Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-09 / 2. szám
SZATMARM EG YEI KÖZLÖNY hogy megindult a világrengető förgetegnek rettenes áradatja! Pedig ha pár hónappal ezelőtt már imádkoztunk a békéért, mennyivel több okunk van erre az imádságra most, pár hónap után. Okunk? Hiszen ép az a bökkenő, hogy a béke után áhítozó vágyakozás okai csak a lelkekben vannak meg, az emléket pedig az események egész irtózatos rengetege lefogja a háború számára. »Elég volt már a szenvedésből, a pusztulásból, a milliók elvesztőn siránkozó gyászból:« nyögik, sóhajtozzák, imádkozzék a lelkek. »Még nem jött el a béke ideje, mert még nem intéződtek el a háború okai:« okosnak az elmék. És tovább száguldoznak a háború vad fúriái. Angolok, franciák, esküdöznek, hogy még csak ezután jön a java ; hogy az ő erőik még csak ezután fognak igazán érvényesülni s büszke önérzettel hirdetik, hogy addig le nem teszik a fegyvert, amig ki nem vívják végleges győzelmüket. Ezalatt pedig verjük, üldözzük az orosz hadseregeket és sé angolok, se franciák, se olaszok egyetlen csatatéren se boldogulnak. Gyász és kárhozat üli meg a vilá- ot. Dé azért a világ mintha belebolon- ult volna a saját maga tragikumába: egyre növeli, fokozza, mélyíti a maga gyászát és kárhozatát. Úgy tolakodik az elmémbe a kérdés, hogy miért ? De magamnak se merek erre a kérdésre felelni. Mert senki emberfia ma nem lehet olyan önhitt, hogy megbízzék a maga gyarló elméjében, amikor erről a kérdésről okoskodik. Élvégre is minden hadakozó nemzet a maga érdekeit és a maga érzelmei szemüvagén át nézi a dolgokat és főkép a maga dolgait. Honnan vegyem én a bátorságot ahhoz, hogy ítéletet mondjak angolok, franciák, oroszok, olaszok, szer- bek meg a többi velünk ellenséges állam és nemzet törekvéseiről? Az a rettenetes eltogultság, mely megvaditotta a lelkeket, mely keresztülgázolt hiteken, elveken és felfogásokon, mely vérbe, tűzbe fojtott tönséges áramlatokat és nemes illúziókat, mely úrrá tette minden nemes érzés és szenvedély fölött a gyilkos gyűlöletet: lehetetlenné teszi a tisztánlátást és az okos bölcselkedést. Minden nemzet előtt a saját maga törekvése a legigazságosabb. Minden nemzet a maga vágyait és illúzióit tartja legbecsesebbnek. És ezért nem is tudunk, nem is lehet a háború okainak igazságai, vagy hazugságai, által alkotott útvesztőben eligazodni. És ezért hagyom saját magam előtt is felelet nélkül azt a rettenetes A távolból több angol látszott, akik egy romhalmaz mellett a gépfegyvert akarták állásba helyezni. — Ezeket lepuffantom, nem hagyok nekik békét, — biztatta magát a kis hadnagy és csakugyan láttuk, amint az egyik angol görcsösen a levegőbe kapkodott és azutáa a földre zuhant. A kis hadnagy újra célzott, de abban a pillanatban egy ellenséges golyó fúródott homlokába és fegyvere lehanyatlott kezében. Szepi tágranyitott szemekkel melléje térdelt : — Hadnagy uram, édes jó hadnagy uram 1 kiáltotta kétségbeesetten, mintha uj életre akarná kelteni. Megvizsgáltuk szivét... már nem dobogott. Ajkain tiszta, boldog mosoly vonult át. Szepi lefogta a szemét, azután holttestét Hollebekebe vittük egy kertbe. A katonák sirt ástak neki, szolgája magához vette Írásait és értékiárgyait, hogy szüleihez eljuttassa. Lefektettük a sirba, arccal hazája felé fordítva. Egy katona halkan imádkozott . . . Szepi letörte az elpusztult kert egyetlen megmaradt fehér őszirózsáját, elhelyezte a frissen hantolt síron, azon a helyen, ahol a föld alatt kedves gazdája szivét sejtette. Azután leült a sir szélére, elővette szájharmonikáját és eljátszotta rajta volt gazdája kedvenc dalát, olyan meghatóan, mint azelőtt soha. A zene közepén Karo kétségbeesett vonítása hallatszott. A hűséges állat körülszaglászta a sirt, lábaival kaparta a földet, azután nagy, szinte idomtalánul rejtélyes kérdést, hogy miért? Ámde más a béke kérdése, mert a béke minden jó emberre nézve áldásos, megszentelt jóság. A békére mindenkinek szabad törekednie, sőt kell érte fáradoznia. Minél inkább szenvedjük át a háború borzalmait, minél nagyobbra nő a háború által okozott károk rémséges tömege: annál erősebben gyűlöljük meg a szenvedés .és kárhozat forrását, a háborút és annál jobban,' melegebben, szerelmesebben áhi- tozzuk a békét. Hiszen tulaidonképen a háború is csak azért van, hogy béke legyen; hiszen tulajdonképen a háborúnak végső céija is csak a béke. Minden nagy háború a maga tüzén égeti el a háborús szenvedélyeket s a maga tüzével edzi meg a békeszeretetet. Mindenkiben. A csatatereken egymást gyilkoló katonákban épp úgy, mint az idehaza gyászolókban és szenvedőkben. Nemcsak jogom van ahhoz, hogy a háború legvadabb rémségei közt, diadal- mák örömmámorában, vagy vereségek fölött érzett keservekben áhítozzam a béke után, hanem egyenesen kötelességem, hogy tegyek is érette, ha tehetek De hisz épp az a baj, hogy nem tehetek, együnk sem tehet. Legföljebb hirdethetem, hogy a háború rossz, a béke pedig jó; legföljebb imádkozhatok : oh áldásos, jóságos béke, jöjjen el a te országod! És szentül meg vagyok győződve, hogy abban a több mint tucat államban, amely most a háború gyötrelmeit szenvedi s annak a szinte megszámlálhatatlan nemzetnek közhangulatábán, melynek fiai ott véreznek, pusztulnak a csatatereken : mindenütt épp úgy lobog a beke után égő szent vágyakozás, mint az én lelkemben. Ez nem gyöngeség, ez nem a harcias virtusok megfogyatkozása, hanem egyszerűen csak a nélkülözött jónak megszerzése. Tudom és megértem, hogy háborúskodnunk kell; végtelenül büszke vagyok nemzetem harcias - fényeire; tudom és megértem, hogy végig kell küzdenünk a rét tenetes harcot, de mégis kárhozatosnak tartom s vallom a háború megpróbáltatását. Gyönyörködöm szépségeiben, amikkel körülaggatjuk, örvendek a sikereknek és diadaloknak, amikben talán sohase lett volna ennyi részünk, ha nem szakadt volna ránk ez a háború, de szeretném, ha a háborúskodó világ föleszmélne és azt mondaná : Már elég volt a vérengzésből, fogjunk emberségesebb, szebb, produkti vebb, tisztább munkához Irigylem a semlegeseket. Nemcsak azért, mert nem háborúskodnak, hanem olyan keservesen nyögdécselt, hogy alig lehetett künnyezés nélkül végighallgatni. Az öreg, harcedzett katonák elfordultak, hogy fájdalmukat leplezhessék. Az országúton hirtelen nagy mozgás támadt. — Jönnek az angolok! — hangzott minden oldalról. Katonák futottak át, a falun. Hozzájuk csatlakoztunk. Szepi magaval akarta vonszolni Karót, de lehetetlen volt, mert a kutya harapott, karmolt és nem lehetett helyé ről elmozdítani. Ott maradt gazdája sírján és még akkor is hallottuk siralmas vonyitását, mikor a falutól messzire eltávolodtunk. Két nappal később erősítéseket, kaptunk és hátraszoritottuk az angolokat Üldözésük közben ismét eljutottunk Hollebekébe és én Szepivel ogyiitt felkerestem a kis hadnagy sirját. Káró holtan és hidegen feküdt a sir- dombon, mellette az elhervadt őszirózsa. Szepi egy kis gödröt ásott neki és gaz dája lábainál elásta a hűséges állatot, azután a szomszéd kertből néhány késői mezei virágot téptünk és behintettük velük a kis had nagy sirját. Mikor egy pataknál a hídon áthaladtunk, Szepi valami fényes, súlyosabb tárgyat dobott le a vizbe. A szájharmonika volt. Azóta senki se hallotta többé muzsikálni a hűséges, bánatos szolgát ... azért, hogy egyenesen akcióba léphetnének a békéért. És gyűlölni tudom őket azért, hogy még sem "teszik, hanem lesben állnak és várnak a prédára, mely majd •nekik juthat a nagy osztozkodásnál. Már esztendeje, hogy a háború tart. Ez alatt az esztendő alatt mennyi békereménység fulladt bele keserű csalódásba. Oh pedig, hogy kapaszkodtunk bele holmi kalendáriumi, meg természeti terminusokba ! Majd a tél véget vet a háborúnak ; no majd a tavasz, de az aratást már békességben végezhetjük. Elmúlt minden terminus, rettenetesnek maradt egy egész esztendő. És még mindig nem látjuk a borzo Írnak végét, jó Benedek pápa meg úgy látja, hogy a béke még távolodik. Immáron babonás félelemmel tartózkodom minden békejóslástól. Tűrjünk és várjunk. Arra gondolok, hogy 1849 ben a galambok pártjának (békepárt) és a flamingók pártjának (háború párt) nyílt versengése bizony gyöngitette a nemzet erejét. Hát most ne legyünk se galambok, se flamingók De őszinték lehetünk és őszintén meg is mondhatjuk, hogy vágyva vágyakozunk a béke, de becsületes béke után. Szatmári Mór. nra&UKSBH Óriási bajok vannak most a bádogdobozok körül s nagy bádoghiány miatt úgy, hogy gyáramban több izbon üzemzavar fordult elő, mert nem tudtam a sokféle nagyságú bádogdobozokat beszerezni. Mély tisztelettel kérem tehát a t. fogyasztó közönségét, hogy bevásárlásainál legyen szives csak az óriási Fedák: cipőkrémet kérni, hogy a szükséges dobozok készítése egyöntetű legyen, mert csak igy lesz módombau tisztelt vevőim óriási szükségletét, dacára a súlyos viszonyoknak, kielégíteni. A óriási FedákCIPŐKRÉM ma már nélkülözhetetlenné vált minden háztartásban, mert Háziasszonyaink meggyőződtek arról, hogy ezen kipróbált, jó cipőkrém az összes gyártmányokat felülmúlja. Az óriási Fedák-cipőkrém a nyers anyagok folytonos emelkedése folytán 40 filléres árban kerül forgalomba, mert sikerült nagyobb mennyiségű, elsőrendű minőségű nyers anyagot beszereznem és igy a háború előtti kitűnő minőségben mindenütt kapható! VADÁSZ ZSIGMOND vegyészeti gyára Budapest, YI., Lehel-utca 29. szám. HÍFek. — Uj évi tisztelgések a vármegyeházán. Csaba Adorjánnál, vármegyénk főispánjánál uj év napján a vármegyei tisztikar Ilosváy Aladár alispánnal az élén jelent meg, bogy jókivánatainak adjon kifejezést az uj év alkalmából. Előzőleg Jlosvay Aladár alispán előtt tisztelgett a tisztikar, mely alkalommal Sz. Gáspár Pál árvaszéki elnök üdvözölte a tisztikar élén az alispánt, — Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügy - igazgató szintén megjelent a főispánnál és tolmácsolta a pénzügyigazgatóság és mellérendelt számvevőség jó kivánatait. — Debreceni István kir. tan. polgármester vezetése alatt a városi tisztikar szintén tisztelgett Csaba Adorján főispánnál, előzőleg pedig Ilosvay Aladár vármegyei alispánnál. — Előléptetés. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter Schnébli János posta és távirda hivatalok főnökét a VII. fizetési osztály második fokozatába léptette elő f, év január 1-től kezdődöleg.
