Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-18 / 11. szám
iagykároly, 1917. március 18 II. szám XLIII. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: 0)00 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DARABÁNT AN ÓRÁS SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : pAskádyJános FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve • K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Zita királyné Erdélyért. Segítsük hazánk rombadöntött végvárait felépíteni! Felséges asszonyunk, Zita királyné legfőbb védnöksége alatt álló Országos Segítő Bizottság vármegyénk közönségéhez íordult, hogy a mindnyájunk védelmében oly sokat szenvedett erdélyi véreinket segítsük fel és a Magyarországnak hitszegő szövetségesünk orvtámadása által rombadöntött végvárait újra felépítsük. Igen jól tudjuk, — úgymond a felhívás — hogy a háború harmincegyedik hónapjában, amikor úgy egyesek, mint testületek már a legkülönbözőbb hadijótékonysági célokra igen jelentékeny ösz- szeget áldoztak, nem kis feladat ismételten a hazafias közönség nagylelkű áldozatkészségéhez fordulni. Ha erre mégis elhatároztuk magunkat, abban a bizoda- lomban tettük meg, hogy amily kiapadhatatlan a magyar katona hősiessége a harctereken, mikor szeretett hazánk megszentelt földjének védelméről van szó, ép oly kifogyhatatlan a mögöttes országrészek hazafias áldozatkészsége, mikor a háború által ütött sebeket kell jóvátenni. Az eddigi adatok szerint Erdélyben 3500 ház illetőleg gazdasági épület pusztult el teljesen, vagy oly mértékben, hogy hasznavehetetlenné vált. A román betörés következtében tűzhelyéről elmenekült lakosság szűk számi tás szerint 350 ezerre becsülhető. Leszámítva ezen számból a még ma is a Királyhágón inneni vármegyékben időző 100 ezer menekültet, akiknek ellátását a belügyminiszter ur magának tartotta fenn, marad 250 ezer, akik közül 100 ezerre lehet tenni a 14 éven aluli gyermekeket. Ennek a 100 ezer gyermeknek legalább kétötöd részét, vagyis 40 ezer gyermeket ruhával és cipővel kell ellátnunk. A pusztulást szenvedett mintegy 150 községben, hacsak 100 gyermekre számított egy egy napközi otthont akarunk felállítani és fenntartani az uj termésig hátralevő négy hónapon keresztül, ez 15.000 gyermeknek 120 napon át való ellátását, vagyis 1.800.000 napi gyermek- ellátást jelent. Ezek legfőbb vonásaiban az Országos Segítő Bizottságra váró legsürgősebb és okvetlen teljesítendő feladatok, melyekhez vármegyénk hathatós támogatását kéri. Az újra épülő Erdélynek erősebbnek kell lenni a régi Erdélynél, hogy senki se merje többé rá emelni rabló kezét. Ezen kell dolgoznunk és ezen fogunk dolgozni ; együtt, kitartóan, erősen. Minden időkre szóló életerős magyar vetőmagot kell adni a jövő terméséhez, hogy ami hamuvá lett, abból gránit legyen, hogy ami gránit volt, abból acél legyen. Az adományokat lapunk kiadóhivatalához kérjük, melyeket hirlapilag nyugtázunk. Március közepén. Megéreztük a tavasz illatos, enyhe levegőjét. Lelkünk érzelmi húrjain a „Talpra magyar!“ rapszodikus akkordjai rezegtek meg. — Milyen nagyon, mennyire igazán időszerű lett a szabadságharc lantosának ez a lelkesítő riadója; talán az ö magasztosan nagy prófétai lelke nem is csupán az ő korának nagy napjaira, hanem minden időkre adta nekünk ezt a va- rázshatásu ébresztőt. A minket szerető Isten átsegített a legsúlyosabb megpróbáltatásokkal terhelt harmadik és legaggasztóbbnak látszó háborús télen is. Simán, minden válság, vagy nagyobb megrázkódtatás nélkül múltak el tőlünk eme félelmes télnek napjai. Úgy tűnik lel nekünk, mintha nehéz álomból ébrednénk, mintha fenyegető veszedelmek markotikus bódultságából jönnénk magunkhoz, önkénytelenül tör ki belőlünk a hálás sóhaj : Istennek köszönet túl vagyunk ezen is 1 És az első hang, mely kívülről lelkünkre hat: Talpra magyar ! Olyan erőseknek érezzük magunkat, a mi bizalmunk olyan szilárd lett, mint a milyen még soha nem volt. Bizton tudni véljük, ha ezt kibírtuk, nincs többé nehézség, mellyel győzelmesen meg ne mérkőzhetnénk. Ellenségeink valószínűleg abban a hitben lesték a tél múlását, hogy a hó és fagy alatt minket megdermedve, vonagló gyengülésben, összeroskadva találnak; de ime mi élünk, erősöknek érezzük magunkat és éreztetni fogjuk erőinket ö velük is. Melegen süt a nap, a föld az élet páráját gőzölgi ki, ma holnap megindul a munka, az élet; mag kerül a földbe, zöl- dülö vetés gyönyörködteti meg fásulásba hajlott szivünket. De míg a szent anyaföld az első tápláló falatot nyújtja szűkölködő fiainak négy nehéz hónapnak kell eltelnie. Ez a négy hónap lesz nehéz. Olyan nehéz, mintha nem hónapokról, de évek, évtizedekről volna szó. Erre a négy nehéz hónapra szól a magyar Tirteusz riadója: Talpra magyar 1 Lásson munkához e hazának minden üa, a nagy, a döntő munkához, amelynek mindnyájunk élete, a haza üdve, a győzelem és a béke lesz gazdag bére, biztos jutalma. Ilyen magas bér, ilyen fényes jutaKét év orosz fogságban. Dr. H. főtörzsorvos egy mozgó tábori kórháznak volt parancsnoka, amidőn 1914. szeptember 7-én az oroszok Uhnownál fogságba ejtették. Az oroszoknak ez a tevékenysége is rendkívül jellemző volt. Az orosz sebesülteket, valamint a mi szanitóceinket magukkal vitték, mig az osztrák-magyar sebesülteket ott hagyták a harctéren. A főtörzsorvost az orosz katonai parancsnokság először is egy olyan kórházba osztotta be, amelyben kizárólag vérhasban szenvedők feküdtek. Dr. H. a következőket meséli fogságáról: A kórház, melybe először beosztották inkább hasonlított egy piszkos; mocskos disznóólhoz, mint kórházhoz. Félig meztelen, csont és bőr emberek hevertek piszkos szalmán szerteszéj- jel. A lépcsők és szobák tele voltak kimondhatatlan bűzt árasztó, foszlósnak induló hullákkal. Néhány beteg, akiknek még volt jár- tányi ereje, lent kószált a kertben és éretlen gyümölcsöt és főzelékfajtákat gyűjtött, hogy ezekkel az egészségtelen élelmiszerekkel csillapítsa. A fogoly osztrák-magyar katonaorvosok legenergikusabb fellépésének volt némi hatása a kórház elhanyagolt állapotának javítására. 1914. december 8-án dr. H.-t elvezényelték erről a borzalmas helyről egy fogolytáborba. A táborban a tiszteken kivül nehány ezer osztrák és magyar legénységi állományú egyén is volt koncentálva. A legénység szállása minden kritikán aluli volt. Az oroszok foglyaiktól minden használati tárgyat elszedtek. A takaróktól és a csajkáktól megfosztott legénységet kihajtották az udvarra és egész nap csurogó esőben, térdig erő sárban hagyták állani. A legénység élelmezése egyáltalában nem volt kielégítő, sem mennyiségben, sem minőségileg, ha egyáltalában élelemnek lehet azt a piszkot nevezni, amit szegényeknek enni adtak. A fogoly-tisztiszobák higénája sem állott sokkal magasabb fokon. A szobák túl voltak ágyakkal zsúfolva, melyek a földön szorosan egymás mellett állottak. A bolhák és poloskák, sőt a tetük is szép számmal voltak képviselve. Napi élelelmezésünk a következő volt: reggelire és vacsorára tea, ebédre halleves, vasárnaponként egy darab vékony szelet marhahúst is kaptunk. December 22-én egy transporttal Nowo- Nikolajewskbe szállítottak. Az utazás tizennyolc napig tartott. Az ellátásunkról egyáltalában nem gondoskodtak. Utunk alatt a tisztek napi 75 kopeket, a legénység pedig 20 kopeket kapott. Egyhuzamban utaztunk és aznap, amikor Nowo-Nikolajewskbe megérkeztünk minus 41 fok Reamur volt. A város melynek évekkel ezelőtt még 100,000 lakosa volt — 18 évvel ezelőtt építették, midőn a szibériai vasúton dolgoztak. Az éghajlat rendkívül szeszélyes és egészségtelen. A leghidegebb 51 fok a legmelegebb 38 fok. E nagy szélsőségnek a legtöbb ember tüdejét tönkretetette, úgy hogy a lakosság legnagyobb része nehány évvel ezelőtt elköltözött a városból. Az üresen maradt lakóházakba kaptunk szállást. Körülbelül 4—5 tiszt kapott egy szobát. Minden háznak külön szakácsa egy volt szobaberendezések a lehető legprimitívebbek voltak, fapricsek, egy nyersfa asztal és egy nehány ugyanolyan szék. Mosdót nem láttunk két évig. A legénység nagy barakokban voltak elhelyezve a városon kivül. A barakokon fa ablaktáblák voltak. A legénység természetesen nem szivesen szellőztetett a harmincfokos hidegben, úgy hogy leirhetatlan bűz és piszok uralkodott, de az oroszok nem törődtek semmivel. A nagy termeket egy-egy vaskályha fütötte, de csak füstölt és meleget nem terjesztett. A barak belsejében centiméter vastagságban feküdt a korom. A szlávul tudó foglyokat elvezényelték munkára, de a magyarok és a németek teljes tétlenségre voltak kárhoztatva. Az orvosi vizsgálatot az osztrák és magyar katonaorvosok látták el egy orosz medikus felügyelete alatt, aki századosi rangban. Elképzethető a furcsa helyzet, hogy egy húszéves egyetemi hallgató rendelkezzen negyven és ötven éves ezredorvos és törzsorvosok felett
