Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1908 (6. évfolyam, 2-60. szám)

1908-09-10 / 40. szám

472 Sztamábvármegye Hivatalos Lapja. lés végett hordják össze, hanem azt lisztnek eladásra kínálása mellett meg is vásárolják. Ez az eljárás azonban a hivatali elődömnek idevonatkozólag 1904. évi január hó 5-én 76097—1903. sz. alatt kibocsátott magyarázó rendelet harmadik bekezdésében foglalt kijelentésekhez képest már túlhaladja a munkavállalás hatá­rait és már az 1900: XXV. t.-cz. korlátozása, illetve tilalma alá esik. Figyelmez­tetem tehát az iparhatóságokat, hogy a kihágási eljárás az 1903: XXV. t-cz. alapján mindazon esetekben folyamatba teendő, midőn a csuvározó molnár a ha­tósági közegek előtt nem képes hitelt érdemlő módon igazolni, hogy a gabonát csupán őrlés végett hordta össze s az egyes felektől a gabonát nem egyszersmind lisztnek eladásra kínálása mellett vásárolta meg. Budapest, 1908. augusztus hó 14. A miniszter helyett: Szterényi, államtitkár. 15934—1908. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Valamennyi iparhatóságnak. Az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetén való biztosításáról szóló 1907. évi XIX. t.-cz. alapján megállapított járadékoknak és pénzbeli segélyeknek a m. kir. postatakarékpénztár és a községek közvetítésével való kifizetése tárgyában a m. kir. kereskedelmi miniszter urnák a m. kir. belügy­miniszter úrral és a m. kir. pénzügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. minszterelnök úrral egyetértőleg kiadott rendeletét további megfelelő intézkedés végett közlöm. Nagykároly, 1908. augusztus 27. Ilosvay, alispán. G5439—908. sz. Kereskedelemügyi m. kir. miniszter. Rendelet az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztositásáról szóló 1907. évi XIX t.-cz. alapján megállapított járadékoknak és pénzbeli segélyeknek a m. kir. postatakarékpénztár és a községek közvetítésével való kifizetése tárgyában Az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztositásáról szóló 1907. évi XIX. t.-cz. 93. §-ának utolsó bekezdésében foglalt fölhatalmazás alapján a baleseti járadékoknak, valamint a betegség és baleset esetén nyújtandó pénzbeli segélyeknek a m. kir. postatakarékpéntár és a községek közvetítésével leendő kifiizetése érdekében a belügyi és pénzügyi miniszter urak­kal egyetértőleg a következőket rendelem: 1. §. Az állandó járadékok a magyar szent korona országainak területén a m. kir. postatakarékpénztár cheque- és clearing-forgalmának igénybevételével folyó­sítandók és fizetendők ki; a cheque- és clearing-forgalom ezenkívül igénybevehető az időleges és ideiglenes járadékoknak, a végkielégítéseknek és a pénzbeli segé­lyeknek folyósítására és kifizetésére, valamint egyéb fizetések teljesítésére is. E czélból az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító péntár igazgatósága Budapesten, valamint az összes kerületi munkásbiztositó pénztárak is — amennyi­ben hivatali elődöm által a betegsegélyezési járulékoknak a m. kir. postatakarék­pénztár utján való befizetése tárgyában 1891. évi deczember hó 21-én 78.115. szám alatt kiadott rendelet értelmében a cheque- és clearing-forgalomban ez ideig részt nem vettek volna, — am. kir. postatakarékpénztárnál, az ott fönnálló szabályok­nak megfelelő módon haladéktalanul cheque-számlát nyittatni tartoznak. Az orszá­gos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár igazgatósága, valamint a ke­rületi munkásbiztositó pénztárak az előbb fölsorolt fizetéseket postatakarékpénztári cliequeszámláik terhére, — a 100 koronányi érinthetetlen törzsbetét leszámitásásával — fönnálló követeléseik eréjéig folyósítják, s ehhez képest gondoskodni tartoznak arról, hogy chequeszámláikon mindig elegendő fedezet álljon rendelkezésre. 2. §. Az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár igazga­tósága által megállapított állandó járadékoknak folyósítása akként történik, hogy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár igazgatósága a m. kir.

Next

/
Oldalképek
Tartalom