Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-03 / 49. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY. tulajdonságai adva vannak ehez, erre bizonyítékot szolgáltatott e nagy időkben és elismerést érdemelt, tiszteletet szerzett az egész világ előtt. A királynak akaratát már ismerjük, egyéni tulajdonai felől tisztában lehetünk, szintén megszerezte erre a bizonyítékokat, a szerető hódolatot látni, hallani lógja a koronázás napján, mikor egy nemzet fogja egyhangúan kiáltani : Éljen a magyar koronás apostoli király ! Vármegyénk rendkívüli közgyűlése. Vármegyénk gyásza. Megboldogult jó királyunk I. Ferencz József elhunyta alkalmából Csaba Adóiján vármegyénk főispánja kedden délelőttre rendkívüli közgyűlést hivott össze, melyen a mostani abnormális közlekedési viszonyok folytán idegenből csak kevesen jöttek el, de azért a gyűlés a gyászesethez méltóan iolyt le. A meglehetős szép számban összese- reglett vármegyei bizottsági tagok egy- kettő kivételével mind teljes fekete gyász- íuhában jelentek meg. Csaba Adorján főispán pontban fél ll órakor a közgyűlést megnyitván, annak megnyitása után felállóit és a következő beszédet mondotta el. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Szomorú és fájdalmas feladatot teljesítek, midőn a mai rendkívüli közgyűlésen hivatalosan bejelentem, hogv hódolattal szeretett urunk Első Ferenc József Ausztria császára, Magyarország apostoli királya 68 évi uralkodása után november 21-én átadta nemes és nagy lelkét az Örökkévalóságnak, íáradt testét az enyészetnek. Halálával a történelem egyik legtragikusabb, de egyúttal a legfenségeseob életpálya nyert befejezést. Nagy alkotásai élni fognak, mig a nemzet é1 életpályájához íűződiÁ a nemzet újjászületése és tüneményes fejlődése s elmúlásával önkéntelenül tolul lelkűnkben előtérbe az a kérdés, miért nem adta meg a sors ennek a sokat szenvedett uralkodónak. hogy nagy müveit Ő juttathassa tető alá egy dicsőséges háború befejezése után egy mindenkorra szóló áldást hozó béke megteremtésével. A Mindenható bölcs intézkedése ellen azonban zúgolódnunk nem szabad s vallásos megnyugvással kell fogadnunk a változhatatlant. Soha uralkodó népeivel szeretetben jobban összeforrva nem volt amint Ő s ez a szeretet csak most halála után nyilvánult meg teljes nagyságában. Tudta ezt és érezte s magasztos lelkének utolsó megnyilvánulásában ezt a szeretetet végső intézkedésében kérte átruházni utódára. Emlékét úgy őrizzük meg legméltóbban, ha ez utolsó rendelkezését szivünkbe véssük. Áldozzunk mindent a hazáért, ruházzuk át hűségűnket, szeretetünket az utódának. Most pedig mielőtt őseihez megtérnek örök pihenésre, ravatala előtt rójjuk le a kegyelet adóját Indítványozom, hogy magasztos emlé két jegyzőkönyvünkben örökítsük meg s ezen jegyzőkönyvet díszes példányban levéltárunkban helyezzük el megőrzés végett; fejezze ki a törvényhatóság Urunk és Királyunk O Felsége IV. Károly király előtt mélységes gyászát és részvétét a m. kir. Kormány utján ; képviseltesse magát a temetésen küldöttség utján ; ravatalára helyezzen koszorút; emlékét pedig zárja szivébe és őrizze meg minden magyar ember. A megjelentek a legmélyebb megille- tődéssel állva hallgatták meg a beszédet, mely az összes megjelentek érzelmeit fejezte ki. Ezután Nemestóthi Szabó Antal bizottsági tag állott tel szólásra és kijelentve, azt, hogy a főispán beszédében foglaltakat minden jóérzésü állampolgár osztja, az abban foglalt indítványokat a maga részéről is helyesli és elfogadja és azt hiszi, hogy ehhez a közgyűlés is hozzájárul; csak any- nyi hozzáadni valója lenne, hogy a főispán megnyitó beszéde egész terjedelmében a közgyűlés jegyzőkönyvébe felvétessék Az indítvány ellen senki fel nem szólalván, elnöklő főispán kimondja, hogy a törvényhatósági közgyűlés : 1. Elhunyt jó királyunk I Ferencz József magasztos emlékét jegyzőkönyvében megörökíti s ezen jegyzőkönyv egyik díszes példányát a vármegye levéltárában megőrzés végett elhelyezi. 2. Urunk és királyunk Őfelsége IV. Károly király előtt mélységes gyászát és részvétét a m. kir. kormány utján kifejezi. 3 Elhunvt jó királyunk ravatalára koszorút helyez és a temetésen magát Szu- hányi Ferenc országgyűlési képviselő és Pécny László cs. és kir. kamarás, mátészalkai főszolgabíró által képviselteti. Ezután annak kimondása után, hogy a főispán megnyitó beszéden mai közgyü lés jegyzőkönyvébe szószerint felvétetik, főispán — minthogy a közgyűlés tárgya ki volt merítve — a jegyzőkönyvet hitelesítettnek és a közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekesztette. Hírek. Kérelem Szatmámrmegye közönségéhez. A háború kitörése után társadalmi akció indult meg országszerte, hogy közadakozásokból egy oly alap legyen teremthető, melyből a kenyérkeresötöl vagy keresettől megfosztott egyének — sokszor családok, — legalább annyi segélyben legyenek részesíthetők, mely a mindennapi megélhetést biztosítsa számukra. Az első felbuzdulás meglehetős sikerrel lárt s egyesek részéről tekintélyesebb összegek is bocsáttatnak a központi segélyező bizottság rendelkezésére, azonban a további kérő szavak süket fülekre találtak s ma már ott vagyunk, hogy rövid idő alatt be kell szüntetnünk a segélyezést mert a pénztár kiürül. Ha látná a nagyérdemű közönség azokat a szivetfacsaró s kétségbeesést ki fejező kérvényeket, s azoknak nagy tömegét, amelynek a bizottság elé jutnak, — s melyek nagy részét anyagiak hiányában- figyelmen kívül kell hagyni, bizonyára nem akadna olyan rideg lelkületű ember, aki megtagadná a támogatását. A társadalom igen tekintélyes osztálya bőséges keresetforráshoz jutott; ezen osztálynál a pénz oly bőségben van, hogy abból emberi kötelesség juttatni alamizsnaként valamit azoknak is, akiket a háború mindentől megfosztott. Kérve kérem tehát azokat, kiknek van miből adnia, hogy adományaikat juttassák el mielőbb a »Szatmármegyei Közlöny« szerkesztőségéhez, honnan egybegyűjtve lesznek azok a központi segélyező bizottság rendelkezésére bocsátva. Nagykároly, 1916. december 1-én. Csaba, főispán. — A nagy gyász! Az ország nagy halottját temette csütörtökön szerte a Monarchiában a legkisebb falu lakossága is. A szomorú nap ezer és ezer oltár áldozat füstjében virradt, ezer és ezer oltár mellől szállott az ének, az esdeklő ima az egek Urához, a Királyok Királyához. Városunk összes templomaiban is fényes gyászistentiszteletek szomorú érzése mellett töltötte el a nagy napot a város közönsége, délután pedig a temetés órájában megkondul- tak városunk összes harangjai és ezek zuarcán a uövekvő szomorúságot, odament hozzá és mágszóütoUa, sohasem beszéltek még eddig szerelemről, de úgy önkéntelenül érezték, hogy egymáshoz tartoznak. — Jó estét, Olga kisasszony. Olga elpirulva hajtotta le fejét, a fiatalember melléje ült és beszélni kezdett a kétségbeesés bátorságával el kell mindent mondania még ma este. . . — Olga kisasszony, én a jövő hónapban Pestre megyek. . . A mama nem akarta, hogy szeptemberben menjek föl, azt mondja, hogy az érettségi vizsgálat nagyon megerőltetett. A mama téved, én szeretek tanulni és soha sem vagyok fáradt tőle . . . Inkább ilyenkor ... — Nem szeret itt lenni ? — — Most szeretek, — felelt a fiú és belepirult vallomásába. A kis leány — a kis leányok az ilyen fontos percekben csodálatos módon bátrak lesznek, — rárnosolygott. E mosolyban már volt egy kis női kacérság, egy kis biztatás; beszélj, beszélj csak tovább bát an. A fin beszélt: — Én tanulni fogok Pesten is. Azt akarom, hogy hires, nagy ember legyen belőlem. Olyan a milyenekről mi az iskolában tanultunk. . . Verseket fogok Írni, vagy miniszter leszek, még nem tudom — tette hozzá komolyan, — én jobb szeretnék költő lenni, de a mama jobban örülne a miniszterségnek. Hát Olga kisasszony mit gondol ? — Nekem mindegy, feleit h dkan a leány — legjobban szeretném, ha az maradna a mi most, A fiú büszkén fölemelte a fejét : — Az nem lehet, hova gondol ? Én férfi vagyok, nekem küzdeni, harcolni kell. Majd alázatosan hozzátette : — Hogy méltó legyek magához. . . . Olga nem felelt, csak rá nézett a fiúra könyben úszó szemmel. A fiú megakarta a leány kezét fogni, de nem merte, a leány szerette volna fejét a fiú vállára hajtani, de nem mozdult. Csak néztek egymásra a tiszta szent szerelem áhítatával és Kázmér halkan mondta : — Költő leszek vagy miniszter. Mindenki ismerni, bámulni fog, de előbb küzdeni harcolni kell. . . így van ez a könyvekben is. Fog várni rám ? Mondja ? — Fogok, — felelt a leány és két nagy könnycsepp bulit le halovány arcára. Senki sem figyelt rájuk. A pálmabokor jótékonyan elfödte őket. A fiú gyöngéden magához ölelte a leányt és megakarta csókolni ; a leány szelíden hajolt a fiú felé, de a fiú, a tizennyolc éves, szerelmes gyermek hirtelen elbocsátotta : — Nem — nem . . . majd ha feleségem lesz, mondta vérpiros arccal reszketve. — Majd ha a felesége leszek, — mondta utána engedelmesen a leány, de egy kicsit halvány lett és szive mélyében szomorú az elmulasztott csók miatt. Ott kint a pálmabokor előtt már a vad éjféli kedv dominált. A férfiak néha véletlenül, többnyire szándékosan, nagyon is mereven bámulták a szép, fehér födetlen asszonyi vállaltat. A szőke és barna frizurák kezdenek megbomlani, az arcokról lehullt a rizspor, a ruhák gyűröttek. . . Már nemsokára jön a hajnal hűvös szellője, nyomában a kiábrándulás, a kedvetlenség, a főfájás. , . A zene elhallgat, a ' idára mulató emberek hazamennek, a lámpákat eloltják és odabent marad a szürke por, a nagy, zajos vidámságok után beálló lelketlen s>ri csöndesség. De most még tetőpontján a jókedv a hölgyek egyre nyájasabbak, a férfiak egyre bi: almaskodóbbak, de szivük az hideg ég józan és reggelre nem is marad meg e sok ka- eórság és merészség uíán más mint unalom, testi kim riültség és lelki csömör. Itt pedig hátul egy sarokban két fiatal gyermek ül némán, mozdulatlanul, nem meríti egymás kezét megérintő jí, talán mert az egész mulatságon ők szeretik igazán, szivükből egymást. . . A szép Gencsy Flóra fáradtan ült le egy percre a páimabokor elé, nem látja a háta mögött meghúzódó gyermekeket, csak éppen véletlenül vetetette oda vőlegényének : — Hála Istennek, hogy kiszabadultunk a táncolok közül, olyan rettenetes meleg volt, hogy szédült bele a fejem, de itt-ilt . . . magam sem értem . . . mintha fehér lili om nyílna valahol közelünkben.
