Szatmármegyei Közlöny, 1919 (45. évfolyam, 1-21. szám)

1919-01-05 / 1. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY ÄIF©l£a — Frsnczia tiszti küldöttség Nagykárolyban. A magyar fegyverszüneti bizottság kérel­mére Berthelot tábornok, a keleti haderők főparancsnoka elhatározta, hogy az er­délyi városokba francia tiszti különítményt küld, amelynek az lesz a feladata, hogy a megszálió román csapatok és a magyar közigazgatás közötti érintkezést közvetít­sék "és a felmerülhető súrlódásokat elintéz­zék. A „8 Órai Újság“ jelentése szerint ilyen tiszti küldöttség érkezik Nagyká­rolyba, Szatmárra és Nagybányára is. — Égy év Nagykároly város toríénstéböl. Nagykároly város 1918. évi történetét szándékoztunk megírni. Csakhogy nehéz munka ez és majdnem lehetetlen. Mert nem történt semmi. És ami történt, az is hátrányunkra volt. Sem általános közgaz­dasági, sem kulturális viszonyaink nem javultak. Egyedül a népmozgalmi adatok érdemesek arra, Hogy7 pár szóval említ­sük. Nagykárolyban az elmúlt évben 539 ember halt meg. A halálozás oka nagy- részben tüdövész. A születések száma: 275. Házasságot mindössze 132 emberpár kötött. — Nyugdíjazott jegyzők. Sulyok Endre csengeri és Hadady Józsel tyukodi jegyző­ket nyugdíjazták. — A liszt altatás „ürül Nagykárolyban és Szatmármegyében általában már me­gint baj van. Tudvalevő, hogy Szatmár- várinegye a termés eredményből reá kive­tett kontingenst még nem szolgáltatta be. A közélelmezési miniszter most értesítette az alispánt, hogy a kivetett kontingens javára még beszolgáltatandó búza és rozs mennyiséget a kontingensből még hiányzó 1465 vaggon helyett 730 vaggonban állapí­totta rneg. Ebből azonban 430 vaggon búzát a miniszter az alispán rendelkezé­sére fog visszahagyni, aki köteles a külön ellátásban levő iparvállalatok személyzetét és a beszerzési csoportok tagjait leszá­mítva, Szatmárvármegye ellátatlan lakos­ságát, tehát Nagykároly város lakóit is élelmezni, valamint a visszatérő katonaság •élelmezéséről is gondoskodni, úgy hogy a december 16 — január 15 közötti időre már megtörtént kiutalástól eltekintve, sem a vármegye, sem Nagykárol> város részére lisztkiutalást eszközölni a miniszter nem fog. — Ily körülmények között tehát két­szeresen "fontos, hogy a megyében fenn­álló őrlési anomáliák, melyekkel a Szat- mármegyei Közlöny mai számának más helyén foglalkozunk — minél előbb meg­szűnjenek. — Közbiztonság Nagykárolyban. Általános a panasz és az elkeseredés, hogy nincs jövedelmi forrás, kereseti alkalom. De ha ilyen alkalom mégis nyílik, nem akad, aki igénybe vegye. A rendőrség létszáma 40 főre emeltetvén, a még hiányzó 22 rend­őri állásra pályázat lett hirdetve. Mind­össze 8 pályázó jelentkezett, akik tel. is vé­tettek. Nagykároly város rendőri létszáma 4 altiszt és 20 rendőr. Ezenkívül még 80 nemzeti őr szolgálja a város közbiztonsá­gát. Tizenöt rendőri állás üresedésben van. — Dohányjegy. A közszükségleti cik­kek eddig lepipálták a dohányt. Hozzájuk csak jegy ellenében juthatott a boldog halandó, dohányt azonban mindenki kap­hatott — aki milliomossá lett a háború­ban. Mától kezdve jegyre adják a dohány­jövedéket is Nagykárolyban. Minden férfi­nak, aki 16 éves elmúlt. Nők csak orvosi bizonyítvány ellenében kaphatnak dohányt. A dohányzóknak összeírás végett a köz­élelmezési hivatalban kell jelentkezni. — Bankok egységes ími ikaidaje. A nagy­károlyi pénzintézetek, a legutóbb szervez­kedett tisztviselők követelése folytán, a hivatalos órákat fél 9-tól délután 2 óráig tartják. — Szünöbín a spanyol járvány. Az idő­járás az utóbbi hetekben állandóan esős, sáros, borult volt. Mindazonáltal örömmel állapíthatjuk meg. hogy a spanyol-járvány Szatmármegye területén stagnál. Megbe­tegedések csak szórványosan fordulnak elő. — Uj ügyveti Nagykárolyban Dr. Balázs József ügyvéd, aki legutóbb a szatmári ka­tonai rendőrség parancsnoka - volt, lesze­relvén, ügyvédi irodáját Nagykárolyban Szécheayi-utca 37 szám alatt (Weisz Lajos féle ház ) megnyitotta. — Elj8gyza30k. Robinsohn Mihály volt nagykárolyi tüziíakercskedő, jelenleg buda­pesti lakos eljegyezte Vahl Anuuskát Egerben, — Legifjabb Grosz Ignác Nagy­károlyból eljegyezte Klein Rózsikát Nagy­szőlősről (Minden külön értesítés helyett.) — Enyhítik a nyamori. A nagykárolyi nemzeti tanács jóléti bizottsága a kará­csonyi ünnepekre 169 vagyontalan csalá­dot zsírral, szalonnával, . mssal és 71 csa­ládot fával látott el. — Ujsnéreíü faiifáglák. A kereskedelem­ügyi minister értesítette Szatmármegye közönségét, hogy az építkezések gazdasá­gosabbá tétele, iuvar-és anyagmegtakaritá- sok, az építkezések területének jobb ki­használása és a téglaégetésnél elérhető szénmegtakaritás érdekében elrendelte, hogy a Magyarországban ma szokásos falitéglaméretek helyett az összes tégla­gyártó telepek a 250 ínrr hosszú és 120. mm. vastag méretű talitéglák készítésére térjenek át. — A íekinieias és nagyságos asszony. Most, hogy a czimek és rangok eltörlésé­vel foglalkozik a népkormány, egy nagy­károlyi régi kis történet jut eszünkbe, mely pompásan jellemzi a letűnt idők czimkór- ságát. Átment a cseléd a harmadik szom­szédba. — Kezét csókolom ! Tisztelted a tekintetes asszony a nagyságos asszonyt, hogy tessék küldeni a tekintetes asszony­nak egy kis petróleumot, vagy 4 krajcárt, hogy a boltból hozathasson petróleumot. — Mondja meg lelkem a tekintetes asszony­nak, hogy a nagyságos asszonynak nin­csen négy krajcárja, petróleum pedig csak annyi van, hogy éppen elég lesz arra az időre, mikor este a nagyságos kisasszony udvarlója eljön. — Áthelyezett azolgabiró. Dr. Makray Mihály kormánybiztos Szabó Tibor szol- gabirót Fehérgyarmatról Mátészalkára helyezte át. 1 — Az élesztő- Egyes hatóságok az utóbbi időben bizonyos indolenciát tanusi tanak a hatáskörükhöz tartozó ügyekben. Fel kellene hogy egy kissé élessze ezeket az élesztő. Az élesztőtől nemcsak a tészta két meg, hanem magából az élesztőből is kis botrányok kelnek ki Az árdrágító pol­gártársak, miután minden elképzelhető közszükségleti czikk árát a csillagokig srófolták fel, most az élesztőt vették keze­lés alá. Megállapítjuk a tényt. A többi nem a mi dolgunk. — A nsmzeti tanács iminkásiigyi bizottsága működését f. hó 12-ig beszüntette s igy czipöutalványok, stb. addig kiadatni nem fognak. — kopnak, mart éheznek. A Gróf Károlyi György-ícren levő timái szint a napokban feltörték és egy ott elhelyezett motorhajtó szíjait é?, értékesebb alkatrészeit ellopták. — Kerekes Ágnes a Szent László konvik- tusban szolgáló háztartási alkalmazott pa­naszt tett á rendőrségen, hogy két év óta megtakarított pénze: 74 korona eltűnt. — Leszerelt katonák ruhája A leszerelt katonák, kiknek se polgári, se katonai ru­hájuk, fehérneműjük, lábbelijük nincs, 1919. jánuár 7—11 napján a városháza nagyter­mében jelentkezzenek. — A Isszerelt katonák rumja. A nagy károlyban lakó leszerelt katonák részére fejenként egy íélliter rum van kiutalva. A szétosztást a katonatanács e héten fogja megkezdeni. A félliter rum térítési ára: 7 kor. 50 fillér. — trtösiíes. A női kereskedelmi szak­tanfolyamon, valamint a kereskedői tanonc iskolában 1. hó 7-én kezdődnek az előa­dások. Igazgatóság. — A lapcsinálás művészete Anatole France irta, hogy az újság mostanában furcsa módon kezd hasonlítani a japáni iparművészeihez ; minél kisebb a terjedelme, annál nagyobb gonddal, finomsággal kell megalkotni. A municiózus, de egyúttal lá­zasan gyors munkában, amelyet a modern szerkesztés jelent, Magyarországon kétség­telenül első helyre került a Pesti Napló, amely híressé vált külföldi tdefon-és tá- viratszenzációiról. A Pesti Napló minden­nap közöl egész csomó eredeti hirt, amelyet előtte soha más pesti lap meg nem kap, olyan nagysulyu tudósításokat, amelyeket mindenkinek olvasni .cell. A mostani bizony­talan korszakban az ország minden réte­gére fontos, hogy idejekorán és hitelesen tudja meg a világrázó eseményeket. Hogy a Pesti Napló elöijár a lapcsinálás művé­szetében, azt a legnagyobb külföldi lapok által is átvett hírei igazolják. A riportrészt pedig előkelő és ötletes módon egészíti ki a valóban legjobb magyar bejletristák gár­dája. — A Pesti Napló előfizetési ára : egy hónapra K 7.80, köztisztviselőknek K 650 — A szabadgoníioiaí az egyetlen prog­ressiv íolj^óirat; mely semmiféle párthoz vagy érdekcsoporthoz nem tartozik, hanem tribünje a progressiv közvéleménynek, hol minden irány, minden kritika minden ag­gály egyképpen szóhoz jut. — A Szabad- gondolat a progressiv • élő lelkiismerete, mely a háború alatt a pacifizmus legde­mokratikusabb megvalósításáért küzdött, jelenleg pedig a forradalmi erők ébrentar­tását, a forradalmi lehetőségek kihasználá­sát és egy uj, emberségesebb kultúra meg­teremtését kívánja. A lap deczemberi ez ma a bolsevizműs problémájával foglalko­zik és anélkül, hogy ebben a kérdésben állást foglalna a legkülönbözőbb szempon tokból világítja meg a jelen legnagyobb problémáját — A deczemberi szám tar­talma : Jászi Oszkár: proletárdiktatúra. Varga Jenő: A bolseviki uralom jövö kilá­tásai. — Lukács György : A bolsevizműs, mint ei'kölcsi probléma. — Lenin beszéde a moszkvai munkástanácshoz. — Gorkij: A forradalom »elmélyül* . . . i’aludi Iván: Gorkij és Lenin. — Polányi Károly : A szocializmus próbája. — Boross F. László Bolsevizműs, étiké reálpolitika. —■ Sisa Miklós: Ami a bolsevizmusban maradandó — Rudas Zoltán : A magyar forradalom. — Előfizetési ár egy évre 30 K, félévre 15 K. Diákoknak, munkásoknak egy évre 24 K, félévre 12 K. A lap kiadóhivatala Bu­dapesten V. Vilmos császár-ut 33 sz. alatt van. — Az Esztendő. Ez az első igazi nagy magyar revü, amelyben együtt találja az egyes családoknál valóságos fényorgiákat rendeztek. Mig a központtól távolabb eső utczákban alig-alig világit egy búvalbélelt villanylámpa, a iázós házakban pedig ipa ros, tisztviselő és földmives családok a kö­zépkorra emlékeztető mécsek pislogásánál szomorkodnak, addig a villanyvilágítással bíró házakban tobzódik a tény és mintha ünnep volna, az egész lakás, udvar, sok helyütt a padiás is pazarul ki van világítva. Hogy ez tényleg úgy van, mi sem igazolja jobban, minthogy egyes 3—4 taggal bíró háztartásokban az áramfogyasztás számlája 280—150—120 koronákat tesz ki. Ez a köz érdeke ellen való eljárás okozza azt, hogy a mai naptól kezdődő­ié" a városi villamosmü csak délután 4 ' órától este 10 óráig tart gépüzemet. A városi tanács rendeletét adott ki. mely szerint köteleztetik minden villamosáram fo­gyasztó arra, hogy naponta legkésőbb esti 10 órakor összes lángjait az alábbi ren­delkezésnek megfelelően oltsa ki, annyival is inkább, mivel e rendelkezés betartása ellenőriztetni log s az ez ellen vétők vil­lamos berendezései teljesen ki fognak a hálózatból kapcsoltatni. Esti 10 órától égethető lángok száma : 1 szobás lakásban legfeljebb 1 láng, 2-3 „ „ 2 „ 4 stb. „ „ ,, 3 „ E rendelet betartása esetén elérhető lesz az, hogy 10 órán túl az akkumulátor­ból 11, esetleg 12 óráig is szolgáltatható lesz áram, de ha a villamosúvá műszerei 10 órakor az áramszükségietnek harmad­részre való csökkenését nem fogják mu­tatni, akkor — mivel a nagy fogyasztás a gyenge akkumulátorra át nem lesz adható, á"gépek pedig fO órakor nyersolaj taka­rékosságból feltétlenül meg fognak állani, már este 10 órakor az áramszolgáltatás meg fog szűnni-

Next

/
Oldalképek
Tartalom