Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-03 / 22. szám

POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi é3 anyagi részét illető közlemények küldendők: oioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooc , Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DARABÄi* T ANDRÁS SZERKESZTÉSÉRT FELELŐ?. : PfiSKáBY JáíiESS FŐMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASARNAP oooo ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre helyben házhoz hordya, vagy vidékre nostán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „NyiStiér“ sora 60 fillér. A főispán búcsúja a vár­megyétől . Egyhangú tiltakozás a választójog kiter­jesztése ellen. ft vármegye közgyűlése. Nagykároly, 1917. május 31. Ezelőtt hét esztendővel a legnagyobb politikai felfordulás, zajosan dúló belső viharok közepette váltotta fel a Tisza kormány a távozó koalíciós, majd a Khuen-Héderváry és Lukács-kabinetet. Az újonnan jött kormánynak a dúló pártviharok közt egyik legnagyobb gond­ját az adta, hogy a vármegyékben ex­ponenseit, a főispánokat úgy válogassa meg, hogy azok egyénisége alkalmas le­gyen arra, hogy személyük, népszetüsé- gük lecsillapítsák az ellenzéknek az ins- tallácziók alkalmával kitörő szenvedel­meit. A kormány választás^ nem minden vármegyében sikerült. Ha végig olvassuk az akkori lapoknak az uj főispánok ins- tallácziójáról szóló tudósításait, sok nyo­mát találjuk annak, hogy az ellenzék nagy botrányokba, szenvedélyes kitöré­sekbe fullasztotta bele az installácziós ünnepségeket. Szatmárvármegye és Szatmár város ellenzéke szintén gyűjtötte erejét, hogy a kinevezendő főispán beiktatásán kitörjön. Megjött azonban a kinevezés hire: Szatmárvármegye és Szatmár város főis­pánjává Csaba A d o r j á n nevezte­tett ki. A szenvedélyek elültek. Csaba Ador­ján személye, egyénisége, általános nép­szerűsége egyszeriben lecsillapította a ké­szülő vihart, az elvadult politikai kérdé­sek félre vonultak és Csaba Adorján fő­ispán i installációja úgy a vármegyénél, mint Szatmár városában a legszebb, a legünnepélyesebb formák között, teljesen zavartalanul, impozáns méretek között ment végbe. Hét éven át ült , Csaba Adorján a főispáni székben és ez a hét esztendő, annak számos nagyjetentőségü esemé­nye, háborús bárom, esztendeje, ennek komplikált és kényes teendői, megfeszí­tett munkaerőt igénylő munkái, a szat­mári barakk-kórház kormánybiztosi teen­dői, mind nem hogy meggyengítették volna, de csak megerősítették "azt az ál­talános elismerést, azf a szeretetet, azt a páratlan népszerűséget, amellyel Csaba Adorján hét év előtt a főispáni széket elfoglalta. A vármegye szeretető, ragasz- gakodása és elismerése nyilvánult meg iránta ma is, amikor hét évi pártatlan, igazságos, jó szívvel;végzett kormányzás után elbúcsúzott a főispáni széktől. A mai közgyűlés előtt csak a be­avatottak tudták, hogy a megyebizott­sági ülés legnagyobb eseménye a főispán búcsúja lesz. Általános csend, feszült figyelem kö­zepette nyitotta meg a főispán a köz­gyűlést a következő beszéddel : * * * Annak az országos politikai helyzetben beállott változásnak, melynek következtében a kormány lemondott, természetes következmé­nye, hogy állásomat én is a legrövidebb idő alatt elhagyom s ez okból ezt a mai köz­gyűlést, melyen utoljára töltöm be az elnöki tisztet, megragadom arra, hogy az igen tisz­telt törvényhatósági bizottságtól búcsút ve­gyek. Hót évet meghaladó időt töltöttem ezen állásomban, melyet azon programmal foglal­tam el, hogy igyekezni fogok a társadalmi és vármegyei életből minden olyan politikai ellentétet kiküszöbölni, mely a közérdek ro­vására menne és a nyugodt és békés együtt- tnunkálkodást lehetetlenné tenné. Hogy ez nekem mennyire sikerült, bi­zonyltja az, hogy a letelt hét óv alatt sem a a társadalmi életben, sem a felügyeletem alatt álló két törvényhatósági bizottság ülé­sein soha egyetlen oiyan zavaró momentum nem fordult elő, amelyre másként, mint kel­lemes emlékkel gondolhatnék vissza. Fájda­lommal ugyan, de magam vagyok kénytelen konstatálni, hogy dacára anuak, miszerint a törvényhatósági bizottság részéről a legoda- adóbb támogatásban részesültem, olyan na­gyobb politikai alkotások, amelyek a várme­gye kulturális életére maradandó s messze, a jövőbe kinyúló hatással lettek volna, nem voltak megvalósíthatók. Ha azonban visszatekintünk azokra a politikailag zilált viszonyokra, azokra a pénz­ügyileg és gazdaságilag válságos évekre és a három éves háború szülte nyomorúságokra, melyekkel megküzdeni s'.erény tehetségemnek, igy is óriási feladat volt, én meg vagyok győződve, hogy a vármegye közönségében méltányos és elnéző biróra találok. Magam részéről kijelentem, hogy azért a jóindulatért, azért a barátságért, melyben en­gem e törvényhatósági bizottság minden egyes tagja részesített, az örök hála érzete fog élni telkemben s kérem úgy a vármegye közönségét, mint azt a tisztviselői kart, mely- lyel jóban rosszban együtt éreztem s együtt munkálkodtam, hogy tartsanak meg engem továbbra is abban a szeretetben, mely az én lelkemben ól irántuk. Most pedig engedje meg a tek. törvény­Aidozatok , , , lemondások , . , A világháború csattogó zajában kö­zös anyánk: Magyarország kéröleg nem csak azt hangoztatja, hogy »áldozni ha­zánkért éltet és minden csepp vért, ül­dözni ellenünk, soha meg ne szűnjünk«, hanem honfiúi sziveinktől íokozatos torró áldozatokat is óhajt: az önmegtagadó le­mondások sokféle változataival. Magyar­ságunk biztositó jövendőjéért ezen vér- özönös háborúban lemondunk ugyanis a nekünk ezelőtt kedves vigságokról, most csakis akkor örvendezvén, ha a messze tájakon levő hadseregeink győzelme dia dalról diadalra jön. Lemondunk továbbá polgári jól eső kényelmünkről, csakhogy az érettünk harcoló katonáinknak a lö­vészárokban is testi és lelki pihenéseket s lehető jelétet nyújthassunk ; és áldoza­tosan önmegtagadjuk magunkat, hadi öz­vegyeinknek és árváinknak lelki és anyagi sorsán s biztositó jövőjén munkálólag se­gíthessünk ; szóval áldozunk hústalan na­pokkal és sok önmegtagadással a haza oltárán úgy, hogy uj kivívandó dicsősé günk legújabb történetét, — az elesett hősök kegyeletében is -- évszázadok múltán is meghatva fogja olvashatni a késő nemzedék . . . »Amint a keresztény világ bőjties önmegtagadása nem céltalan aszketizmus, nem fásult élet undor, nem vigasztalan mindenben megnyugvásnak a jele, hanem alap motívuma mindig a nagy célokért való hősies áldozatunk e szelleme, ép úgy a mi nagy nemzeti áldozatainkat és jelen életünk megszorításait a jobb jövendőben való hit teszi könnyűvé és hősiessé,« mondja egy lángoló hazafi. »Valamint egy ki nem mondható édes érzés azon lényt, kit szeretünk nem­csak szolgálni, hanem érette szenvedni is: úgy fölötte nagy és tiszta öröm nemcsak fáradni a honért, hanem annak előmene­tele végett érzékeny áldozatokat is tenni.« (Gróf Széchényi István.) Tehetségéhez mérten egy szebb és jobb életért, mint a jelené, t. hó 29-én ál­dozni igyekezett városunk többi hitfele- kezeteivel együtt: a II. számú gör. kath. hitközsége is, mely a templomi harangok itteni feláldozási hazafias napján egyik tornyának összes két harangját adta át hadi célra, hogy a hősiesen mindvégig küzdő haza szavát ezúttal is szeretettel teljesíthesse. —■ A katonai hatóság névé ben Barna Béla hadnagy ur megjelenőleg jelezte, hogy menynyiségi ércsulyban a hitközség a 3.40 mm. és 1 mm. 90 kg. harangjait, összesen 5 mm. 30 kg. suiyt fog beszolgáltatni ágvuércnek. Május 29 én tehát reggel 7 órakor a hitközség hivősége szentmise áldoza­tot szolgáltatott s azon esdette le az áta­dandó két harangra s azok uj céljára a a Mindenható égi áldását 1 Az isteni tisz­telet után pedig, midőn még feledhetetlen búcsúzóul hosszasan zengték Isten dicső­ségét, a hatósági kiküldöttek levették a két átadandó harangot. Az egyiken (a na­gyobbikön) Seltenhoffer Frigyesnél Sop­ronban készült ezen íelirás volt olvasható: »Bélteki fános és neje szül Rácz Mária költségén készült oly feltétellel, hogy a nagykárolyi gör. kath. hitközség elhalt szegény tagjainak temetésén ingyen meg- huzassék.« 1891. — A másik (kisebb) ha­rangon ez volt: fohann Bruner Gos. Mich. In Often. 1771. Az előszeretet, a megszo­kott erős ragaszkodás a kedves hangzású harangokhoz, szomorú, sót az öregebD hí­vőknél könnyhullató nappá tette a levétel s az elvitel actusát! Nagy nép tömeg vettte körül a különféle színpompáju vi­rágokkal szépen teldíszitett és magyar nemzeti szalagokkal telkoszoruzott s írná- datos fohászainkkal is megszentelt haran­gokat. s a hivek elég nagyszámmal Kisér­ték ki a vasúti állomáshoz is és ott váltak meg s vettek végbucsut harangjaiktól tele örömmel és lelkesedéssel a fölött, hogy harangjaikat a kérő haza győzelmi céljaira áldozhatták Ti elbúcsúzott harangok eddig az Is­ten nagy dicsőségét zengtétek ; hirdessé­tek ezután a magyar haza győzedelmes­kedő és ragyogó vitézségét is ! 1! Szócska János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom