Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1906 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-06 / 34. szám

Szatmárvármegye Hivatalos Lapja 427 nyekkel és sok oly kérvényt terjesztenek fel hozzám pártolólag, a melyek benyújtói egyáltalán nem felelnek meg azon kellékeknek, a melyek alapján a törvény szelleméből kifolyólag a felmentés nekik megadható volna. Fel­hívom ennélfogva a czimet, hogy ezentúl a hasonló tárgyú kérvényeket beható vizsgálat tárgyává tegye, különösen abból a szempontból, hogy a mennyiben a folyamodó a szakirodalom terén nem működött valóban, oly tevékenységet fejtett-e ki a gyakorlati mezőgazdaság terén, hogy ez által gazdatársai között tényleg kitűnt s az egész vármegyében, vagy leg­alább a saját vidéken, mint kitűnő gazda ismeretes, ki részt vesz a vár­megye s a vidék gazdatársadalmi mozgalmaiban, a reá bízott gazdaság veze­tésében is például szolgálhat. Folyamodó ezen működésének megítélésénél figyelembe veendő még különösen a gazdatiszti pályán eltöltött évek száma, a melyekből megítélhető, hogy folyamodónak módjában állott-e a törvény életbe lépte előtt koránál fogva a gazdatiszti oklevelet megszerezni, illetve az 1905. és 1906. években megtartott gazdatiszti gyakorlati vizsgálatokon részt venni, az a körülmény azonban, hogy valaki már hosszabb ideje szolgált a gazdatiszti pályán, egymagában még nem elég alap ahhoz, hogy az alaki- képesités hiánya alól való felmentésre igényt tarthasson. Végül figyelembe veendő a kérelmek tárgyalásánál folyamodó előképzettsége, végzett tanul­mányai stb. Felhívom a czimet, hogy a jövőben mindezen szempontok figyelembevételével készítse javaslatait s felterjesztéseiben úgy pártoló, mint elutasító javaslatait részletesen indokolja meg. Megjegyzem még, hogy hason tárgyú kérvények ügyében a gazdasági egyesületnek csak igaz­gató választmányi ülésén hozott határozatai vehetők figyelembe s nem elég, ha mint az több egyesületnél történt, egyszerűen csak az egyesületi elnök vagy titkár mond ez ügyben véleményt. Budapest, 1906. junius hó 22-én. A miniszter helyett: Mezősy, s. k. államtitkár. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 1531—1906. sz. Pályázati hirdetmény. n—n. A lemondás folytán megüresedett Szinérváralja községi két szülész­női állásra pályázat hirdettetik. Javadalmazás: A községi pénztárból havonként utólagosan fizetendő 120—120 kor. készpénz, továbbá minden szülési eset után szabályrende- letileg megállapított dij. A teljesen szegények ingyen kezelendők. Szabályszerűen felszerelt kérvények az elöljárósághoz 1906. szep­tember l-ig adandók be. A választás később fog kitüzetni. Szinérváralja, 1906. augusztus 15. Uray Bertalan, jegyző. _________ Bárány, biró. 99 8—1906. szám. Szatmár vármegye és Szatmár-Németi sz. kir. város főispánja. Pályázati hirdetmény. I—II Szatmár vármegye törvényhatóságánál nyugdíjazás folytán megüre­sedett s a folyó évi október havi őszi rendes közgyűlésen betöltés alá

Next

/
Oldalképek
Tartalom