Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1914 (12. évfolyam, 1-68. szám)
1914-10-29 / 56. szám
2 Szalma rvármegye Hivatalos Lapja valamint a közös hadseregbeli tüzérséghez, a rendelkezésre álló helyek korlátolt száma miatt csak fel tétele* -en lesznek egyévi önkéntesek beoszthatok. Ezek közül első sorban azok vétetnek fel, akik idomított lóval és teljes lofelszereléssel vonulnak be, míg a többieknél megtörténhetik, hogy feltételes beosztásuk dacára más fegyvernemhez fognak beosztatiii Az 1. B., alatt felsorolt és csak a háború tartamára belépő azok az önkéntesek, akik a közös hadsereg és honvédségnél a lÖva-sághoz vagy tábori tüzérséghez kérik magukat booszlatni, feltétlenül saját idomított lóval és teljes lófelszereléssel tartóznak bevonulni. III. Határozathozatal az ügyévi önkéntesi kedvezmény és. az egyévi önköntési karpaszómány viselésének jogosultsága lelett. Az I A., pont a. említett önként belépd egyévi Önkéntesek által a véderőtörvény 21 §-a alapján kért egyévi önkéntesi kedvezmény megadása tekintetében a véderőtörvény Végrehajtására vonatkozó írási lás I. rész 90. §. 1. pontja a. foglalt rendelkezések irányadók. Az í. B, pont a., bekezdése a. említett és csak a háború tartamára önként belépők részére az egyévi önkéntesi karpaszo- mány viselésére vonatkozó engedélyt igaz át tudományos képzettségük alapján a besorozást eszköziő kiegészítési kerületi illetőleg honvéd kiegészítő parancsnokság adja meg. Az 1. B., b, pont alatt említett és a háború tartamúra belépni óhajtó egyének részére az egyévi önkéntesi karpaszomány viselését a rájuk nézve illetékes honvéd kiegészítő parancsnokság engedélyezi. IV. Önkéntesi szolgálat folytatása aj háború befejezése után. Az I. B., pont a. említett és csak a háború tartamára besorozott önkénteseknek kérelmükre megengedhető, hogy tényleges szolgálatukat a háború Után önkéntesen folytathassák. V. Fölavatás háború tartamára. Bármely cs. és kir. kiegészítési kerületi vagy m. kir. honvéd kiegészítő parancsnokság avathat föl önkénteseket a háború tartamára. VI Kérvények felszerelése és benyújtása. 1., A I. A., alatt említett egyévi önkéntesek a vé'derőtörvény végrehajtására vonatkozó utasítás I. rész 89. §-a értelmében megszerkesztendő és az idézett §. 5 pontja szerint felszerelendő kérvényiikh'z még külön csatolni kötelesek megfelelő igazolást arra nézve, hogy rendes főiskolai vagy pedig volt főiskolai hallgatók. A kérvény a melléklet 1. minta szerint szerkesztendő. A kérvényhez csatolni kell: a) főgimnáziumi vagy főreáliskolai érettségi bizonyítványt; b) a főiskolai hallgatói minőséget igazoló okmányt (dékáni, igazgatósági bizonyítványt, indexet, államvizsgái bizonyítványt, stb.) e.) a védtörvéuyi utasítás I, rész' 89. §-ához tartozó 23. minta szerinti belépési bizonyítványt, melyet az illetékes, kétes illetőség esetén a védtörvéuyi utasítás I. rési? 133. §. 1 pontjának, második bekezdése értelmében a tartózkodási hely járási tisztviselője állít ki; d.) a 24 életéven alul a szülői beleegyező nyilatkozatot, melyet a a tartózkodási hely járási tisztviselője hitelesít; A kérvény a szerint, amint az illető a közös hadsereghez vagy a honvédséghez óhajt belépni, a községi illetőség szerint illetékes cs. és kir. kiegészítő parancsnokságnál nyújtandó be. 2) A I. B., alatt említett és csak a háború tartamára belépni óhajtó egyének a csatolt 2., minta szerinti kérvényt tartoznak benyújtani. Ezen kéréényhez mellékelni kell; a.) a gimnáziumi vagy főreáliskolai érettségi bizonyítványt; b.) egy főiskolai okmányt, melyből megállapítható, hogy az illető annak idején főiskolai hallgató volt ; c) a véd- törvényi utasítás I. rész 133. §-ához tartozó 42 minta szerinti belépési bizonyítványt, melyet az illetékes, kétes illetőség esetén a tartózkodási hely járási tisztviselője állít ki; d.) kkoruaknál a járási tisztviselő által hitelesített 43 minta szerinti szülői vagy gyámi nyilatkozatot; e.) azok részéről, kik a közös hadseregben vagy honvédségben szolgáltak, az elbocsátási okmányt, akik nem szolgáltak, egy szolgálati kötelezettség alól való mentességi igazolványt. A felszerelt kérvényt a szerint, amint az illető a közös hadsereghez vagy a honvédséghez óhajt belépni, a tartózkodási hely kiegészítési kerületi vagy honvédkiegészitő. parancsnoksághoz kell benyújtani. A I. B., b., pont alatt említett és szintén csak a háború tartamára belépni óhajtó egyének a VI. 2. pont értelmében felszerelt kérvényüket az illetőségi helyüknek megfelelő illetékes m. kir. honvédkiegészitő parancsnoksághoz tartoznak benyújtani. VII. Bevonulás. A besorozott önkéntesek besoroztatásuk után a sorozó hónvédkiegészifő, illetőleg kiegészítési kerületi parancsnokság által azonnal elküldendők a választott altisztképző iskolába. A gyalogsági, vadász és műszaki csapattesthez bevonulok ruházatáról és felszereléséről az illető esapaítest gondoskodik. A „FŐisko-