Szatmármegyei Közlöny, 1919 (45. évfolyam, 1-21. szám)

1919-02-02 / 5. szám

SZAT MARMEGYEI KÖZLÖNY *ck visszatérítettek. Mulasztás terheli a vezetőség azon tagjait is, akik ellenőrzői tisztségük pontatlan teljesítésével lehetővé telték a szábálytalanságok elkövetését. A szociáldemokrata párt végrehajtó bizott­sága t. hó 27 ikén megtartott ülésén a vizs­gálat eredményének a meghallgatása után a csoport vezetőségének két tagját minden vezető működésből kizárta és gondatlanság terhelvén a vezetőség több tagját is, azo­kat lewondásra hívta fel. Elhatározta, hogy a tényállást magában foglaló vizsgáló bi­zottsági jegyzőkönyv kapcsán a további eljárás letolytatása iránt a Kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők orszá­gos szövetségét megkeresi A kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők helyi csoportjának vezetősége már le is mondott és az uj vezetőség megválasztása már fo­lyamatban is van. A szociildemokratapárt végrehajtó bizottságának kiküldött albizott­sága. Meghívó Magántisztviselők és keresk. alkalmazottak országos szövetségének nagykárolyi csoportja' 1919 február hó 2-án vasárnap d. u 3 órakor az egyesület Nagy- hajduváros utcai helyiségében rendkívüli tisztújító közgyűlést tart, melyre az összes tagok megjelenését kéri az előkészítő bizott­ság. Delegálás a Nemzeti Tanácsba A szociál­demokrata párt végrehajtó bizottsága a Nemzeti Tanácsba a részére fentartott há­rom tagsági helyre Prikop József, Pákay Dezső és Dr. Balázs József végrehajtó bi­zottsági tagokat választotta meg. A szociáldemokrata párt előadóestéi. Ja­nuár hó 29-ikén a városháza nagytermé­ben Dr. Scheiner Tibor orvos a tuberku­lózisról tartott nagyszámú közönség jelen létében érdekfeszitő és tanulságos előadást. A párt előadóestéit minden héten szerdán és pénteken 6 órakor tartja a városháza nagytermében. Kinek nincsen lakása ? Akinek lakása nincsen : jelentkezzék a szociáldemokrata párt titkáránál. A gyűjtött adatok alapján á szociáldemokrata párt megteszi a lakás­ínség enyhítésére a szükséges lépéseket. Közgazdaság. Szatmérvármegy* llsitellátása — mint ille­tékes helyről értesültünk — biztosítva van ismét. Pillanatnyi szükségletek kielégíté­sére a közélelmezési minisztérium újólag 5 waggon lisztet utalt ki. Egyebekben is készletek elég szép mennyiségben vannak, de a termények leldolgozása szén és olaj hiányában á legnagyobb nehézségekbe Ütközik. Ezzel kapcsolatban közölhetjük, bogy Szatmárvármegye égés* tengeri tér mése zár alatt van, amelynek célja, hegy esetleges kenyérszük .tavaszi időre ezen készletek tartalékul szolgáljanak. Megfe­lelő beosztással nem togunk nehézségek­kel küzdeni. A hadból visszatért nagykárolyl iparosok gazdasági h.el>;z.etét illetőleg -- amint az ipartestület utján értesülünk — nem valami rózsásak a viszonyok, amennyiben az épí­tőipar és az ezzel rokon iparágak most teljes pangásban vannak, még jelenleg javítási munkálatok sincsennek. A cipész és csizmadia iparosoknak a Kereskedelmi és Iparkamara utal ugyah ki bőrt és tal­pat a helybeli kereskedők utján, de csak olyan minimáls mennyiséget, hogy ebből hetenként alig 1—2 pár lábbelit készít­hetnek. Szövethiány miatt ugyanaz a hely­zet a szabőiparban is, Nagykároly város gyámpénztára a városi képviselőtestület 1918. deez. I - én tartott közgyűlési határozata értelmében Nagyká­roly város gyámpénztárának gyümöicsöz- tétendő készpénzkészlete a 199—1918 köz­gyűlési véghatározat szerint a nagyká­rolyi pénzintézeteknél "helyezendő el és pedig: a helybeli pénzintézetek 1917. évi részvénytöke és tartalékalapjai Összegei­nek megfelelő arányban. Az 1917. év vé­gén pedig a helybeli intézetek részvény- tőke és tartalékalapjai együtt a következő összeget mutatták: 1. Nagykárolyi Takarékpénztár Egye­sület . ... .Ä . 771.725 - K, 2. Nagykárolyi önsegélyző Nép­bank . . . . 1 <572.635-— K, 3. Nagykárolyi Kereskedelmi és Ipar­bank ............................... 1,457.337— K, 4. Nagykárolyi Közgazdasági Bank ................................ 765.000'- ,K, 5. Nagykároly és Vidéke Takarék pénztár............................... 557.000— K, 6. Központi takarékpénz­tár . . . . . . 418.000 - K 6. Nagykároly Erdödvidéki Takarék pénztár............................... 545.913'— K, 8. Nagykároly és Vidéke Ipari és Gazdasági riitsiszövetkezet . 54.617 — K. A helybeli pénzintézetek egyöntetűen 4 %-os kamattételt állapítottak meg, a gyámpénztári pénzek után. Ugyancsak ilyen tételt térítenek meg a 188—1918. közgyűlési végzés alapján elhelyezett többi, a város kezelése alatt álló pénzek után is. V-a. Üzlet megnyitás. Értesítem a n. é. közönséget, hogy Nagykárolyban, a Széchényi-utca 20. szám alatti Roóz Sámuelné házában levő P5líuiCuti-ío!v iis iltelyl újból megnyitom. Elvállalok minden a lakatos szak­mába vágó munkálatokat, kutak csi- nálását, fegyverek és mérlegek ja­vítását a legjutányosabb árak mellett. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel Kongíovlts József. 299-100 holdas jórninőségü birtokot keresek haszonbérbe, megfelelő lakás­sal és gazdasági épületekkel, fel­szereléssel vagy anélkül. Köves ut mellett, vagy vasútállomáshoz közel. Azonnali vagy októberi át­vételre. Értesitést Zanathy László, Izsák (Pestmegye) Korb-tanya cimre kérek.- GÁh JENŐ oki. mérnök Szatmár, Vörösmarti ü. 25. sz., irodáját újból megnyitotta. Mióta a KANYÓ féle 51758. szám alatt szabadalmazott és védjegyezett (Rheu- wiro) immár Magyarországon is forga­lomba került, nincs többé gyógyítha­tatlan Mi, essz, Imi Öregség, elhanyagolt betegség nem akadály. Már az első kezelés után 12 és fél óra alatt kiválasztja a testből a betegséget okozó hugysavat Orvosilag ajánlva. Pontos utasítással 20 korona. Levélbeli kérdezősködéshez levélbé­lyeg csatolandó. Kanyó Sándor Budapest, IV. kerület, Szarka utca 7. sz, félemelet 1. ajtó. nHfck-fr«iio Ne Pályát. A nagykárolyi „Hangya* fogyasztási ás értékesítő szö­vetkezet igazgatósága a Nézi állásra pályázatot hirdet. Évi fizetés 4800 K, lakbér 800 K és a nyersbevétel után egy °|o-os forgalmi jutalék, 6000 korona kész­pénz óvadékkal, vagy ennek megfelelő és elfogadható biztosíték­kal rendelkező pályázók kérvényeiket f. hó 10-éig nyújtsák be Demidor Ignác, elnökhöz. Itt az idői Még nem késett el, ha hat darab használt hanglemezzel rendelkezik, úgy még mindig be- cserélhatl azokat a most megjelent legújabb kacagtató tréfás „Ujváry telefonál“ című kétoldalú hanglemezre. Nagyszerűen si­került mulatságos telefonjelenet! Kizárólag joggal WÁGNER Budapest, József-körüt 15. Fiók: IX-,Ráday-ütcaÍ8. Telefoni Jiziof 85—SZ. ■tutit«*,•» toil karosául I0M ktroml!«. — 4*)u6t.«m !«»•»- «• fcUf.itrlrj.rraék ta««u " Nyomatéit Rótta 4a Tóth könyvayomdájában Nagykárolyba«. — Laptalajdoaos; T4th Jéx*e£

Next

/
Oldalképek
Tartalom