Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-10 / 50. szám
TMÁRMEGYE1 KÖZLÖNY nem képzelhetünk el olyan tértim, olyan uralkodói, katonai lelkületet, amely ” ne vette volna észre künn a harctereken, hogy mi az a magyar lélek, mi az a magyar katona. És amint Erzsébet királynét egykoron szinte előlegezett bizalommal togadta a magyar nemzet és az előlegezett bizalmában nem is csalatkozott, úgy előlegezi bizalmát az ország és a nemzet ma, nemcsak az uralkodónak, hanem Zita föher- cegnönek, mai királynőiének is. A mai uralkodópár a nemzet szemében mindig a legnagyobb szeretetnek örvendett, már házassága idején is, de a háború alatt ez a szeretet és népszerűség- valósággal meghatványozódott. A trónváltozás pillanatában, mikor a hódolat egyik koronás főről átszáll a megkoronázandó másik főre, a nemzet egy pillanatra gondolkodni kezdett, és e gondolkodás az, örömben és az üdvözlésben olvadt fel. És az uj uralkodó ért hozzá, hogy ezt az örömet, ezt az üdvözlést és ezt az előleges bizalmat már első kormányzati és uralkodói ténykedésével megszolgálja, honorálja és jutalmazza. Amit eddig tett, amit eddig végzett, mindazt bizonyítja, hogy csak az ország alkotmányának szem előtt tartásával, tiszteletben tartásával fog uralkodni és nagy súlyt fektet rá, hogy a magyar nemzetnek, amelyek a csaták tüzében, gránátok sü- vitése közben ismert meg igaz, hü nemzeti uralkodója legyen. A magyar korona viselője szent és sérthetetlen és minden kritikán felül áll, de azt a kritikát, amelyben örömünket fe jezi ki, csak a hódolat diktálja, és ez a hódolat ma igazán őszinte, meleg és igaz.- - —■ —-A .......Az iskola és a hadikölcsön. A kultúra fejlődésével maguk a kultúrát fejlesztő intézetek is fejlődtek. A tanintézetek ma már nemcsak oktató hanem nevelő helyek is. A tanító ma már nemcsak egyszerű mesterember, hanem elsőrendű művésze az; állam polgári nevelésének. Az iskolák azok a melegágyak, amelyek termő talajából a hazafiul lel kesedes és polgári kötelességek csiráit fogékony gyermeklelkekbe tanítóik és tanáraik átplántálni hivatva vannak így van ez békés esztendőkben is Fokozottabb mértékben van igy háborús időkben, amikor a nemzeti erőkifejtés porcikájának felbuzdulására a szokottnál is jelentősebb szükség van. Német »Scsulsejsterekröl« jegyezte fel a történelem, hogy ők nyerték meg az 1970-iki német-francia háborút. A magyar tanítók nem esnek hátrább német kollégáik mellett. 1867 óta fokozatosan mind műveltebb nemzedéket neveltek a hazának, amely nemzetek ma hadifrontokon és békés társadalomban erős bástyái lettek a mindenünnen megtámadott ezer éves Magyarországnak. A most serdülő nemzedéket háborús idő zivatarában szintén az iskolák edzik, nevelik arra, hogy majdan a béke áldásaiban okosan részesülhessenek. Serdülő gyermekek nem mehetnek, ne is menjenek a lövészárokba, de még ők is kivehetik részüket abból a nagy küzdelemből, mely igazságos ügyünket győzelmes befejezésre juttatja. Az iskolákból felvilágosítás ténye sugárzik kifelé. Egyszerűbb szülők gyermekei elviszik hirét a családi otthonba, mi minden jót hallottak ők az iskolában. Beszélnek a hadikölcsön hasznáról, szükségességéről, előnyeiről. Ha minden tizedik, huszadik gyermek csak egy aláírást tud szerezni rábeszéléssel szülői körökben, az is egy újabb harcost jelent a frontokon. De egy-egy iskolai osztály növendékei is összeálhatnak arra a célra, hegy megtakarított filléreiket összerakva, egy hadi- kölcsönkötvényt vegyenek. Ézt a kötvényt aztán adják át jótékony célokra, például a hadiárvák telsegitésére. Ilyenformán az iskola is, mikor hazahas célt szolgál, egyúttal jótékonyságot gyakovolva, elősegíti nemzeti ügyünk végleges diadalmát. Megnyugvással értesülünk mindenfelől, hogy iskoláink vezetői ilyen arányban oktatják és nevelik növendékeiket. _ 1 Közigazgatási bizottsági ülés, Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága t. hó 9-én Csaba Adorján tőispán elnöklése mellett ülést tartott. Az előadókon kívül jelenvoltak: Fa- lussy Árpád, Jármy Andor, Nemestóthi Szabó Antal és Toótb Mór bizottsági tagok. Elnöklő főispán kegyeletteljes szavak kai emlékezett meg O Felsége 1. Ferencz József királyunk megdicsőüléséről s bár részvétünket és mélységes tájdajmunkat már kifejeztük a törvényhatóság utján, mindazonáltal, mivel a közigazgatási bizottság is fontos szerve vármegyénknek, indítványozza, hogy mélyen érzett részvétünk ez alkalomból is fejeztessék ki és jegyzőkönyvben örökittessék meg elhunyt királyunk emléke. Dr. Péchy István vm. főjegyző személyi ügyekre vonatkpzóan jelenti, hogy Budaházy Sándor közig, gyakornok szolgálati érdekből az avasi járásból a mátészalkai járás főszolgabírói hivatalához helyeztetett át. S Z A haldoklónak keresztelt ozmán birodalom érzékenyen adta tudtára mindannyiuknak, hogy él, erős, egészséges ? Mindezek után tehát a dolog úgy áll, hogy mig ellenségeink azt fújják, hogy győzni fognak, mi hallgatunk, cselekszünk, mert győzni akarunk és helyettünk a térképek beszélnek. Trón változás. Azok az emberek, akik szeretnek általában nagy hangon beszélni és nagy szavakat használni, már amióta a háború kitört, azt mondják, hogy történelmi nagy időket élünk. De arra még ezek az emberek sem számítottak, hogy egy valóban szomorú gyászeset kapcsán egy váratlan történelmi aktusnak, a trónváltozásnak is szemtanúi lesznek. Bármennyire véges az„ emberi élet, bármennyire tudtuk, hogy Őfelsége I. Ferencz József erejének, életének fogytán van, mindnyájan, a magyar nemzet fiai úgy éreztük, hogy ősz uralkodónk szinte hozzátartozik életünkhöz, amelyből nem szabad eltűnnie, kimaradnia. Károly Ferenc József főherceget pedig mindig és mindnyájan úgy tekintettük, mint trónörökösünket, a magyar királyát, hozzánőtt a szivünkhöz, különösen a háború alatt, de szinte szem előtt tévesztettük azt, hogy belőle, a fiatal főhercegből valaha komoly fenköjt uralkodó lesz. És Isten akaratából ime elkövetkezett a perc, mikor egy ősz, fáradt tej örök álomra hunyta le a szemét, hogy mellette egyszerre kimagasodjék, kiemelkedjék egy fiatal fő, amely várja, hogy Szent István koronája ékesíthesse homlokát. IV. Károly, Magyarország uj uralkodója olyan időben lép a trónra, amely nagyon hasonlít dicső elődjének trónra- léptéhez. Akkor is vértenger borította Európa földjét, ma azonban a népek csatája folyik, és ma nem belpolitikának kell lennie az uj uralkodónak, hanem kül- politikusnak, ami még nehezebb helyzetet teremt számára a trónralépés pillanatában. I. Ferenc Józsefre is nehéz feladatokat jelentett a trón és a korona és ugyanolyan nehéz feladatokat jelent IV. Károlyra. De ahogy I. Ferenc József megbirkózott ezekkel a feladatokkal, úgy fog megbirkózni, egész bizonyosan IV. Károly is. Es uj ural kodónknak a helyzete valamennyire köny- nyebb is mint volt fenkölt elődjének. IV. Károly a maga szemével, a maga leikével látta a magyar nemzetet, amikor Sopronban nevelkedett és amikor a harctereken megedzödött. Magyar katonák, magyar honvédek vették öt körül a harctéren és köszönte, hogy a királyért, a hazáért, a dinasztiáért és az ő jövő trónjáért hadba szállnak és vonulnak azon az utón, melynek célja a dicsőséges babér. 1914. augusztus 4. Ma már várjuk a trónörököst. De nemcsak mi, hanem a rendőrség is, nagy csapat egyenruhás és civil rendőr csinál rendet és az én derék magyar népfölkelőim nagyban sopánkodnak, hogy a nagy rend visszaszorítja a könnyen lelkesedő civil közönséget, a katona vonatok csak idegen nemzetiségű legénységet hoznak. Hol vannak a jó magyar nyílt arcú derűs mosolyu, dalos kedvű huszárok, tüzérek, honvédek, kiknek lelkes, meleg danája szint és hangot ad a háború elébe robogó végeláthatatlan hosszú vonatok tompa kattogása, elmentek már mind . . . elvitték a legények elejét... de akik most mennek, azokat is lelkes kedvre hangolta fenséges urnák mebg kedves, fiatalos kedélye . . . És kijött délután is és itt volt egészen addig, mig az utolsó katonavonat ki nem robogott a koromsötét éjszakába. Én is részesültem abban a kiváló szerencsében, hogy a Fenség megszóllitásával tüntetett ki. Tiszta magyar szóval kérdezett egyet-mást tőlem, és válaszomra könnyedén és teljesen fesztelenül megjegyzéseket tett. Hiset tehetek mellette, hogy tökéletesen és tisztán beszél magyarul és minden szaván rajta van az élő beszéd tudomásának zománca. Itt volt az állomáson a feleségem és a kis fiam is. Egyik hűséges katonám, kit még pol- ‘ gári életből ismerek és szeretek, néhány szál virágot kerített és kis fiainat felbiztatt«, hogy nyújtsa át a Fenséges urnák. A gyerek a katonák és a temérdek közönség biztatá sára szepegve megindult. A Fenség észreveszi a kis legényt, elébe jön és kegyesen átveszi a nehány szál virágot. A kis 4 éves lurkónak s az apjának egyformán örökké emlékezetes lesz ez a nap 1914. augusztus 5. A Fenség már kora reggel vendégünk. Mint régi jó katona ismerősöket köszönt bennünket és embereim közül többet megszólítással kitüntetett. Nincs katonavonat az állomáson, de a Fenség türelmesen várakozik. Végre bejön a várva várt vonat és megint egy osztrák zászlóalj száll ki belőle De a német fiuk szép szál legények. A transzport- kommandás egy feszes, katonás őrnagy -tisztjeinek élén Kivont karddal közeledik. Háromszor villan meg kezében a penge és háromszor csendül fel a lelkesült „Huráh“ és „Hoch" kiáltás, melyet viszhangosan ver vissza a mindenünnen felharsanó „éljen“ ri- | adal. A BAmsóges ur nyájas szavak kíséretében minden egyes tiszttel, zászlóssal és hadapróddal kezet fog ; majd megindul a kocsik mentén. hogy üdvözölje a legénységet. De csak nehány lépést tehet, mert hirtelen háta me- gett terem néhány ifjú hadnagy és főhadnagy; egy pillanat és Magyarország jövendő trónörökösét a tisztek vállaikra emelik. Diadalmenetben viszik körül és aztán mikor már a legénység is lelkesült felkiáltásokban kifejezte előtte hódolatát, a kardok ismételten kiröpülnek hüvülyükből és megismétlődik újból a „pro rege nostro“ halhatatlan és gyönyörű jelenete. A Fenség szive mélyéből meghatva a katonák lelkesült ovációjától, kész örömmel minden tisztnek autogrammot osztogat. Mikor eléje járulok megkérdi tőlem : Ugyebár, hadnagy ur honvéd ? — Igenis, népfölkelő tiszt vagyok Fenséges uram. Eleinte nem tudtam : miért érdeklődött eziránt a Fenség, de amikor az autogrammot megkaptam, világosság gyűlt az agyamban. Körülöttem osztrák tisztek voltak. Őket „Erzherzog Karl“ aláírással tüntette ki. Mig az envém igy szólt: „Károly fgh.“ Ez a röpke papírlapra rákerült fenséges kézvonás is ékes dokkumentuma nemzetünk jövő boldogságának. A fiatal, deli ievente már most is finom és nemes tapintattal kezeli a legnehezebb problémákat. Az ő szivének egyformán drága és kedves az osztrák és a magyar. Hiszen mindannyian egyek vagyunk a dinasztikus hűségben, egymás megértésében és tán soha nem ragyogott úgy a valóság zo- máncos fényében az „egyesült erővel“ harci szózata, mint éppen manapság . . . Károly főherceget a mi felséges Hadurunk üdvözlő szózattal küldte hozzánk. A katonák megkapták az üzenetet és lelkesedéssel és halál megvetéssel mennek előre . . . mindig csak előre . . .
