Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1908 (6. évfolyam, 2-60. szám)

1908-02-27 / 9. szám

119 Szatírái* vám egye Hivatalos Lapja 19172 — 1889. sz. B. M. körrendeletek szerint ez állások betöltéséről. Halottkémi és tanítói állás közegészségügyi szempontból összeférhetetlen (nagybányai járás Óhuta, Mogyorós, Veresmart.) A régi halottkémeket kötelesek a járási és körorvosok egyrészt a kolerás ha­lálesetek körüli eljárásra nézvealllOOO—1907. sz. B. M. körrendelet megfelelő szaka­szai szerint a betegség ismertető jeleire nézve, továbbá a kolerás holttest körüli teen­dőkre nézve már mosr újból kioktatni és a halottkémlés terén tapasztalt hiányokat, czimnek azonnal bejelenteni, hogy a hiányok már most haladék nélkül pótoltassanak. Ennek megtörténte előtt járási orvosok tartós szabadságra nem mehetnek. IV. Minden községben legalább deszkából halottas házat kell felállítani. A meglévő hullaházakat azonnal jó karba kell helyezni. V. A fertőtlenitési készsültséget illetőleg Felsőbánya, Nagybánya és Nagykároly városok haladék nélkül képeztessék ki fertőtlenítéssel megbizotlukat a budapesti fertőtlenítő tanfolyamon. Az összes községekben legalább 2 liter lysol és 4 liter ]00 százalékos nyers carbolsav (Gyár : Fischer és Heidelberg Budapest V. Arany János-utcza 25.) tartassék vignetás üvegekben bántatlanul és ‘legalább 1 métermázsa jó minőségű égetett mész álljon száraz helyen bontatlan hordókban tartalékban. Nagy községekben mindezekből mégegyszer annyi. Mihelyt az országban bárhol a kolera fellépett, annak puszta hírére az összes hivatalos orvosok — működési területük községeinek terhére — egyenként 200 drb 1 gramos sublimát lepénnyel látassanak el. A járási és városi gőzfertőtlenitők használhatóságukra nézve a járásorvosok jelenlétében kipróbáltassanak, a vizsgálat eredményéről április 30-ig vm. tiszti főorvos értesítendő. A használható gépek mindenütt jó kaiban őrizendők és romlástól megóva tartassanak. Végül a járási, városi egészségügyi szolgálat ellenőrzése érdekében elrendelem, hogy ahol az eddig berendezve nem volna (erdődi, nagybányai) a járási szolgabirói hi­vatal helyiségében a járásorvos rendes hivatalos asztalt foglaljon, oda az egészség­ügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye és a „Belügyi Közlöny,“ ahol nincs, beszereztessék illetve megrendeltessek, ott úgy a B. M. ur szakközegei, vala­mint a vármegye tiszti főorvosa mindenkor készen találjak azon nyilvántartásokat, melyek a járási egészségügyi vizsgálatnak megkezdéséhez szükségesek­Ezen rendelet végrehajtásáért elsősorban czimet, az egészségügyi szakfelügye­letet illető intézkedésekért a járási, illetve városi orvosokat, továbbá a községi s kör­jegyzőket és az összes elöljárókat teszem felelőssé. Amennyiben az intézkedések végrehajtásának felülvizsgálatára kiküldendő szak­közegek utján valamely mulasztás tudomására jutnék, a törvény teljes szigorával fo­gok eljárni. Nagykároly, 1908. február hó 12. Alispán h.: Mangu, th. vm. főjegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom