Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-10 / 37. szám
POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: o>oo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. A FIT £ I. ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÍN OS FÖMUNKATÁRS '•át >'\. 0000 MEGJELENIK MINDEN VASARNAP 0000 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A menekültek. Az ország minden vidéke újra megtelik azokkal az alakokkal akikkel már | egyszer, ezelőtt egy évvel, az orosz betöréskor megismerkedtünk. Talán az arcvonásaik mások, a nevük más, mint volt egy év előtt, de a sírásuk, a szenvedésük, a szomorúságok egészen bizonyosan ugyanaz. Jó meleg otthont hagytak el ők is, puha párnákat, kedves falakat, bájos kerteket, elhagyták, mert 1 egy gonosz, agyafúrt szláv ésszel kifőzött terv erőszakos szóval szólt bele az életükbe, mert a gaz árulás rárohant házaikra, otthona ikra. Az ország békés vidékein, ahol még ma is kevésbbé érzik a háborút, egyszerre megszaporodik a nép, mintha nem is volna háború, oly népesek ismét az utcák, pedig éppen ez a népesség jelenti a háborút. Az ország szemefénye, kincseskamrája, Erdély menekültjei kérnek menedéket, jó bánásmódot, támogatást azon vidékek magyarjaitól, akik messze vannak a háborútól, ahová még nem ért el az árulók, esküszegők, durva keze. Tudjuk: ez a háború! Tudjuk, hogy a háború lángfolyamát nem lehet ott megállapítani, ahol éppen hosszú évtizedek, vagy évszázadok előtt határcölöpöket vert le, határsorompókat állított tel az emberi ész és értelem. A háború lángfó- lyama elem, amely elemi erejével ledönt mindent, ami emberi és véges, és ami keresztülcsap a politikai határokon. Erdély déli részéből menekülni kellett az embereknek és megvagyunk győződve, hogy a menekülés ideig-óráig tartó és diadalmas visszautazássá fog válni nem hosszú idő múlva. De addig? Addig minden országrésznek, amelyet nem érintett közelről a háború szele, minden embernek, aki távol van, távol áll a háború magvától s csak az újság hasábjairól ismerte meg a háborús veszedelmeket, szive minden melegével, eszének minden mozdulásával, vagyonának minden krajcárjával segítenie, támogatnia kell azokat, akik menekültek. A háború áldozatai ők, azé a háborúé, amelyet nem mi idéztünk fel, nem mi akartunk, amelyet ránk kényszeritettek és amelyet most végtelen dühvei és végső elkeseredettséggel folytatnak, mert ha nem gyűjtik össze minden erejüket, nem i szorítják össze a fogukat és nem küldik maguk elé harcolni, az idegen, kis nemzetek fiait, akkor végleg elvesztettek. Az erdélyi menekültek megérdemlik a legnagyobb, legőszntébb, legmelegebb I támogatást mindenki részéről, aki itthon j ül és akinek nem kellett idegen hordák ! pusztítása, vadsága, dühe elől menekülnie, j Nem tudunk elképzelni olyan nagy ado- ; mányt, olyan jóságot, amely sok volna, ! amely túlbuzgóságnak volna tekinthető, ezekkel a lerongyolt, sápadt, mindenüket vesztett menekült testvéreinkkel szemben. A társadalom eddig is szép példáját mutatta az egységnek, amióta a háború tart. Mutassuk meg most is, hogy az ország egy, tüntessünk minden ellenségünk ellen éppen azzal, hogy magunkhoz öleljük azokat, akik szenvednek a hazáért, akik földönfutókká lettek, csak azért, hogy csapataink erejüket összegyűjtve, ott támadhassák meg az ellenséget, ahol a támadásuk lendületet kaphat, ahol biztos sikert jelent minden egyes ágyú és puskalövés. Majd ha vége lesz ennek a nagy istenítéletnek és egy ősz szakállu tudós megírja ennek az országnak a közállapotait a nagy háború alatt, találjon arany szavakat, annak leírására, hogy miként fogadták a még békés országrészekben a magyarok tárt karokkal, nyílt szivekkel azokat, akik már közelről megizlelték a háború szenvedéseit. Krisztusi jótéteményt tegyünk és akkor megérdemeljük majd, hogy a béke valóban Megváltás legyen a számunkra. „ft diplomáczidi összeköttetés/' Anglia hatalmas urai kiadták a jelszót, hogy azért, mert Németországban teljes joggal és igazságnak megfelelően kivégezték Fryatt angol kapitányt, a háború után sem fognak diplomácziai összeköttetést létesíteni Németországgal. Nem törődünk a diplomáciai összeköttetés fennállásának vagy nemlétezésének politikai részével, annak hatásával és következményével, de Anglia lelkületére levonhatunk ebből a jelszónak kikiáltott programúiból egy kis következtetést. Az emberiség legnagyobb katasztrófáját éljük át most. Az özönvíz alkalmából sem pusztult el annyi emberélet és nem változott annyit a világ, mint ezalatt a két esztendő alatt, soha ilyen erőszakos beavatkozás még nem irányította nemzetek, népek és emberek életét és most e nagy katasztrófa közepette, amikor ha egymással politikai háborúban is állunk emberileg egymással kellene éreznünk ä tölgyek. Orosz fronton, szept. fió. A d . . . . i tölgyöknek sajátságos formája van, magasak, erősek, hatalmasak de sudár törzsük csak közepétől kezd lombosodni és az ágak olyan rövidek, hogy a tölgyek mint karcsú és sudár gyertyánfák merednek az égbe. Jó télmagasságig kopárak, mezítelenek, ág és lombtalanok. A háború formálta át őket, a büszke tölgyeket, ameljek évtizedek óta változatlanul állanak itt. Évtizedek tele, nyara, förgetege, villámcsapása nem ártott nekik és most egyetlen, még csak nem is teljes esztendő átnyirta őket, mint jámbor kerti Taxulbokrokat a kertész ollója. Puskagolyók tördesték le az alsó ágakat, ölték meg őket, fojtották meg csirájukban a lombokat, gránátszilánkok nyirbálták meg a koronájukat; — d . . . . i erdő egy esztendő óta harcban áll, saját testével védelmezi a katonákat, akik a földet védik amelyen áll. A tölgyek is küzdenek, harcolnak halottaik és sebesültjeik vannak. Itt fekszenek közöttük a halottak, akiket derékba tört a gránát, csonka törzsükkel merednek az égbe, mint merev halottak kitárt karjai; kétségbeesetten, holtan és mégis elevenen, Mások gyökerüktép- te hevernek a földön, levelük nem bajt, gyökereik a levegőbe kapnak, mint a mellbeiőtt ember utolsó percében a levegőbe akar kapaszkodni, hogy el ne bukjék. Tompán ásít mellettünka tölcsér, amelyet a gránát vágott amelyik a gyökerüket kitépte. Sok halottja van a harcoló erődnek és meg több sebesültje. Majd minden tölgy magán hordja a harc bélyegét Leszakított ágak behegedt sebei, go- golyószakitotta sebek a kérgen, ahol kilátszik az élőfa mezítelen fehér húsa, golyóverte ap ró lyukak látszanak mindegyik tölgyön. Kérgüket lehántotta a golyózápor, itt-ott egy gyujtógránát szénné égette valamelyiket, hogy üszkös, fekete ágai esdőn, kétségbeosatteu könyörögve merednek az égbe és minden ilyen seb a fáknak talán egy megmentett emberéletet jelent. Mert az erdő szélén már az ellenség áll és a tölgyek nedves zöld lombjai között a halál kuporog .... Árkok futnak keresztül-kasul az erdőn mint kardhasitotta sebhelyek egy halott testén gránát-tölcsérek ásítanak, mint apró lősebek. Álig lehet egy lépést tenni ebben az erdőben, hogy meg ne csörrenne a láb. Nehéz gránátok vadul csipkézett szilánkjai hevernek mindenfelé, leszakgatott rézpántok, srapnelhüvelyek, sárgaréz orosz és aluminium japán srap- nelgyujtók. Ólom töltelékgolyók, hegyes puskalövedékek, mellettük konzervdobozok, keménypapirosból való tölténydobozok, szijjak, patrontáskák. Itt-ott egy összegyürött tábori levelezőlap halvány rózsaszínű foltja világit elő sápadtan a zöld bokrok közül. D . . .'. : n éjjel és nappal, szakadatlanul a nyugalom perceiben is lolyik a harc, mert ez a magaslat zárja el a cár csapatai elől az utat. Ötven lépésnyire egymástól lesik egymást az ellenfelek, beásva a puha agyagba. Drótsövény veszi körül az egész erdőt mint valami féltett vadaskertet. Puskagolyók sivi- tanak a fák közt, vágnak felcsattanva a levelek közzé sivitásukat megsokszorozza a visz- hang, hogy zugnak, mint óriási darazsak. Gránátok jönnek üvöltve, robbanásukat megszázszorozza a viszhang és a szétforgácsolt ágak recsegése. Szilánkok vágnak belé a fákba, amelyek mereven, részvétlen bámulnak maguk elé — megszokták már az ilyesmit. Emberek suhannak a bokrok között, fát, lőszert, deszkát cipelnek; drótkötélpálya apró csilléi hozzák szakadatlan az élelmiszert. Éjjel felvillannak az orosz fényszórók, tüzes ujjaik lassan tapogatják az erdőt, bemásznak a fák közzé, hogy hosszú, fantasztikus árnyak kúsznak a fekete tölgyek között. Világitó pisztolyok vetnek vakító fénykúpot az erdőn, hogy a kis temető fehérkeresztjei megcsillannak egy pillanatra a ragyogó fényben, amelyben úgy állanak a a sötét tölgyek, a fák közül rejtett ütegek ugatnak, hü érckutyák; a föld alatt pedig fojtó, levegőtlen, tárnában meghajoltan, pislogó olaj mellett tolja előre aknáit a szappőr. És mégis él az erdő. A harc közepén százszor megsebezve, maga is harcolva, szenvedve és kínozva, teli régi és friss sebhelyekkel, tovább éli a maga régi, csendes és rejtelmes életét. Zöld páfrányon közül csudálatosán lila, nagy íriszek ütik fel a fejüket, nagy fehér gombák buknak elő a gránáttölcsérek mélyén, apró források fakadnak fel az ismeretlen mélységből és csobognak vékony erekben lefelé. Bogarak rajzanak zúgva, lepkék kerge- tőzuek, madarak csicseregnek a fák között és néha apró, szétszakgatott, véres testekre akad az ember az aljában. A temető keresztjei közt mókus ugrál ... És ha leszáll az éj sötétje, az erdő nem alszik, nem némul el, figyel és fülel;-a villámló felcsillanó és cikázó éjszakában ágyudörgésen és fegyverropogáson is átsir a baglyok rikoltó szava. Az erdő halhatatlan és örökkön élő.
