Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1907 (5. évfolyam, 1-58. szám)

1907-05-23 / 23. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja 301 c) a jelentkező bábanövendék által kiállított kötelező nyilatkozat, hogy az állam által 'adott 180 korona ösztöndíj — különbeni visszatérítése mellett — ötévet okvetlenül kitölt az őt ajánlott községben. A tanfolyam alatt, mely 5 hónapig tart, az általam kiszemelt növen­dékek ingyenes lakás és teljes ellátást nyernek s a képesítő bába oklevelén kívül s a legszükségesebb bába eszközökkel is ellesznek látva, s a kiké- peztetést, mely folyó évi október hó l-én s a jövő évi február esetleg márczius hó l-én Nagyvárad, Ungvár, Debreczen, Budapest, Kolozsvár, Nagy-Szebenben nyerhetik, általam lesz megállapítva a jelölt jelentke­zése szerint. Pályázati kérvényeket a f. évi tanfolyamokra augusztus hó 31-ig foga­dom el, az azontúl érkezőket azonban a jövő évi tanfolyamokra fogom előjegyezni. Nagykároly, 1907. május hó 9-én. Ilosvay, alispán. 438—1907. sz. Árverési hirdetmény. n—H­A nagybányai járás főszolgabirája a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur 1905. évi deczember hó 19-én kelt 92523. sz. rendelete és Szatmárvármegye közigazgatási bizottságának 299 — 1907. K. B. számú határozata értelmében ezenel közhírré teszi, hogy Szakállasdombó község­ben 214. sz. tkvben 566. hrsz. a. hat (6) kataszt. hold 1135 négyszögöl földterület, mely a közös iskola-alap vagyonát képezi, ;000 (ezer) korona kikiáltási ár alapul vétele mellett nyilvános árverésen elfog adatni. Mely árverésnek Szakállasdombó községben a jegyzői iroda helyi­ségében 1907. évi junuis hó 6-ik napjának d. e. 11 órája határidőül kitü- zetik és arra a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az árverelni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10'Voát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és 3333—81. I. M. rendelet 2. §-ában kijelölt óvadék­képes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy ennek előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszotgáltatni. A földbirtok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett fog eladatni. Az ingatlan a vevő birtokába csak a szerződésnek Szatmárvármegye közig, bizottságának jóváhagyása után megy. Nagybánya, 1907. május 7. Damokos, íőszolgabiró. 3335—1907. K. sz. Árverési hirdetmény. 11 -II. Nagykároly város határán az 1883. évi XX. t.-cz. alapján gyako­rolható vadászati jog két részletben az árverés alapján megkötendő szerződés jóváhagyásától kezdődőleg 1913. évi julius 31-ig terjedő 6 évi időtartamra a városházánál Jobbágy Sándor hagyatékügyi jegyző hivatalos helyiségében 1907. évi május hó 29-én délelőtt 10 órakor tartandó nyil­vános árverésen az alábbi teltételek alapján bérbe tog adatni. Felhivatnak mindazok, akik ezen jogot bérbe venni óhajtják, hogy az árverésen — a feltételekben meghatározott bánatpénzzel ellátva jelenjenek meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom