Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-30 / 5. szám
Nagykároly, 1916. január 30 5. szám 7 77 / 'J XLII. évfolyam» /----------------------- ---------------------------•• •• POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL lóvá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: aioo NAGYKÁROLYBAN, iókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. A UTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 l(. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. fiz első Balkánvonat. Egy hatalmas fekete mozdony, és három szalonkocsi. íme ezek az élettelen tárgyak szimbolizálják ma azt, hogy a középponti hatalmak a maguk javára tudták eldönteni a most folyó hatalmas mérkőzést. Az első Balkánvonat elindult és majdnem menetrendszerű pontossággal megérkezett Bécsbe, sőt már elindult a második harmadik vonat és most már rendszeresen, mint az ember szívverése zakatolnak végig a hatalmas pályán a vonatok. Hamburg-Konstantinápoly már egy vonal. Hit akar Anglia? Hiszen, amit mi akartunk, az már megvan! Azt hiszi talán, hogy még el tudja venni tőlünk ? Nem tudjuk elképzelni, hogy Angliában legyen még olyan optimista ember, akár a vezérkarban, akár a clubban, akár t az utcán, aki reménykedik abban, hogy ezt a hatalmas vívmányt, amely egyben fegyverünk is, ki engedjük csavarni a kezünk közül Anglia tehetetlen dühében még erősebbé akarja tenni a blokádot és elfelejti, hogy most már minden mindegy Az Edward király nagy bekerítő politikája nem sikerüli, rést ütöttünk a magunk számára, olyan rést amelyen keresztül minden amire szükségünk van, áradhat hozzánk és olyan rést, amely gazgasági fellendülésünket, megélhetésünket, pozíciónkat tudja biztosítani a háború után. Vége van en • nek az álomnak, hogy a középponti hatalmak levegő nélkül fognak elpusztulni, most már nemsokára az entente lesz abban a szomorú helyzetben, hogy lesz levegője, csak nem lesz, aki szíjjá. Az első Balkánvonat és Montenegró kapitulációja, amely az Adrián való uralmunkat biztosítja, olyan két eredmény. amely azt jelenti, hogy a háború gazdasági céljai a mi részünkről elérettek. Anglia és mindenki, aki ezzel a háborúval foglalkozott, mindig hangoztatta — és joggal, — hogy itt nem nemzeti, vagv politikai, hanem legföképen gazdasági okokból folyik a háború. És e gazdasági célok közül azt, ami a mi és szövet ségeseink létét és fennmaradását biztosíthatja már elértük. Az első Balkánvonat és az Adriaura- lom gazdasági horderejűt nem kell e helyütt most vázolnunk. Mindnyájan tudjuk, hogy fejlődésünket, Németországét és a monarchiáét egyaránt, valóban á bekerítő politika akadályozta meg. Amikor ma a bekerítő politikát a múltnak ábrándjai közé temetjük el, már érezhetjük, hogy mi le hét, mi lesz a jövőben, amikor szabadon és nyugodtan, a szükségesnek tartott és látott irányban dolgozhatunk és fejlődhetünk. E világháborúban elejétől fogva hangsúlyoztuk, hogy csak védelmi háborút viselünk. De ha ez eddig nem volt némelyek előtt világos, az első Balkánvonat megindulásának és az Adria innenső partjának elfoglalása óta mindenki meg fogja érteni, be fogja látni. Mi bírjuk ezt a harcot még sokáig, ameddig ellenségeink meg nem győződnek arról, hogy tévedtej^yr bennünket legyőzni I nem “bírnak, azonban most már valóban í csak védekezünk, védjük azt, amit eddig ! elértünk, ami szükséges gazdasági életben- ! maradásunkhoz. Es ha a nehéz viszonyok | között, amikor még tényleg be voltunk ! kerítve, nem értek el az ellenséges töme- j gek sikert, akkor ma, amikor mindenben I megerősödve álljuk a támadásokat, vagy 1 támadunk mi magunk, semmiesetre sem i fogják elérni azt, amit eddig meg sem I tudtak közelíteni: a győzelmet. Színészeink. Már négy hét óta játszanak -(mostoha viszonyok között csinos kis színházunkban. Hol 50, esetleg 100 ember s csak a legritkább esetben táblás ház előtt. Közönségünk közönye: rébusz, melynek magyarázata nem a háború okozta nyomorúságos viszonyokban, nem a szinrekerülö darabok, avagy az előadó színészek gyengeségében, hanem Nagykároly város közönségének unintelligens voltában található. A nagykárolyi »polgár«, nem kiváncsi Gábor, Bródy, Gárdonyi, Drégely komoly eszméire, szellemes ötleterie; nem érdekli a Strausz, Jakobi, Lehár muzsika, nem leli örömét s lelki gyönyörűségét egy egy kedves színészünk ötletes játékában, mert még a kevés szinházatjáró ember is, taps helyett pisszegni kezd akkor, amikor egyesek elragadtatásuknak a szokottnál talán erősebb ovációkkal adnak kifejezést . . . Nem kenyerünk a meleg áradozás s nem követjük a »vidéki kritikusok« szokását, akik egy-két szinészbarátjuk, vagy inkább barátnőjüknek remélt (!) művésznő játékát az egekig emelik, — mig a többi eket, vagy hallgatással, vagy ami még rosszabb agyonütéssel intézik el. Az ilyen nagyképűsködés amellett, hogy mosolyra készteti az olvasót, elkedvetleníti a színészt is . , . A következőkben tehát minden szubjektív érzelemtől eltekintöleg tárgyilagosan emlékszünk meg arról a a Jobb ügyhöz méltó buzgózágról, amely - Neményi László derék, törekvő gárdája szórakoztatja szinházatjáró kisszámú nagykárolyiakat ... Mindjárt elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a drámai és vígjátéki esték sokkal kedvesebbek, mint az operette előadások. Ennek oka pedig kizárólag a karSzegény kadét. Irta : Fabritzky Antal. Nagyságos Asszonyom ! Szomorú kötelességet teljesítek, midőn önt, mint ismeretlent soraimmal felkeresem A kadétről akarok önnek Írni. Arról a kadétről, aki a huszadik században olymódon akart élni, mint a középkori lovagok. A kadétot tavaly májusban helyezték át az ezredünkhöz, s mint ő tőle hallottam, közben egy heti szabadsága volt s ezt családja látogatására, az önök szép városában töltötte el. Megérkezett, elvégezte a szokásos előirt viziteket s -aztán nem láttuk csak a kaszárnya- udvaron vagy az exerzirplatzon, még csak a tisztiétkezdébe sem járt fel. A fiatalabb tisztek és kadétok, kik örömmel látnak egy jó cimborát, eleinte haragudtak a furcsa viselkedéséért, majd megszokták, nem törődtek vele, nem beszéltek róla. Müllner hadnagynak meg is Írtam, hogy a kadét bizony nem olyan, mint amilyennek ő lefestette előttem. Pár nappal történt azután, hogy Hoffer főhadnagy hosszabb szabadságra ment s engem vezényeltek át az ő századához. Ide volt beosztva az uj kadét is. Lassan-lassan — a közelség okozta-e, vagy a kölcsönös vonzódás — igaz, mély barátság fejlődött ki közöttünk. Pár hónap telt igy el, mindjobban megszerettem a fiút s az iránta való szeretet arra biztatott, hogy titkát kifürkészem. * # * Egy esős őszi napon délután beállított hozzám. Leült, beszélni kezdett : — Te jó vagy hozzám hadnagy ur, derék ember vagy . . . Kérdőleg tekinthettem reá, mert bocsá- natkérőleg nézett reám, felkelt, megszorította a kezemet s tovább beszélt. — A többiek mind gőgös hencegőnek tartanak, csak te vetted észre, hogy nem azért vagyok ilyen ... — Beszélj — sürgettem türelmetlenül. — Tavaly májusban, mikor Boszniából áthelyeztek, pár napi szabadságidőmet arra használtam fel, hogy családomat Szerencsen meglátogattam. Az utolsó napon délelőtt épen hazafelé tartottam, mikor a Margit-utcában egy magas, földszintes ház ablakából egy gyönyörű, feketeszemü nőt láttam kihajolni. Soh’sem voltam a nők bolondja, de annak az asszonynak a tekintete, az a szempár megállított és odaszegzett az utcasarokra. Onnan bámultam az én szép ismeretlenemet. Eleinte észre sem látszott venni, de éri nem mozdultam s az az állhatatosság, mellyel a népteleu utCcában mozdulatlanul bámulva álltam, végre is feltűnt neki. Mosolygott. Boldoggá tett, biztatásnak vettem, előbbre léptem és köszöntöttem, visszaköszönt. Visszaköszönt, édesen, szépen, úgy, mintha a rokokókorbeli széj. asszonyoktól tanulta meg. A szivem oly erősen dobogott, hogy azt hittem szétpattan a vvaffenrokkom. Aztán becsukta az ablakot. Tán félt, hogy merészebb leszek, vagy félt a szomszédok nyelvétől. Vártam még egy kicsit, hogy tán újra láthatom, de ő nem mutatta magát. Nem tudtam mitevő legyek, égtem a vágytól megtudni, hogy kicsoda az én szép ismeretlenem, asszony-e, vagy leány. A véletlen segítségemre jött egy levélhordó személyében, tőle mindent megtudtam. Asszony,;«-már gyermeke is van, derék, jóállásu úriember a férje. Megállt. Rövid szünetet tartott. — Nos ? — Még akkor délben elutaztam. Este megérkeztem, leültem s nem is, tudom megérteni, hogy miként vettem annyi bátorságot, hogy egy férjes nőnek Írni mertem. Két nappal később izgatottan álltam a fő, osta poste- restante osztályának ablaka előtt. Életemnek talán legboldogabb pillanata volt, mikor a .,Kadét 2d“ címzésű levelet megkaptam. Hozzám lépett s megrázta a vállaraat. — Te érsd meg. Irt nekem s miket irt, hogy legújabb hóbortom őt meghódítani, hogy verjem ki őt a fejemből, hogy ő férjes asz- szony, ne dúljam fel a lelke nyugalmát. Hogy itt boldoggá tett, de amit irt, az levert szörnyen. Aztán újra írtam, beleöntöttem a levélbe első szerelmem lángolását. Az egész fiú lángban égett, szemei vadul forogtak. . — Két három hétig élt bennem annak az asszonynak az arca, az a Madonna arc.
