Szatmármegyei Közlöny, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-14 / 28. szám

XLIV évfolyam. ^'agykápoljr, 89!ß. Julius 14. 28. szám. ESWSW* «WiWVC?» ggg'ggg^'ga SZERKESZTOSEG ES KIÁSÓ HIVATAL Hivá alap szellami és anyagi részét illető közlemények küldendők: 03J0 NAGYKÁROLYBAN, iókay-utca 2. szám ‘ ooe» Telefon 56. szám SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : P Á S K Á D V J iü Ö FOGUNKATARS T MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP csoa Egyes szám 30 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: tgy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve 12 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 10 korsna. Hirdetések jutányos-áron közöltéinek. „Nyiltlér“ sora 1K 20 fillér. Äa»<>^iJ^J8li^fSSÜ*nWÄ»i«ÖakVv,?v Meghosszabbítás. A nyolcadik magyar hadikölcsönre még egyre tömegesen érkeznek a jegyzések. A pénzügyminiszter #tehát , meghosszabbította a jelentkezésre kitűzött j időt. Rendjén vám ez az intézkedés, mert csakugyan be kell látni, hogy most ara­táskor, a legnagyobb dolog idő napjai­ban, egyesek minden készakarat nélkül is megfeledkezhettek hazafiui kötelességük­ről. Tehát módot és időt kell adni a megíeledkezetteknek, hogy hibájukat ki- reperálják. De most már aztán senki sem késedelmeskedjék. Itt van az utolsó óra. Mindenki a maga javára cselekszik, ha jegyez hadikölcsönt és önönmagának árt, ha nem jegyez hadikölcsönkötvényt, a leg­megbízhatóbb értékpapírt, amelyről tudva­levő, hogy nemcsak kamatoz, hanem ha eljön a vásárlási lehetőség ideje, akkor úgyszólván kétszeres értéket fog képvi­selni, mint a készpénz. Ezért okos dolog a készpénzt hadikölcsönbe fektetni. Aki tehát még nem jegyzett, használja fel a meghosszabbított határidőt, jegyezzen ha­dikölcsönt. Magának, csaladjának és utód­jainak használ vele. Adófizetés, birtokvá­■Km'mrm'rrrT^rrHff rimaaawMMBWBaBMwii hiuiu ipn HMCTBwraMnweis5B*»»««wiosBssp* sáriás mindkönnyebb lesz hadiköicsönnel, mint bankópénzzel. Ajánljuk hát min­denkinek, aki csak akármi okból elké­sett, hogy ne mulassza el az utoljára ki- kinálkozó alkalmat. Ktswetenglö példa. Az önzés soha som volt, szép létjogosult- j ság és c^ak a végső szükségben menthető. Békés időkben, mikor minden ember részére adva van a mód és alkalom arra, hogy jövőjét megalapozza, vagy családja részére egy biztos és lehetőségig boldog életet teremtsen, taka­rékosság és fáradhatatlan munkásság utján va- ! gyoni jólétről gondoskodjék;, még nem lehet oiy súlyosan elítélni az önzést, mint ma, mi­kor vagyonúnkon kívül az életünk felett is rendelkezik a háború nagyon is forgandó esélye. Látjuk mindennap és elég közeiről, hogy most egyik ember tönkre megy saját hibáján kivid, másik a mai kedvező viszonyok között szokatlanul nagy sikereket ér «1, meggazda­godik. — Egyik ember kora, vagy te^ti alkal­mas volta miatt ittlragyja családját mű­helyét, üzleletet, évekre oimegy katonának, a másik itt marad, nyugodtan él családja köré­ben és természetesen boldogul. De van még egy mU 'eset is, mikor itt­hon marad valaki, itt éj, de üzlete, működési köre, foglalkozása olyan, melyre a mai idők nem kedvezők, nem keres, sőt a szokatlan nehézségek miatt, melyek a megélhetést raa lenyűgözik, elveszti azt is, amit békében keresett. Ezek a sokszor határtalanná vált eltoló­dások keli, hogy kellemetlenül hasasanak az emberek természetes igazságérzetére, mert. ez a tudat, ez a látszat mindkét oldalról bi­zonyos érzetet vált ki, öntudatlanul akarat nélkül is. Az évek során nehéz szenvedések, élet- veszedelmek között távollevők látva saját anyagi helyzetük romlását és látva a mások módfeletti boldogulását, keserűséggel telnek el, viszont az aránytalanul kedvezőbb anyagi helyzeibe kerülő itthon levők, bizonyára sér­tett igazságérzettel, a belátás méltányosságá­val hallják és látják sorsát a bábom hajótö­röttjeinek s bizonyára nem tisztán, nem igazi örömmel élvezik, kedvező helyzetüket még akkor sem, ha a legtisztességesebb körülmé­nyek között, nehéz becsületes munka utján ju­tottak is ahoz. Szóval mindkét részről jelentkezik az emberek lelkében a kiegyenlítés szükségessé­gének érzete. Ennek a nagy horderejű körülménynek észlete váltotta ki azt a nemes mozgalmat, mely Zilahon a város derék polgármesterének kezdeményezésére indult meg, és amelynek követését szeretnék látni náluuk is. A zilahi kereskedők és iparosok a polgár­mester meghívására az elmúlt hónap 16 ári értekezletre gyűltek össze, melyen elhatározták, Gyilkos kacérság. A madridi San Carlo színházban dísze­lőadás volt. Az opera csillagai ragyogtatták fenomenális tehetségüket a világot jelentő desz­kákon s a „Traviata nagyszerű áriái betöltöt­ték a zsúfolásig telt ház minden zegét zugát, magukkal ragadva a daltól és zenétől mámo­ros közönséget. Mária Guerrero és Fernando Mendoza soha se énekeltek még ilyen szépen: a hangjuk úgy csengett, mint mikor gyöngy­szemeket hullatnak ezüsttálcára, s énekük va­rázsa átteremtette a viselt világot­De még ebben az általános mámorban is voit valami, ami a földi világra emlékez­tette az elegáns közönséget, — noha még ez a valami is olyan volt, hogy inkább illett volna az ábrándok üindérvilágába, mint a prózai föld­re .. . Az egyik emeleti páholyban ragyogó szépségű, királynői alak ült, s amikor a szín­padon nem énekeltek, minden szem és minden messzelátó ezt a gyönyörű, csodaszép leányt ostromolta. — Ki ismeri ezt a remek teremtést ? — kérdezte Juanito Sandoval, hátrafordulva bará­taihoz, kik egy páholyban ültek vele. Mindnyájan a fejüket rázták: a csoda­szép leányt senki se ismerte. Most látták elő­ször őt is, meg azt az öreg urat is, aki ele­gáns estélyruhában ült mögötte s a szinlapot tanulmányozta. Ekkor lépett be a páholyba Bonigne Bustamante, aki csak tegnap jött haza a bimitzi fürdőből, ahol a nyarat töltötte. Mi­után üdvözölte barátait, odafurdult Juanito Sandovaihoz is, aki meg mindig a g3'önyörü ismeretlent nézte s azt Kérdezte tőle: — Nos, hogy tetszik ? . . . — Nagyszerű, pompás, elragadó! . . . — Mégis ,csak nagy muzsikus volt az a Verdi, — jegyezte meg Bustamente. — De hiszen én nem róla beszélek, — felelte Sandoval idegesen. — Nem az opera ér­dekel engem, hanem ez 'a gyönyörű leány, akit senki sem ismer! — Nos hadd lássam ón is . . . Bastamaní előrehajolt s átnézett a szem­közti páholyba. De alig pillantotta meg a cso­daszép leányt, azonnal észrevehetően összerez­zent és elsápadt. Majd halkan, az izgatottság­tól kissé remegő, fojtott hangon így szólt: — Hogy ismerem-e ? . . Hát igen ; na­gyon jói ismerem, És tudjátok-e, hogyan ke­resztelték el őt a nyáron Biarritzban ? . . . „ A gyilkos kacér!“ — Gyilkos? — döbbent meg Sandoval — s ugyan miféle gyilkosságot követett el ? — Olyan gyilkosságot, amelyre nincs pa­ragrafus a büntető-törvénykönyvben, de amely azért mégis gyilkosság, És ha van lelkiisme­rete : bizonyára épp úgy kínozza ez, mintha tőrrel vagy golyóval ölte volna meg az áldo­zatát ! ... Ha érdekel, hát el is mondhatom Az egész társaság nyomban visszavonult a páholy hátterébe s a kíváncsiságtól izgatot­tan leste Bustamante szavait, aki a felvonás­köz alatt gyorsan és röviden elmondta a szo­morú történetet. — Tudjátok. — kezdte — hogy Biarritz- • ban töltöttem a nyarat. A ,Hotel de Elngia­terra" szállóban laktam, mert innen nyílik leg­szebb kilátás a tengerre. A szálló vendégei csaknem mind angolok voltak, amit azért sze­rettem, mert így legalább nem kellett uj ée esetleg kellemetlen ismeretségeket kötnöm. De már a harmadik vagy negyedik estón, mikor beléptem a szalonba, ott láttam ezt az öreg urat a leányával. Megvallom, hogy a szépsége engem is éppen úgy megszóditett, mint San- dovult, de azért óvatos voltam s egyelőre csak meszszirői gyönyörködtem benne. Mikor azon­ban spanyol újságokat kértem az inastól, az öreg ur egyszerűen odajött hozzám és bemu­tatkozott. Az élettörténete nagyon egyszerű és közönséges. A neve dou Fidel Inigo s valami- 'kor hajoslpgény volt egy spanyol hajún, mely Kuba sziget közelében elmerült; ő néhányad- magával megmenekült s a szigeten maradt, ahol — senki so tudja hogyan: —- meggazda­godott s elvett egy kreoileáuyt. A felesége csakhamar özvegyen hagyta evvel a gyönyörű leánnyal, akinek Clariata volt a neve . . . — Na és a gyilkosság ? — kérdezte San­doval idegesen. Mindjárt rátérek arra is, — felelte Bus­tamante. — Az öreg Inigo odavezetett a le­ányhoz és bemutatott neki. Alig beszélgettünk pár percig a szokásos udvarias formák között, mikor bejött a szalonba egy előkelő megjele­nésű elegáns fiatalember, aki köszöntötte az öreg Inigót a aztán nekem is bemutatkozott Azt mondta, hogy Carlo* Breito a neva.de ké­TEÄJNBEÄfi HEGEDŰ hangja páratlan! fBudapesí, VII., fftáüéczi- saját palota. Kitűnő hangú, szép munka . K 30 — Hangverseny hegedű, mesés jóhangu ..............................K 60,— Vo nó . . K 8.—, K 12. IC 15 - Rendelésnól a pénz előre beküldendő:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom