Szatmármegyei Közlöny, 1919 (45. évfolyam, 1-21. szám)

1919-01-05 / 1. szám

1919. Január 5. I. szám. Negyvenötödik évfolyam. SZATMÁRMEOYE! KÖZLÖNY ELŐFIZETÉSI ÁR: Égés* érre . . 20 korona Félévre . . 10 korona Egye» saám ára 40 fillér Hirdetések díjszabás szerint I I • « i 9 POLITSKA! LAP mm Felel«« szerkesztő > RŐSENFELD ZSIGMOüD. Főmunkatárs t ŐR. KÁLMÁN MIKLÓS. !i SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL Nagykároly, Jőkai-utoza 2. szám. Telefon 56. szám. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Alapelvek:. Ida : Or. £«$*•« Lajos. A forradalom végre odaterelte a ma­gyar politikát is, hogy apró személyes klikk torzsalkodások helyett, nagy, az egész emberiség sorsdöntő problémáival foglal kozzék. Valljuk be, hogy a magyar köz­életet készületlenül találta az uj helyzet, annyira készületlenül, hogy még azok is, akik érzelmileg régen az uj rend hívei­nek vallották magukat, ideológiailag nem tudtak es nem tudnak abba belekapcso­lódni, egyszerűen azért, mert nem értik, nem tudják az eszméknek a tartalmát és csak jelszavakból ismerik az elveket. In­nen van az, hogy egyrészről idegenül és elzárkózottan áilanak szemben az uj rend­del, mási észről keveslik azt, amit tényleg már megvalósított vagy megvalósítani igér — de abban tulnyomólag mindenki megegyezik, hogy soha nemzedéknek Magyarországon — nem véve ki a török- tatar dulas idejét sem •— nenezebb hely­zete nem volt és amennyire ellentétesek a feiíogasok a jövőre nézve, annyira meg- egyezőek a jelen szomorú helyzeten való sopánkodásban. Mi azonban, akiknek eddig is az ju­tott ki a nemzeti munkából osztályrészül, hogy megérieljük a most diadalra jutott eszméket, nem szabad, hogy csatlakozzunk sem a csüggedők'nöz, sem a íüreimetlen- kedőhöz. A történelem eseményei egy lo­gikailag előre meghatározott vonalban mozognak tova és az események mene­tét lehet és kell ugyan hirdetni, de ugrá­sokat a történelem nem ismer, men az ese­mények egymásután következése adja meg azt a lancsort, amelynek egyes sze­mei mint lontos állomások együttesen mutatják a fejlődés irányvonalát. Egy a korai kapitálismus állapotain még alig megállapodott társadalom nem szocializálódhat anélkül, hogy el he pusz­tuljanak mindazon eszmék, amit a szociáli- sodás szempontjából elengedhetetlen fel­tételnek tartunk. Egy példával megvilá­gítva, — inig egy társadalomban a kisipar túlteng nem lehet az ipar szociálizálásá- ról beszélni, mert lélig-meddig régi és rossz értelemben tényleg szocializálva van az ipar, a termék azé aki termeli — de és ez a fontos, a kapitálismusbóí átülte­tendő élőn) ök — a több termelést lehe­tővé tevő gépek, a forgalmat biztositó szervezetek nélkül. A mi feladatunk ma is az, hogy a jövőre szegezett szemekkel vizsgálva a jelen eseményeket, úgy siettessük a tár­sadalmi fejlődést, hogy annak harmóniá­jában ilyen szakadások be he következ­hessenek. A fejlődés által már túlhaladott állapotok, amelyek a társadalom szerve­zetében, mint csökvények tovább vege­tálnak és zavarjak annak működését, ra­dikálisan minden halasztás nélkül kiope- rálandók — de egészséges testrészeket nem lehet kivágni az egész szervezet elha­lásának veszedelme nélkül. És ebben a munkánkban ne csüg- gesszen el bennünket az, ha talán meg nem értés folytán a mi nemzedékünk ke­vés gyümölcsét fogja láini annak a ma­gából fakadt nagy virágzásnak. —y Egy nemzedék élete végre is csak egy tavaszi rügyfakadástól egy őszi lombhullásig ter­jed a nemzet életeken és ha a törzset megmentettük a jövő tavasz virágzására alkalmasan, akkor no sopánkodjunk a lombhulláson. Mi a köztársaság ? — Válasz egy levélre. — Tegnap szerkesztőségünk címére a következő levél érkezett: »A lapokból olvastam, hogy köztár­saság lettünk. Mindenki örvendett ennek. Én is. Egyszerű kiskereskedő vagyok és őszintén elismerem, hogy nem tudom mi is az a köztársaság. De aminek olyan so­kan örvendenek, úgy gondolom, hogy az csak jó lehet. A múlt héten este 10 órakor lefeküdtem. Alig egy pár perc múlva két utcai ablakomat kivül valaki beverte és or­dítja, hogy éljen a köztársaság. A lányom szerdán egy ismerőséhez igyekezett. A Széchényi-utcán a vároldalon egv hara gos külsejű polgártárs oldalba lökte leá­nyomat, hogy a sárba esett. Éljen a köz­társaság! kiáltotta a polgártárs és most már kiengesztelve és megnyugodtan to­vább ballagott. — Vasárnap estefelé a kávéházban ültem. Egyszerre csak bejön egy katona, leül az asztalomhoz és szép csendesen beleköp a tehér kávémba, ame­lyet néhány perccel az előtt rendeltem. Köztársaság van, mondta a katona és na­gyobb nyomatékül ráhágott a tyúksze­memre. Mondom, nem tudom mi a köztár­saság. De nem hiszem, hogy ez volna, amit e levélben megírtam. Mi is hát a köztársaság? (AJáirás,)« Válaszunk ez: Az. államalakulatok egy formája a köztársaság. Köztársaságnak nevezzük azon államalakulatot, melyben a főhatalom nem egyes személyt, sem valamely kivált­ságos osztályt, hanem a polgárok össze­ségét illeti s általa gyukoroitatik. Esz­méje tehát a népsouverénitás Előnyei a monarchiával szemben az, hogy a köztársaság az által, hogy a pol­gárokban a jogegyenlőség érzületét job­ban elégíti ki, az áliameszménynek inkább megfelel. Az által, hogy a polgárokat a íőhatalomban közvetlenül részelteti, nemes önérzetet, jeJlemsziiárdságot és hazaszere­tetei fejleszt bennük, az államot mintegy tulajdonukká teszi. A polgárokat a magán élet' szűk körén felülemelve hathatós poli­tikai iskolájukká válik. Benne Dgföbb gond fordittatik a közvetlenül a nép ja« vára szolgáló közhasznú intézetekre. Az állami igazgatást olcsóbbá teszi, bürok­ratikus sallangoktól megszabadítja. A ha­tósági közegek visszaéléseit korlátozza, az általános védkötelezettség mellett cse­kélyebb haderő is elegendő s igy többet fordíthat a közgazdasági érdekek előmoz­dítására. Az ön által panaszolt dolgoknál, saj­nos, még sokkal szomorúbb dolgok is tör­téntek mostanában. És éppen ezért volt szükséges a köztársaság kikiáltása. A most zavargó, zajongő emberek a régi rendszer szellemi nyomorékak A régi ienöszerié, mely szándékosan lartoua bu­taságban a népet, hogy a butaság vám- szedője lehessen. Újból meg kell alakítani Nagykárolyban az adőfelszőiamlási bizottságot. A háborús adók: a jövedelem- va­gyon- és hadinyereségadó elsőfokú kive­tésére Nagykárolyban Nagykároly város, a nagykároiyi, szatmári és erdődi járá­sokra kiterjedő haiáskörrei egy adóíelszó- lamlási bizottság működik. A bizottság még 1915, évben lett összeállítva, amikor elsöizben a hadsegélyezés céljára szolgáló jövedelemadót vetette ki. 1916. és 1917. években is eredményesen működött ez az adóprés, úgy hogy 1917. évben magára a gyenge kereskedelemmel bíró 16000 lakosú Nagykárolyra 840000 korona háborús adót vetett ki, akkor, amidőn a 35000 lakossal biró élénk kereskedelmü Szatmár 1200000 korona háborús adót fizet csupán. Ebben az addíelszólamlási bizottságnak nevezett »vészbizottság«-ban a régi rendszer em­berei ülnek. Csupa tőkés valamennyi: föld- birtokosok, nagykereskedők, tőkepénzesek, csupa rosszmájú ember, akik szintén fizet­nek ilyen háborús adókat, de kérdezzük meg a többi jajgató hadimilliomosokat, vájjon igazságosan-e; nagy jövedelmük­nek és vagyonuknak megfelelő összeget-e? Dr. Szende Pál pénzügyminiszter kez­deményezésére a napokban egy néptör­vény jelent meg, amely elrendeli az adó- íelszólamlási bizottságok újjászervezését TERMBEBG ■ ^ . a ■ • ——-----------------— -— hangja páratlan! \S iudapest, VIS«, Stáfiéezi-ut 60, saját palota. Kitűnő hangú, szép munka & 30.— Hangverseny hegedű, mesés jóhangu..........................K 60 — Vo nó . . K8 -K 12.- K 15 ­Rendelésnél a pénz előra beküldendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom