Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-11-10 / 45. szám

Nagykároly, 1918. nowember 10 45 ám XLIV évfolyam SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: °>09 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám esse Telefon 56. szám SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÜSKÁDT JUHOS FŐMUNKATÁRS I /, . ■:-/ V MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ccca Egyes szám 30 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 12 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 10 korena. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttcr“ sora I K 20 fillér Feljött a nap, melynek pi»kadásánál olyan feszült figye­lemmel és annyi aggodalommal lestük a nehéz fellegeket, melyek fenyegető nagy­sága pusztulást jelentett számunkra. Megszakadtak a sürü felhők és helyet adtak a teljes pompájában felkelő napnak. — Fény és melegség ömlik el a mi vilá­gunkon, mely újjá született a nagy reg­gelen. . / Végső erőfeszítésében megrázkódoit ez a nemzet és a megfeszített őserő olyan lulmináns erupcióban nyilvánult meg, me­lyet nemcsak mi, de az egész világ" meg­tisztelő csodálattal néz. Lelökte a négyszáz esztendő óta hor­dott láncot, összetörte a hűbériségnél meg- szégyenitöbb kötelékeket és szabad, min­denkitől független nemzetként akar és fog tovább élni egy uralmat ismerve csak el maga fölött, a nagynak, életerősnek bizo­nyult nép uralmát és akaratát, azok kezé­ben alkalmazva, akiket maga választ erre a célra. Hihette e valaki, merte volna-e még elképzelni is emberfia közülünk, hogy ezt éppen ezekben az időkben képes lesz meg­teremteni ez az agyonsanyargatott nép? Pár héttel előbb az erre való titkos gon­dolat megirtózott volna egy ilyen kísérlet esetleges eredményétől, mely nem lehe­tett volna más, mint egy saját vérének özönébe belefult nemzet. És nem az lett. Vértelen forradalom vitte keresztül a, változást, csekély rendzavarástól elte­kintve simán, felfordulás nélkül követke­zett be a nagy átalakulás, mely az ország szivéből, Budapestről kisugározva, átjárta az ország minden részét, minden tagját, minden emberét. Álmunk valóra válásáról van szó, most már csak az a teendő, hogy a meg­valósult álmot ne engedjük tovatűnni, el­zavartatni, hanem állandósítsuk, rendsze­resítsük. Mi ennek első feltétele ? Hogy rend legyen az országban, nincs állam, mely szilárdul megmaradhasson, ha nem a rend, a fegyelem, a nyugalom az alapja. A népé az ország, a népé a kormány, tehát a népé a hatalom. Egyedül az ország népén áll: akarja-e, hogy vívmányai megmaradja­nak, megerősödjenek, virágozzanak. Ha rendet teremt önmaga körében, ha vigyázva őrködik, hogy rosszhiszemű ele­mek zavart, felfordulást, belső háborúságot ne támasszanak, akkor a győzelem teljes, a diadal eredménye szilárd és állandó lesz. De ha engedi felborulni a rendet az országban, akkor elveszti a győzelem gyü­mölcsét, elveszti a kivívott nagy-nagy eredményeket, elveszti önmagát. A választás nem nehéz. Népünk álta­lán nyugodt, higgadt, méltóságteljes ter­mészetű nagy többségében. Ennek a több­ségnek nem lesz nehéz megfékezni, rendre szorítani azt a töredéket, mely mindenütt akad, melynek eleme a zavar, felfordulás, rablás, fosztogatás. Ezek ellen kell szervezkedni, illetve a máris megalakult szervezetbe, a nemzeti és polgárőrségekbe tömörülni. Aki szereti hazáját, aki félti a kiví­vott nagy eredményeket, annak most az kell legyen minden gondja, törekvése, hogy a belső rend minden vonalon helyre­álljon s akkor munkára fel, dolgozni a független, szabad Magyarország naggyá virágzóvá tételén. Népgyülés városunkban. A7. országor Nemzeti Tanácsnak távirati hirdetménye alapján e hó 4-én városunk pol­gársága népgyüiést tartott. A népgyülésen a hiányos hirdetés dacára mintegy kétezer főre tehető a megjelent polgárok száma. A népgyüiést Debreczeni István polgár- mester nyitotta meg, ki üdvözlő szavai után felkérte a megjelenteket, hogy a népgyü- léa válasszon elnököt. Mielőtt azonban beszé­dét elmondhatta volna, orkánszeriien, mint egy szájból, szűnni nem akaró éljenzéssel felhangzott egy név, melyet bár mindenkor osztatlan tisztelet övezett körül és bár viselője magasan kiemelkedő tudásával, következetes egyéniségével társadalmunknak mindig leg- elsőrendübb alakja volt, csak a fáradhatatlan munka embere volt ismeretes, ki midezidoig minden közszerepléstől és főként a politiká­tól távol tartotta magát. Váratlanul, de erélyes összhanggal hang­zott fel Várady János dr nevo és a régi kor­hadt korszellem megszűntét, az uj rendszer a demokratikus független Magyarország meg­születését, városunkban mi sem fejezhette volna ki ünnepélyesebben, mint az, bogy a helyi Nemzeti Tanáes elnökévé a népgyülés egyhangúlag dr. Várady János ügyvédet meg­választotta, ki soha egy párthoz sem csatla­kozott, mert e kor megszületését várta. A megválasztott, elnököt, kit egy kül­döttség hívott meg, a népgyülés határt nem ismerő lelkes ovációval fogadta. Ki megnyit­ván az ülést, ismertette a mai helyzet fontos­ságát az osztály, vallás, faj és nemzetiségre való tekintet nélkül tömörülésre hívta fel a polgárságot az önálló, független demokrati­kus, dolgozó Magyarország megteremtésére. Az elnök javaslatára a uépgyülós a Nemzeti Tanács jegyzőivé megválasztotta: Tarczynski Kázmórt, Csipkés Károlyt, dr. Somossy Miklóst és Preisz Miklóst. Majd felolvastatott a Nemzeti Tanácsnak 12 pontból álló programmja a melyhez való csatlakozást a népgyüiést lelkes éljenzéssel kifejezte. Az előkészítő bizottságnak a Nemzeti Tanács tagjaira vonatkozó névsora — egye­seket illetőleg — kifejezett elógiiletlenséget keltett, melyet az elnök tapintatossága azzal oszlatott el, hogy nem oly fontos, hogy egy két olyan egyén kerül a Nemzeti Tanácsba, aki talán a közbizalmat nem élvezi, mint az, hogy olyanok teljes számban belekerüljenek, akik arra illetékesek. Ezután megválasztatott 71 tag azzal, hogy a közkivánalmak szerint a Nemzeti Tanács magát megfelelően kiegé­szíti. A csatlakozások bejelentését dr. Adler Tetten érve. — Megnősültem — beszélte Julien Martheroy — és nagyon szerettem a fele­ségem. Ha egy egész háremet a rendelke­zésemre bocsátottak volna, még az sem in­gatta volna meg a hűségemet. Hosszú utat tettünk Algírban, aztán a feleségem szüleit látogattuk meg. Kitűnő emberek voltak, jóságosak, de gyanakvók és éles metsző elvekkel bírtak, akár egy beretva. Különösen az anyósom. A férjét, aki húsz éven át úgy élt mellette mint a tej, állandóan hűtlenséggel vádolta s még reám is kivetette gyanúja hálóját, némileg Yyonne rendíthetetlen bizalmát is megin gatva. Hiába védekeztem, ártatlanságom teljes tudatában, a véletlen már felém bontogatta sötét szárnyait. Egy forró délután, a feleségem s az anyósom lenn hagytam a kertben a glycin- nák alatt s én felmentem az emeletre né hány levelet irni. A hőségtől kábultan, ne­héz léptekkel haladtam tova a vastag, puha szőnyegen. Midőn a sötét folyóson végig­mentem, egy kis szoba előtt haladtam el, amelyben anyósom a legkülönböxöbb dol­gokat tartogatta. Az ajtó nyitva volt, s mi­dőn betekintettem, egy kis empire szek­rényke előtt, háttal az ajtónak, megpillan­tottam Rosinet, a csinos, szőke kis szoba­leányt. Ha nem lett volna olyan meleg, meg sem álltam volna. így megálltam, hogy gyöngyöző homlokom megtöröljem s ek kor láttam, hogy Rosine a szekrénykét fel­nyitja és keresgél benne. Most már kötelességemnek tartottam, hogy működését figyelemmel kisérjem. Egy haiíésüt vett ki a hókból, sárga teknöcből s a világosság felé tartva, nézegette, aztán hirtelen mozdulattal a blúzába rejté. Gyűlölöm a tolvaj cselédet . . . s hir­telen elhatározással belöktem az ajtót és beléptem : — Mit csinál itt ? A leány arca krétafehérré vált, kezei reszkettek s rekedtem feleié: — Lopni akartam. S szemeit tágra nyitva, rémülten, néma könyörgéssel tekintett rám. A torkom szá­raz volt, egy szót sem tudtam kiejteni. — Nagyságos ur . . . esküszöm, elő­ször történik . . . nem tudtam ellentállni a kísértésnek ... ha elárul — elvesztem! Néma maradtam. Összekulcsolta ke­zeit, a keble pihegett s a szemei ijedt kö­nyörgő szemei csodálatosan szépek voltak. — Elvesztem ! Elvesztem! —- siránko­zott.! Megszántam s halkan morogtam : — Ne féljen. Nem árulom el. — Láttam, hogy nem hiszi. Sőt bizo­nyos az ellenkezőjében. S e bizonyosság csodálatosan meg­változtatta. Sápadt arcából leolvastam szán­dékait. Most rögtön felveszi a fegyvert a férfi eilen . . . ö adja a megtámadottat . .. segítségért kiált . . S az anyósom hinni fog neki! ... az apósom ... a feleségem is . . . Istenem! . . csak annyi időm volt, hogy kezemet Rosine szájára szorítsam, de ő egyéb bizonyságát akarta birni hallga­tásomnak . . nem maradt választásom . . . habozni sem volt időm 1 Ha visszautasítom, segítségért kiált s az egész ház azt hiszi, hogy én voltam az erőszakos, pillanat alatt határozni kellett . ! . Széttártam karjaimat s a fiatal leány puhán simult hozzám . /engem pedt* kü­lönös érzés futott át, aminöt a katonák érezhetnek egy város kizsákmányolása közben . . . — No, no, — feleié Mirannes — ez a

Next

/
Oldalképek
Tartalom