihallgattatni, amennyiben e körülményekre vonatkozó ok­mányai lennének, azokat hivatalos hasznátatra bekivánni és megküldeni szíveskedjék. Nemleges :értesi'.és mellőzését kérem. Budapest, 1914. nov. 14. Főjegyző. 41932-914. sz. Körözés. Kk. Gallér Mária és Gyula illetősége kerestetvén, a tárgyalás folyamán szükségessé vált nevezet­tek anyjának az 1894-ben Aradon született Gallér Mária gyári munkásnqnek illetőségi viszonyaira való tü­zetes kihallgatása. Nevezett legutóbb Újpesten (Váci-ut. 55.) lakott, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodásu. Felkérem ennélfogva, hogy nevezettet hatósága területén tüzetesen nyomoztatni, feltalálás esetén illetőségi adózási viszonyaira nézve tüzetesen kihallgattatni, amennyiben e körülményekre vonatkozó, okmá­nyai lennének, azokat hivatalos használatra bekivánni és megküldeni szíveskedjek. Nemleges értesítés mel­lőzését kérem. Budapest, 1914. nov. 16. ' Főjegyző. 27—915. sz. Körözés. Székely Zsigmond gacsályi lakosnak 1 db. ü hónapos fehér, jegytelcn ártány sertése 1914. decz. 30-án a gacsályi községi nyájból Zajta község irányába elbitangoit. Kérjük körözését és feltalálás esetén az értesítést, Gacsály, 1915. jan. 1. Kiss, körjegyző. Borgyos, biró. Uóth, Nagykároly

Next

/
Oldalképek
Tartalom