Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-07-21 / 29. szám
SZATMÁRMEGYEI közlöny üdvös törvény alapján általánossá tudjuk tenni a magyarul irni-olvasni tudást, az a rendelet, amelyst annak idején Jarkovich volt kultusz- miniszter ur adott ki, épen ‘akadályozója annak, hogy ez a törvény a legközelebbi időben hatályossá válhassék, más oldalról psdig tapasztaltam azt is, hogy a nemzetiségek lehetőleg mindent elkövetnek az 1907. XXVII. t.-c.-kel szemben nemcsak oly irányban, hogy az a sző szoros értelmében gyakorlati erőre ne eraelkedhessék, hanem abban a tekintetben is, hogy megakadályozzák, hogy ezen törvény alapján a nemzetiségi ifjak magyarul Írni olvasni megtanuljauak (ügy van ! balfelői) Ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy Magyarországon, fájdalom, még mindig 3000 olyan nemzetiségi iskola van, ahol soha egyetlenegy szó sem hangzik el magyarul. Metta Árpád: Elég szégyen ! Elég gyalázat ! Falussy Árpád: ... és ha figyelembe vezszük t. képviselőház, hogy ma is több, miut 1600 olyan nemzetiségű tanítója van Magyarországnak, akik egy. árva szót som tudnak magyarul, akkor látva, hogy egy ilyen erővel áll szemben a magyar kultúra, amelyet keresztül törni, megdönteni nem képes, valóban mindent el kell követnünk minden törvény megalkotásánál arra, hogy a magyar állam nyelvét, a magyar nemzeti kultúrát abba a törvénybe belevigyük. (Helyeslés balfelői) T. jíépviselőház! Nem volna helyes ezt a törvényjavaslatot úgy átalakilaui, hogy ezáltal jogfosztást érjünk el a nemzetiségekkel szemben. Épen ellenkezőleg, az a célom, hogy jogkiterjesztést indítványozzak, Hiszen ha' a statisztikát figyelembe vesszük, — amelyet az előbb már volt szeneséin említeni — a ha a mostani törvényjavaslatban foglalt 2,714.000 választóhoz hozzávesszük az általam javaslat ba hozott 246.000 választót, akkor kitűnik, hogy az én javaslatom értelmében 2,960 000 választója lenne Magyarországnak. Ezzel szemben a Vázsonyi t. képviselőtársam által szerkesztett választói törvényjavaslat 3,152.000 választóról szól s igy a differencia mindössze 192 000 lenne, mig ha a bizottság által elfogadott törvényjavaslat jutna érvényre, ezen 192 000 választón felül még 246 000 választóval lenne kevesebb. T. képviselőház, 1 Midőn tehát arra törekszem, hogy ez a 246.000 állampolgár is választójogot kapjon, senki sem mondhatja, hogy gátat akarok vetni a jogkiterjesztésnek. Nem mondhatják ezt még azok sem, akik a legszélsőségesebb választói jogot akarják megvalósítani, mert indítványommal ón éppen közeledem azok álláspontjához, kik a mostaninál szélesebb alapokra akarják a választói jogot fektetni, amikor én azoknak a magyarok uak is meg akarom adni ezt a jogot, atdk nem hat, hanem csak négy elemit végeztek, de magyarul tudnak. És ezzel bizonyos védekezést is szeretnék a magyarság részére biztosítani. Azt tapasztaltam, t. képviselőház, hogy akik állami elemi iskolában végezték a négy elemi osztályt, azok a nyelvhatárokon, a nemzetiségi vidékeken néhány óv múlva elfelejtették az iskolában tanult magyar nyelvet. Ha tehát csak a négy elemit venném alapul és nem tenném hozzá a magyarul tudást, akkor a nemzetiségek jönnének be ott többségben s az a védelem, melyet a magyarság részére megszerezni óhajtanék, teljesen irreleváns lenne. Ézért tartom szükségesnek, hogy a hat elemivel szemben állitsuk fel a magyarság részére ezt a védelmet azáltal, hogy a négy elemit tegyük meg számukra érvényes jogalapnak, azzal a feltétellel, hogy egyúttal magyarul is tudnak. T. képviselőház! Azon pár évtized óta, amióta ón a nemzetiségi kérdéssel foglalkozom — látom a román papoknak és tanítóknak a magyar áilameszmo és a magyar nemzeti kultúra ellen irányuló működését. (Úgy van 1 balfelői.) Ezért nekünk minden alkalmat meg kell velük szemben ragadnunk, ahol a magyar kultúra é* a magyar állameszme érvényesítésére lehetőség kínálkozik. Tapasztaltam, hogy ott. ahol az állami iskolákat felállították, ahol sikerült nekünk a nép széles rétegeiben a magyar nyelvet meghonosítanunk és ahol el tudtuk érni ezt a ezéit, hogy a nyelvhatárokou élő románok megtanuljanak magyarul, olt azok sokkal szolidebb gondolkozásnak, azokat már nem lehet a nemzetiségi izgatóknak ellenünk felbujtógáini, mert amint az előbb gróf Tisza István t. képviselőtársam igen helyesen megjegyezte, ilyen helyeken mi magyarok hozzá tudunk férkőzni az ő lelkükhöz, meg tudjuk magunkat értetni velük magyar nyelven, megosmertethetjiik velük a magyar kultúrát, a magyar közjog elemeit s a szolgabiró és a közigazgatási hatóság magyar nyelven érintkezhetik és beszél velük. Ezeket igy ki tudjuk ragadni a nemzetiségi izgatok kezéből és alkalmunk van őket megnyerni a magyar állameszme részére. Ezért — ha már általánossá a magyar nyelvet nem tehetjük, mert oz meggyőződésem szerint is igazságtalan volna és jogfosztást involválna — akkor legalább adjuk meg itt, a 2. §-ban ennek n 246000 magyarnak, vagy mondjuk, ezek 90 százalékának — amennyit az ón statisztikám kimutat — azt a jogot, hogy részt vehessenek a magyar alkotmányban és közvetve a magyar nemzet kormányzásában. Ezáltal elérjük azt is, hogy mindazok, akik nemzetiségi iskolában végezték el a négy eia- mi osztályt és akik ezen mostani törvényjavaslat szerint más jogcím hiánya miatt ki vannak zárva a választói jogból, ha megtanulnak magyarul, választói jogot nyerhetnek, ami magában véve is impulzust fog adni a a nemzetiségi vidéken lakó román iskolában négy osztályt végzett állampolgáruknak arra, hogy a nemzet nyelvét megtanulni igyekezzenek. Természetesen ez nem olyan nagyjelentőségű dolog, mintha mindezt az 1. §-ban mondtuk volna ki, de ismétlem jogfosztással magyarosítani nem lehet s nekem nem is ezó- lorn az, hogy erőszakkal magyarosítsunk. Mi a szívhez és értelemhez szólva akarjuk őket az egységes magyar álJameszmánek megnyerni s más utat, fajdalom, nem igen látok erre, minthogy igyekezzünk őket magyar nyelven meggyőzni, mert ha meg tudtuk' magunkat velük értetni, akkor közelebb tudjuk őket hozni szivünkhöz és a magyar kultúrához is. Azért is tartom ezt fontosnak, mórt egy olyan jelenséget tapasztaltam, különösen a nyelvhatárokon, amely bizony fájdalmas statisztikát mutat a magyar faj rovására. Nevezetesen az. asszimiláczió kérdésénél tapasztaltam én ezt a káros hatást. Majdnem paradoxonnak látszik, amit ón most állítok, amidőn azt mondom, hogy a kisebb kutturával biró faj jobban tudja asszimilálni a/ nagyobb kultúrával biró fajt. Ezt én közv/tien tapasztalatból látom. Egy egyszerű példát hozok fel amely mindennapi példa a mi vidékünkön, Tudvalevő, hogy a magyar nyelv, — s ezt kell ismerni — idegén nemzetek részere egyike a legkönynyebben megtanulható nyelveknek. A magyar tanulékony, megtanulja a román nyelvet, de a román nem tanulja meg a magyart. Már most mi történik? A nyeivhatárokon lévő olyan községekben, ahol a románság túlsúlyban van a magyarság felett, azt látjuk, hogy egy pár évtized alatt az egész község oirum'a- nosodik, nyelvében, szellemében, gondolkozásában, nemzeti érzésében román lösz. (Úgy van i a széisőbaloldalon.) iáőt még egy masni jelenséget is tapasztaltam: azt, hogy ha egy román férfi elvesz egy magyar nőt abban a községben, az a nő izig vérig teljesen román lesz, míg ellenkezőleg, ha egy magyar férfi vesz eí egy jomán nőt, az a román nő feltétlenül el- í roülánositja a magyar férfit; azoknak afeszár- rnazói már azután mind románok lesznok. Én emlékszem arra, amidőn néhai gróf Teleki Gézával Kővárvidókét beutaztuk es ott mutatott nekem faival, amelyekre azt mondotta : nézd, itt van egy régi temető, ebbe még har- minoz év előtt reformátusok, ebbe a másikba pedig római kalholikusok temetkeztek ; har- mincz év óta ezekben a községekben már sem református, sem római kaíholikus nincs, hanem csak görögkathoükus román. Az a néhány évtized, különösen 1848 óta, bámulatos hatást tudott elérni a román faj szaporodásában, nemcsak nálunk Szatmár vármegyében, hansm egész Erdély nemzetiségi vidékén (Úgy van j Úgy van! a széisőbaloldalon.) Én úgy tudom, hogy ezt a káros Ó3 a nemzet jövendőjére nézve veszedelmis asszimilácziót egyetlenegy nemzetiségi népfajnál sem találjuk fel, csak u románoknál. Amidőn ezeket látjuk, akkor igazán meg kell ragadni minden alkalmat arra, hogy a magyar kultúrát és a magyar nemzet jogait igyekezzünk érvényre juttatni velük szemben. Gróf Apponyi Albert igen t. képviselő ur arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nomzeúsegeket nem a választójoggal és a választójogba beiktatott korlátozásokkal kell I megnyerni, hanem meg kell nyerni közigazgatással és különösen meg kell nyerni társadalmi és kulturális téren. Ami a közigazgatást illeti, sajnos, én arra a tapasztalatra jöttem, hogy a közigazgatással őket megnyerni igen nehéz. Megmondom miért. Egyik oka ennek az, hogy a magyar közigazgatás a nemzetiségi nyelvet nsm tudja vagy nőm akarja rnogtauulni és igy az a főszoigabiró és közigazgatási tisztviselő nőm értvén a románok nyoivéí, közöttük rendszerint olyan ellentéteit vaunak, hogy ezeket az ellentéteket a nemzetiségi izgatok a magyar közigazgatással szemben lépten-nyomon lel szokták használni. A mi pedig a társadalmi és kulturális téren való hódítást illeti, amelylyel esetleg meg tudnánk nyerni a nemzetiségeket a magyar állameszmének, a magyar kultúrának, a magyar nemzeti törekvéseknek, ebben már igon sokat csalódtunk. Látjuk azt, hogyakui- turaegyosületek sem tudták ogyotlen lépéssel sem előrevinni azt a magyar nemzeti kultúrát, amelyet nekik a nemzetiségi vidéken előbbre kellett volna vinni. Do esak egy példát hozok fel a magyar nemzeti társadalom rendkívüli indolencziájára, ameiy egyik okát képezi annak, hogy a nomzetiségek teljes erével tudnak hódítani, különösen n keleti vidéken. Én összeállítottam egy statisztikát, amely nagyon szomorú képét mutat. Magyarországon eddig összesen 180 román nemzetiségi pénzintézet van. Ez a 180 pénzintézet körülbelül 2üü millió alaptőkével rendelkezik. Egy hang (balfelői) : Nomzotellenes valamennyi 1 Falussy Árpád: Ennek a 200 millió alaptőkével biró 180 román nemzetiségi pénzintézetnek legfőbb elve az, hogy jövedelmének legnagyobb részét kizárólag román nemzetiségi czélokra fordítsa. Sümegi Vilmos: Magyar államéi lenes czélra. Falussy Árpád: A 180 román nemzetiségi pénzintézet igazgatósága legnagyobb részében nem kap igazgatósági tantiémat, hanem a tiszta jövödetemnen 5 százalékon felüli részér, legnagyobbrészben kizárólag nemzetiségi czólonört áldozza fel. (ügy van ! Úgy van ! a széisőbaloldalon.) Hiszen, ha az Albinának és a Transsylváuíáuak kimutatásait látjuk, amelyek 20 óv uíatt közel két milliót adtak (Mozgás a szélsőbaioldaion. Halljuk ! Halljuk ! a középén) román nemzetiségi czélokra,* ha figyelembevesszük azt, hugy ezvk a pénzintézetek úgy külföldölj., mint belföldön óriási alapítványokat tesznek a román nemzetiségi ifjak tudásának, műveltségének fejlesztésére, araikor azt látjuk, hogy megelégszenek csak 5 százalék jövedelemmé', a többit pedig előre ozélzatósan összegyűjtik, hogy a román nemzetiségi agitácziót előmozdíthassák s igyekeznek ezzel a magyar főidet megvásárolni, ha akkor ezzel szembeállítjuk a magyar pénzin-
