Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1910 (8. évfolyam, 1-58. szám)

1910-07-21 / 32. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja. 335 13807—1910 szám. Szatmárvármegye alispánja. Körözés. Kolozsvár sz. kir. város tanácsának 13103— 1910. sz. átirata szerint illetőségi ügyből kifolyólag Ködös Györgyné sz Giró Ilona 34 éves, ev. ref. vall. kolozsvári szü­letésű nő kihallgatása vált szükségessé, tekintettel azonban arra, hogy nevezett nő je­lenlek előttünk ismeretlen helyen tartózkodik, ennélfogva e törvényhatóság területén nyomozandó s feltalálás esetén származási és illetőségi visszonyaira s különösen arra nézve, hogy keresztszülei: Horváth Miklós és Nagy Róza,^továbbá Ilona nevű leányá­nak keresztszülei élnek-é, ha igen, hol laknak, ha pedig nem élnek, úgy, hol és mikor haltak el—kihallgatandó. Tájékozásul megjegyezzük, hogy kereset nő férje kazánko­vács s előbb az aradi vagyongyárban volt alkalmazva, később pedig onnan állítólag Resiczára költözött, ott azonban feltalálható nem volt. Az esetleg fölvett kihallgatási jegy­zőkönyv hatvan napi határidőn belül a megkereső tanácsnak megküldendő. Nemleges értesítés mellőzendő. Nagykároly, 1910. év julius hó 12-én. Ilosvay, alispán. 13817—910. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Körözés. Nógrádvármegye alispánjának 11445—910. sz. átirata szerint a nógrádmegyei Miklósfalván i860, körül született özv. Hupcsik Józsefné családi neve ismeretlen lévén illetőségi viszonyaira meghallgatandó. Ennélfogva nevezett e törvényhatóság területén nyomozandó és feltalálás esetén arról a megkereső hatóság értesítendő. Özv. Hupcsik Józsefnét keresztnevén Annának hívják Kálmán és Gyula nevű két kiskorú gyermeke van s 1901. év körül Csehországban Rednicz községben tartózkodott. Nagykároly, 1910. julius U-én. Ilosvay, alispán. 13983— 910. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Körözés. Békésvármegye alispánjának 11145—910. sz. átirata alapján a Lévai kiskorúak illetőségi ügyében, atyjuk Lévai (régebben Vekerdi) Lajos volt nagyváradi lakos kőmüvessegéd nyomozandó, feltalálása esetén illetőségére tüzetesen kihallgatandó és a felveendő jegyzőkönyv Békésvármegye alispánjának küldendő. Nagykároly, 1910. julius 11-én. ilosvay, alispán. 13984— 910. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Körözés. Békésvármegye alispánjának 11442—9l0. sz. átirata alapján Petrozsényból smeretlen helyre távozott Kovács István nyomozandó, feltalálás esetén erről Békés- vármegye alispánja értesítendő. Személyleirása : termete növésben, arcza kerek, haja gesztenyebarna, szeme kék, szája rendes, orrán keresztül vágás, fogai ritkák. Nagykároly, 1910. julius 11. Ilosvay, alispán. 13985— 1910. sz. Szatmárvármegye alispánja. Körözés. Borsodvármegye alispánjának 7250 —1910. sz. átirata szerint illetékességi ügy­ből kifolyólag Valek János e törvényhatóság területén nyomozandó feltalálás esetén születési anyakönyvi kivonat házassági anyakönyvi kivonat, valamint leányának kiskorú Valek Erzsébetnek születési anyakönyvi kivonata tőle beszerzendő és a megkereső hatóságnak megküldendő. Nemleges értesítés mellőzendő. Nagykároly, 1910. év julius hó 11. Ilosvay, alispán. 13986—1910. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Körözés. Tordaaranyos vármegye alispánjának 6145—1910. számú átirata szerint Torda- aranyos vármegye közkórházában folyó évi május hó 20-án magát Kandrea Nyiku- lájnak nevezett 51 éves egyén vétetett fel ápolás czéljából, miután időközben a kór­

Next

/
Oldalképek
Tartalom