Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1907 (5. évfolyam, 1-58. szám)

1907-02-07 / 7. szám

Szatmárvarrr.gya Hivatalos Lapja. 105 487—1907. szám. Szatmár vármegye alipáni hivatalától. Körözés. Szabadka th. város polgármesterének 17755—-1906. sz. átirata alapján felhívom az összes közigazgatási hatóságokat, hogy özv. Póla Antalné szül. Liha Róza tartózkodási helyét nyomoztassák, és feltalálás esetén férje illetőségére vonatkozólag tüzetesen hallgassák ki, a felveendő jegyzőkönyvet pedig közvetlen a megkereső hatóságnak küldjék el. A rendelkezésre álló adatok szerint nevezett férjével éveken keresz­tül Szegeden, majd Szabadkán tartózkodott. Férjének 1904. évben történt elhalálozása után hol Budapesten, hol Szabadkán tartózkodott, de feltalál­ható soha sem volt. Állítólag vasalásból tartja fenn magát, jelenleg körülbelül 42-43 éves. Nagykároly, 1907. január 19. Ilosvay, alispán, 516—1906. kih. szám. Körözés. Nyitrai József 31 éves, nős, vagyontalan mátészalkai lakos, a reá jogerős ítélettel kirótt 12 órai elzárás foganatosítása előtt ösmeretlen helyre eltávozott. Felkérem a társhatóságokat, hogy nevezettnek holtartóz- kodásáról tudomást szerezzen, úgy őtet hivatalomhoz előkisértetni szíveskedjen. Mátészalka, 1907. január 18. Kállay, szolgabiró. 655—1907. sz. Körözés. Szentmiklósi illetőségű Tejfel János cs. és kir. 15. sz. huszárezred­beli ujoncz a csendőrség által f. hó 20-án elővezettetett és Miskolczra csapatjához történt elküldése alkalmával útközben újólag megszökött. Felkérem az összes hazai hatóságokat, hogy nevezettet hatósági területében nyomoztatni s feltalálás esetén a cs. és kir. szatmári 5. had­kiegészítő parancsnoksághoz kisértetni szíveskedjék. Nagykároly, 1907. január 29. Jeszenszky Béla, szolgabiró. 701—1907. sz. Szatmárvármegye alispáni hivatalától. Körözés. Kolozsvármegye alispánjának 15591—1906. sz. átirata szerint a budapesti Szent Rókus kórházban 1896. május hó 21-től május hó 30-ig ápolt Czoldán Anyicza kéjnő, jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen lévén, felhívom az összes közig, hatóságokat, hogy nevezettet hatóságuk terüle­tén nyomoztassák, esetleg a nevezett tartózkodási helyét állapítsák meg, s feltalálás esetén születési helyére és idejére, valamint születési esetének anyakönyvi feljegyzésére vonatkozólag részletesen hallgassák ki s a fel­veendő jegyzőkönyvet 60 nap alatt közvetlen a megkereső hatósághoz küldjék el, megjegyzem: hogy Czoldán Anyicza legutóbb, mint kéjnő Budapesten a Lázár u. 7. sz. alatt tartózkodott. Nagykároly, 1907. január 19. Alispán h.: Péchy, vm. főjegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom