Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-23 / 30. szám

Magykánoly, 1916. Julius 23. 30. szám ff POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: 0300 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DK. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JANOS FÖMUNKATÁRS / XLII. évfolyam. oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A magyar katona. Mikor majd arra kerül a sor, hogy a most készülő kutforrások alapján elfogu­latlan tollak megfogják írni ennek a kornak s ebben ennek a nagy háborúnak oknyo­mozó történetét, sorra kerül a nemzetek és birodalmak népeinek katonai szempont­ból való jellemzése is. Olyan sok nemzet vesz részt ebben a háborúban, hogy szinte egész Európa né­pének jellemzését meg kell Írja a törté­netíró, aki a mostani háborúból valószínű­leg olyan adatokra tesz szert, hogy a ma meglevő történelemnek igen sok ténybeli megállapítását egészen más világításba fogja helyezni, sőt lesz olyan rész is, me­lyet fenekestől fel fog forgatni és esetleg az ellenkezőjét fogja tényként beállítani. Egyet azonban már előre megjöven­dölhetünk, hogy ez a történelem a magyar katonára sok újat mondani nem fog, de amit felhozhat ilyennek, feltétlenül az lesz, hogy a magyar katona a legbecsületesebb. Eddig is meg volt irva a törlénelem- ben, hogy a magyar jó katona, bátor, vi­téz, engedelmes, kitartó és alkalmazkodó, sőt az is meg volt irva minden esetben, hogy becsületes is. Ezek a szép jelzők azonban alkalmazva vannak többé-ke- vésbé minden nemzet katonájának jellem­zésénél is. Hiszen tényként el is kell ismerni, hogy láttunk mi szövetségeseinknél és ellenségeinknél is kitűnő katonákat, cso­dáltuk a szerbek hősiességét, megállapí­tottuk ismételten farancia katona erényeit, bámultuk a németek hadseregeit, katonái­nak önérzetét, öntudatát, az oroszok kitar­tását, de látták és elismerték ellenségeink is a magyar katona becsületességét. Hős a magyar katona is, a szerb legfeljebb fanatizmusa folytán látszik hősebbnek, a német legfeljebb magasan lobogó nem­zeti kultúrájánál fogva, vagy világura­lomra törekvő hatalmából kifolyólag ön- tudatosabb, mint a magyar, — a francia gloire büszke dicsfénye talán csak káprá- zatban övezi és disziti a mai francia ka­tonát, de valóságban nem emeli a magyar katona fölébe, a muszka csak számának varázsa vagy öntudatlanságának homá­lyában látszik kitartónak a magyar mel­lett. Ezek az erények megvannak mind a magyar katonában is, szolgáltatott mind­ezekre olyan példákat, a milyeneknél kü­lönbeket nem szolgáltatott egyik sem, — Hiszen hősiesen viselkedett galicia sará­ban étlen-szomjan, a Kárpátok havasai között kitartással állta a 30 fokos hideget, az alföld fia serényebben mássza meg Tirol égbe nyúló szikláját, mint akárme­lyik angol turista. Montenegró rabló bar­langjaiban, vagy a felhőig érő fekete he- yek közt a nélkülözések közepette is cso- ákat müveit, megállotta helyét a pergő tűzben a hússzor rohamokban, de minde­zeket talán megtette volna más nemzet katonája is, ezek legfeljebb a jó katona jelzőt biztosították neki, ami azonban ki­válóan emeli ki, mindannyi fölé, az pá­ratlan becsületessége, megbízhatósága, ami pedig katonai szempontból megbe­csülhetetlen jellemvonás. Ez pedig faji jellemvonás, melyet csak még mélyebben rögzített leikébe 'a íöld- mivelés, mint foglalkozás. Ha bátor, kitartó, vagy önérzetes volt is, még ilyen sem lehetett egyébért, mint becsületből, mert az adott helyzetben is igy fogta fel dolgát. Beszélhetnek itt a vezérek érdemeiről, arról a sokat emlegetett armeegeistról, meg mindenről a világon, ez a jellemvo­nás a magyar katonának sajátos hazulról hozott tulajdona, ott ringott vele bölcső­jében s ott erősödött meg benne a magyar ugaron s onnan vitte magával a virágos vonatokon. Ez a kincseket érő katonai tulajdon­sága a magyar katonát jellemezni fogja a történelemben okvetlenül, s aki ezt másutt kutatja, vagy másnak igyekszik ezekért babérokat rakni a fejére s igy nem sajá­tos tulajdonnak tünteti ki, az a történél-, met akarja meghamisítani. Terményrendeletek és a legmagasabb árak. Egyelőre most már mindent tudunk, amit egy további évre kenyérrel leendő ellátásunkra nézve tudnunk kell. Ismerjük a rendeletet, melyszerint mindenki beszerezheti egész évi szükség­letét, vagy annak csak egy részét is. Tud­juk, hogy ez a hivatalosan megállapított szükséglet mezőgazdáknál, őstermeléssel foglalkozóknál, földművelő cselédek és mun- kásoknák havonkint és fejenként 18 ki­logramm, minden más fogyasztónál pedig 10 kilogrammnál több nem lehet. Sőt a nagy erőt igénylő nehéz munkát végzők — ha nem őstermelők és földmivesek, cse­lédek és munkások — sem szerezhetnek be 10 kilogrammnál többet, fejenként és havonkint, azonban 1 kiló 80 deka termény erejéig joguk van hatósági ellátást venni igénybe. A hivatalosan megállapított szükség­let szemes terményben értendő. Szükségletünk bevásárlásánál az elöl­járóság által kiállított igazolványra van szükségünk, melyet az a községi elöljáró­ság állít ki számunkra, melynek területén vásárolunk. A névre szóló és másra át nem ru­házható vásárlási igazolványt az eladónak kell átadnunk. Egy lelkész (Josef Ignatz v, Áh.) az 1870-iki háborúról. A „Nildwaldener Volksblatt“ 1870. és 1771 -i évfolyamai fekszenek előttünk. Lapoz­gatás közben azonnal szemünkbe tűnnek Jo­sef Ignacz von Ah. lelkész tudósititásai, ami­ket mint a „világ krónikása“ (Weltűberlicker) az események folyását követve, hétről-hétre irt a német-francia háborúról. Ezek a szelle­mes közlemények önkéntelenül is összeha­sonlításokra késztetnek az akkori és mostani időket illetőleg, úgy politikai mint kortörté­nelmi és irodalmi szempontból. Az olvasó megítélésére bízzuk, hogy belőlük a konzek­venciákat levonja; mi megelégszünk azzal, hogy megközelítőleg, szoros összefüggés nélkül és szabad egymásutánban nehány kivonatot ad­junk. 1870. Jul. 28. Még nem dördültek el az ágyuk a Raj­na mentén, még jómagunk is beleszólhatunk de hogy ez sokat úgysem fog változtatni a dolgokon, annyi bizonyos; vannak azonban jócskán, akik szeretnék tudni és hallani, hogy mint áll a világ ezzel a fenyegető háború­val. Az utolsó heti közlemények távolról sem voltak mindenkinek a szája-ize szerint valók, sőt sokakat meg is szédítettek, ahogy az ut­cára kiléptem, többen kiabálták: „Porosz po­rosz ! “ és sivár haraggal vetették szememre, hogy milyen illetlen modorban beszéltem Na­póleonról ; de meg is mutatja majd nekem — vélték némelyek — majd, ha ő lesz az ur és Svájczba is eljő, hogy nekünk is kiporolja a bundánkat, akkor engem a legelső fára akaszt fel, vagy agyonlövet és akkor én majd szid­hatom és megmondhatom neki a magamét I Általában franciás szél fu most Svájczban : a „Neue Züricher Zeitung“ például el is ker­gette krónikását és maga is elvesztette ke­nyerét, amiért túlsókat talált a poroszok mel­lett aggitálni I Röviden szólva egyiknek sincs igaza abban, hogy egy semmiségért ilyen bor­zasztó háborút kezd, de abban azért a világ megegyezik, hogy Napoleon volt a kezdemé­nyező ; hogy egész hidegvérrel készült rá már évek óta, hogy több mint 30 éve már, extra mulatságot Ígért magának ebből a há­borúból. Ezzel ellentétben nem lehet eltagadni hogy a büszke Poroszország is bünhődést ér­érdemel egynémely régi vétkéért. De — és ez a fődolog — nem szegény népek, nem a po­roszok és franciák, hanem az ő telhetetlen fejedelmeik és minisztereik azok, akik virgá­csot érdemelnek. Azaz megálljunk 1 Isten sze­mében talán mindnyájan megérdemeltük ezt a leckét, amely jobbá fog tenni bennün­ket.“ 1870. Szt. Verona napján. Németek most már mindenáron kötik ma­gukat, hogy Strassburgot elfoglalják, a franci­ák meg persze nem akarják nekik a maguk jószántából odaadni, mert még mindig remény­kednek és úgy képzelik, hogy a nagy ármádia mégis csak megjön a cszárral, vagy Mac Ma­honnal az élén megszabadítja őket. Tizennégy nap óta lövik gránátokkal ezt a várost, min­den percre átlag (legalább is éjjelente) tiz lö­vés esik. Szent Isten, mit kell annak a sze­rencsétlen 80.000 embernek ott a városon be­lül kiállnia félelmében és ijedségében 1 Minden nap benne van az újságban, hogy miképpen ég már Strasaburg és Kehi városa is, a Raj­nán túl. Strassburgban úgy beszélik az egész Münster-utca leégett, a protestáns templom, a gimnázium, a pompás könyvtár sok, pótol­hatatlan régi künyvével és a pergamenjével a képtár, sőt tegnap este elterjedt az a ret­tenetes hir is, hogy a gyönyörű dóm hajóját is összelőtték és most már csak az kereszténység legmagasabb és legszebb tornya Steinbach Ervon mester általánosan csodált mestermüve áll még fenn, szomorúnál és söté­ten meredve ebbe a borzalmas siralom-völgy­be 1 Szombat este Rüss András, a tiszteletre méltó püspök maga ment át a német táborba és nők a gyermekek szabad elvonulásának biztosításáért s fegyverszünetért könyörgött, amit a németek megtagadtak. Különös és szin­te a poézis erejével hat az emberre, ahogy ezt olvassa az újságban erről a püspökről; a szemünket törüljük és azt képzeljük, hogy a középkor valamelyik krónikáját olvassuk : a püspökök mégis csak pásztorai a népnek úgy a múltban, minta jelenben és soha nem szabadna rosszakaratúnak lenni velők szem­ben; sohasem lehet tudni, mikor és hol van rájuk szükség.“ 1870. Öszhava 16. A németek feltartóztatlanul nyomulnak Páris felé és vasárnapig biztosan a főváros bástyái előtt állanak; Páris helyzete eszerint kívülről, mint belőlről nagyon komoly és ve-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom