Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-17 / 7. szám
P OLITIK A I L A P ____—_____-J,,__________ SZER KESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL Havá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: moo NAGYKÁROLYBAN, iókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám SZERKESZTÉSÉRT FELELŐ 5 : PASKÁÖY iá rá OS FÖMUNKATÁRS MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP cooe Egyes szám 30 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 12 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 10 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyüttér“ sora I K 20 fillér. A fehér galamb. Kifáradtan, a háború lidércnyomásától letargikus álomba merülve pihent — ha pihenésnek lehet azt nevezni — ennek az országnak minden lakója azon a februári sötét éjszakán, mikor messze nagy Oroszországban, a viszontagságos múltú Lengyelország határán, Breszt-Li- tovszkban, az ott összegyűlt diplomatáink aláírták a világháború békeszerződését az ukránokkal. A táviró drótja fürgén hordta szét az örvendetes esemény hírét, mely első nagy lélekzethez juttatta a becsületes béke után sóvárgó lelkek millióit. Az első fellélekzést még alig követhette a második, még vibrált a lelkekben a kétségek nyugtalanító érzése, mikor megérkezett a hire annak, hogy Oroszország a háborút befejezettnek tekinti, s elrendelte egész harcban álló hadseregénél a rögtönös leszerelést, mindenféle békeszerződés teljes mellőzésével. Világtörténeimi jelentőségben gazdag napok virradtak reánk ezen a héten. Azok a megmérhetlen horderejű események, melyek a múlt évben Oroszországnak, ennek a gigászi hatalmú birodalomnak beléletét megrázkódtatták, s mint pusztító orkán elsöpörték ennek a nagyhatalomnak háború előtti állam és kormányformáját, nem maradhattak hatás nélkül a háború folytatására és befejezésére nézve sem. Annak a félelmetesen emlegetett hengernek, melynek feladatául a központi hatalmak megsemmisítését tűzte ki a zsarnoki elvakultság, ócska, rozoga volt a hajtó gépje, akármilyen nagy volt is ez az ósdi, primitív masina, nem tudott megbirkózni, nem bírta működésbe tartani azt az óriási hengert, melyet természetes, történelmi cs lélektani számítások figyelmenkivül hagyása mellett ragasztott utána a cári uralom. Kudarc, csapás, súlyos veszteségek követték egymást a nagy birodalomban. Ezek a vgézetszerü körülmények uj embereket, modernebb észjárású, világosab- I ban gondolkozó férfiakat hoztak fel- ; színre és állítottak a gép vezetésére, akik csakhamar átlátták, hogy ez az ócska gép lomtárba való, munkája különben is káros, cél- és oktalan.. „ így jutottunk el február hó 10-iké- hez, e fontos dátumhoz De ne vétkezzünk magunk ellen, ne j legyünk igazságtalanok és különösen ne akarjunk történelmet hamisítani. Abban, hogy február hó 10-ikét gazdag és reánk örvendetes események egész sorozatával értük meg, az Oroszországban lefolyt nagy események mellett hatalmasan nagy részünk, érdemünk van nekünk is. — Azokat az eseményeket mi érleltük, mi siettettük, mi idéztük fel. Dublintől Ivangorod, Varsón át Rigáig hány falut, várost Írtak be katonáink fényes dicsőséggel a történelemkönyvébe, vagy Limanova, Ravaruska, Przmysl, Kolomea és a jó Isten a megmondhatója hány helységnek határa szolgált fiaink temetőjeként a vértől annyiszor áztatott Galicia határán ! ? Hányszor borult és derült szorongó lelkünk, ha jó, vagy rossz hírekkel kapcsolatban hallottuk emlegetni a Kárpátoknak Dukla, Verecke, Uzsok vagy a Tatárhágónál levő kijáróit ? Hányszor olvastuk a büszkeségtől kipirult arccal a sturmbrigádok, a vörösördögök mesébe illő hőstetteit. A szövetségeseknek mindenben és mindvégig egyetértő munkája, a népeknek minden körülmények között a nagy célokat szem előtt tartó és ezekhez irámsem Nikanoruska. Mina Artjemovics csak egészen véletlenül tudta meg, mi történt a fiával. Pávéltél, a pópától tudta meg, akivel történetesen az utcán találkozott. Tudsz már róla, hogy a fiadat letartóztatták ? — kérdezte tőle a pópa. Az öreg Mina ennek a kérdésnek hallatára megreszketett, a térdei rogyadoztak. — Igen, úgy van ! — folytatta a pópa. Én az újságban olvastam... Azt hittem, te is tudsz már róla . .. Gyere el hozzám, majd felolvasom neked is az újságot. Az öreg nem hitt a füleinek és miközben a pópa mellett lópdegélt, egyre arra gondolt, hogy ez bizonyára csak tréfa. Miért bántották volna a fiamat — gondolta magában. — Hiszen Nikanoruska olyan szelíd, csöndes fiú ... És most mit mondok majd az anyókámnak odahaza? Hogyan is kezdjek bele, hogy fájdalmat ne okozzak neki vele ? ... Isten ! Miért is büntetsz így bennünket? Az újsághír nagyon rövid volt, alig néhány soros és mégis az öreg Minának úgy tetszett, mintha a pópa egy évszázadon at olvasná neki azt a pár sort. Amikor a felolvasás véget ért, az öreg nagyot sóhaj tot és megkérdezte a pópát : — Mit tegyek már most? Meg kell mentenem szegény Nikanoruskát.. . — De hogyan akarod megmenteni ? — Nem tudom! ... De érzem, hogy mindent, mindent meg kell kísértenem, hogy fiamat kiszabadítsam a börtönből. Es meg' is fogom tenni .. Isten engem agy segéljen ! — Ne esküdözz, Mina. — Nem esküszöm, jó. Do a fejemet merem tenni, hogy semmi biin sem terheli a fiamnak lelkét. — Mit tudod te azt, Mina. Ezek a mai fiatalok ... Róluk sohasem lehet tudni ... Nem követhetjük őket röptűkben. Mert mi elaggott tyúkok vagyunk csak, ők azonban szárnyaló sasok. Hogyan szabhatunk velük ? Mina Artjemovics hallgatta, figyelte a szót, de sehogy sem tudott tisztába jönni vele, komolyan beszél-e a pópa, vagy csak gúnyt iiz belőle,. Reszketeg hangon kérdezte : — Es hogyan mondjam el az én szegény anyókámnak, odahaza, mi történt Nikanorus- kával? Ha megtudja, mi történt, olyan lesz, mintha kalapáccsal sújtanék a fejére . . . — Hát ne szólj neki semmit a dologról. Én is azt hiszem, igy jobb lesz... Ő ne tudjon meg semmit a bajból. Azt mondom majd neki, azért megyek a városba, hogy orvossal vizsgáltassam magamat .. Csak aztán elhigyje. Nos és mihez akarsz kezdeni a városban ? Elmegyek a hatóságokhoz és megmondom nekik, kogy Nikanoruska a fiam nekem, én vagyok az apja és én neveltem nagyra. Hogy jogom van az én fiainhoz. Es megmondom, hogy az én fiam jó fiú, senkinek sem vét és olyan jó fiú, hogy habár ő maga is nagyon szegény, mégis gondol ránk és karácsonyra is, husvétkor is öt rubelt küldött nekünk, öreg szüleinek ... Elmegyek a kormányzóhoz is, térdre vetem magamat előtte és elmondom neki mindezt.- Tedd meg, nem bánom, de figyelmeztetlek, hogy most rossz időket élünk ... A hatóságok nagyon szigorúak. Akármilyen szigorúak, Nikanoruskát nem bánthatják, mert a fiam ártatlan, egészen ártatlan érted?- — Hát menj. Mina Artjemovics, próbálj szerencsét, menj. Az öreg megindult, de amikor a pópa szobájának küszöbére ért, hátrafordult és odaszólt Ravelnek : — Pável pópa, köszönöm, hogy szólt nekem .. . hogy felolvasta az újságot.. . aus most még valamire kérném... Nincs pénzem ... Ha kisegitene néhány kopekkel... Csak annyival hogy elérjek a városba. — Honnan vennék pénzt, öreg ? Nincs- magamnak sincs bevételem semmi . . . Amit kor ti tönkrementetek, parasztok, befellegzet, nekem is . . . Szívesen segítenék rajtad, Mina Artjemovits, de látod magamnak sincs , . . Persze, ha jobb időket élnénk. Azzal elmeheteit világgá az öreg Mina. Busan bandukolt hazafelé és közbe azon törte a fejét, honnan szerezhetne egy kis pénzt. Mert szegény ember volt ám ez a Mina nagyon. Összes jószága nem volt egyébb, mint egy roskatag házikó, meg egy parányi vete- ményeskert. Egyebe semmi a töld kerekén. Ugyan mit tehetne hát pénzzé, hogy bemehessen a városba ? így tópelődve jutott haza TERNBERG , HMED“ , —r------------------ hangja paraiian! m SS udapest, VII«, Stáüőczi-ut 60, saját palota. Kitűnő hangú, szép munka . IC 30. Hangverseny hegedű, mesés jóhangu..............................IC 60. Vonó . . K B.~, IC 12.-, IC 15, Rendelésnél a pénz előre beküldendő.
