Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-03 / 36. szám

* Nagykároly« 1916« szeptember 3. 36. szám. 4_______________ ___________ XLIi. évfolyam. SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. fi U T fi L ISTVÁSÖ SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSXÁDY JANOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Románia orvtámadása. i Románia augusztus 27-én este 3A9 órakor háborút üzent Magyarországnak és Ausztriának. E hadüzenet nem egyéb, mint a szövetségessel szemben mindenféle előze­tes tárgyalás, vagy kívánság nélkül elkö­vetett példátlan orvtámadás. Becstelenségét még azzal is tetőzte, hogy a hadiállapot beálltának óráját úgy állapította meg, hogy az egybeessék a jegyzék átadásának órá- i jával. Sejtettük már régebben, hogy hánya­dán vagyunk Romániával s éppen azért Erdély védelmére, a közrend és nyugalom fenntartására, az ellenség által netalán fe­nyegetett lakosság biztonságba helyezésére minden intézkedés megtetetett. Az olaszok legalább fölmondotfak a szövetségi szerződést, mielőtt hadat üzen­tek. A dicstelen román kormány a szer­ződés felmondása nélkül egyenesen a hadiállapotba lépett. Ez a legszemérmetlenebb és legkö­zönségesebb árulás, amelyet a történelem ismer és ez még az olasz hüségárulással szemben is fokozatot jelent. Felháborodott kedéllyel és jogos ha­raggal, de nyugalommal lépünk ebbe a reánk kényszeritett uj harcba, azzal az erős eltökéltséggel, hogy ezt az áruló szövetségest is megsemmisítjük. A románok világtörténelmi szereplése előttünk ismeretes. A 2-ik balkáni hábo­rúban is akkor támadta meg orvul Bul­gáriát, mikor az már hosszú, dicső küz­delem után kifáradt. Istenbe, a magunk és hatalmas szö­vetségeseink erejében feltétlenül bízva, hi­deg vérrel és önbizalommal felvesszük ezt a harcot is a biztos győzelem remé­nyében. Ez a hadüzenet a mi lelkesedésünket, végső győzelembe vetett hitünket, erőn­ket, akaratunkat csak megszázszorozza. A kaszárnyákban egymással verse­nyezve jelentkeznek a magyar hősök a legújabb frontra, hogy minél előbb meg­torolják a gaz árulást. Hogyne volna ekkora a lelkesedés — mikor Románia Erdélyt akarja a Tiszáig! Ur akar fölötted lenni drága magyar vérem az a Románia, aki félszázad előtt i még arra sem volt méltó, hogy saruid szíját megoldja ; az a Románia akar fe­letted uralkodni, aki minden kultúráját Erdélytől kapta. Romániának soha történelmi joga erre a területre nem volt; sem rokonság, sem hódítás, sem elbirtoklás jogán egyetlen fű­szálat sem nevezhet itt a magáénak. A jog, amit formál, bitorlásra épül s a sé­relmek, amelyekre hivatkozik, sehol sem láthatók. Magyarország románjai pedig nem fogják magukat szemfényvesztő hazugsá­gok által megtévesztetni, nem fogják fe­ledni, hogy mivel tartoznak a hűséges, gondos, vérrel és könnyel áztatott anya­földnek. Hiába kacsingatnak tehát a románok az Árpád-hóditotta szent hazai földre. Még ilyen harcot és ilyen hősöket nem látott a világ, mint a milyeneknek most mutatkozik a magyar. És meg fogjuk mutatni nemcsak Ro­mániának, de az egész világnak, hogy apáink évezredekre szerezték nekünk ez országot és mi megvédjük és megtartjuk azt még akkor is, ha a poklok minden ördöge is ellenünk támad. fí hazai románok és Románia hadüzenete. A hazai románok vezető emberei Ro­mánia orvtámadásával szemben mindenütt ünnepélyesen kinyilatkoztatják, hogy a vi­lágháború ezen uj fázisa hazafias maga­tartásukat, eddigi hazafias hűségűket, a trón és haza iránti törhetetlen ragaszko­dásukat nem ingatja meg, sőt polgári és hazafias kötelességeiknek még fokozottabb mértékben való teljesítésére sarkallja őket. Örömmel állapítjuk meg, hogy nem riadnak vissza a legnagyobb áldozathoza­taltól sem, hogy ezt a reánk kényszeritett világháborút dicsőségesen fejezzük be. A Román hadüzenet által teremtett uj helyzetben nyíltan felemelik tiltakozó szavukat az orvtámadás ellen azok, kik hivatva vannak a hazai románság gondol­kozását nyilvánítani, — kifejezést adnak azon egyedül reájuk nézve is jótékonyan ható törekvésnek, hogy e hazának hűséges fiai óhajtván maradni, annak megerősíté­sére és felvirágoztatására karöltve, test­véries egyetértéssel fognak a jövőben is munkálkodni. Vármegyénk románsága gondolat- világának, magatartásának megnyilatko­zását látjuk az alábbi nyilatkozatban, me­lyet társadalmunk egyik illusztris egyéni­sége tett előttünk. A nyilatkozat szövegét itt közöljük : »A szatmárvármegyei román intelli- gentia, különösen a román gör. kath. pap­Az uj telep. Irta: JUHANI AHO. Mindketten a papiakban szolgáltak, a férfi mint szolga, a leány mint szolgáló. Az étkezéseknél néha váltottak csak néhány tré­fás szót, de többnyire veszekedtek. Az uraság véleménye az volt, hogy egyeilenkedő cselé­dek és mindenki azt mondta róluk, hogy olya­nok, mint a kutya és a macska. De az éjszakai halászatnál, a szénagyüj- tésnél és az a.atásnál megérlelődött bennük a gondolat, hogy közös tűzhelyet alapítanak. Távol a magányban kiválasztottak egy .helyet ahol fölépíthetik házukat. Egy tisztás volt ez a hely, amelyet megfelelően irthattak és beül­tethettek. Nagy darab földet használhattak föl szántóföldnek és a patak két partját hasz­nálhatóvá tették. Csak lehetséges volna fölé­píteni a házat! Hanem a bér nagyon alacsony volt és a háztartáshoz ló és tehén is kellett. Ez a körülmény késleltette a házasságot. Ha­nem a jövőre való kilátások napról-napra ja­vultak. Szabad óráikban kiszámították, hogy mennyi ideig kell még szolgálniok, mig a szükséges összeg együtt lesz. Mindenki igyekezett őket lebeszélni szán­dékukról, mikor egy nyáron mindketten vo­nakodtak a papiaknál szolgálatba állni. Hanem ők öt évig számolgattak és gon­dolkodtak és elhatározásuk megmásíthatatlan volt. A papnak bele kellett egyeznie és ők ősszel elhagyták helyüket. A következő télen még a faluban laktak és néha mint napszámosok dolgoztak a pap­iakban. Anna szőtt és segített a papnénak kézimunkázni. A lakodalom a következő év pünkösdjén volt. A költségeket a régi uraság fizette. Mi­kor az uj pár elbúcsúzott és a pap az abla­kon át nézte, mint távolodnak az utón, meg­rázta a fejét és azt mondta : — Próbálják meg a fiatalok,» de a va­dont egy szolga és egy szolgáló nem tudja kiirtani. A papnak igaza volt, de* Finnország va­donjai mégis csak igy váltak használhatókká. Vilmos bízott a jövőben. — Csak egészségesek legyünk és fagy ne legyen. A mocsár ott lenn sokszor hoz fa­gyot, de ha az ember szorgalmasan dolgozik, az erdőt visszaszorítja és a napot bebocsátja, akkor ..............különben jer el jövő nyáron és nézd meg. De én nem mentem sem a jövő nyáron, sem azután. Majdnem elfelejtettem őket. Egy­szer mikor otthon voltam, kérdezősködtem róluk. ' — Adósságokat kellett csinálniok — szólt atyám. , — Es Anna megbetegedett — fűzte hozzá anyám. Eltelt néhány év. Egyetemi hallgató let­tem, nyáron odahaza voltam és vadásztam. Egy felhős októberi napon bolyongtam az erdőben és egy keskeny ösvényre jutottam. Szitálni kezdett az eső. Kutyám hirtelen mo­rogni kezdett. Lódobogást hallottam és nem- j sokára láthatóvá lett a ló is. Két rúd közé ! volt fogva, amelyeknek vége lenn volt a föl­dön. A rudakon keresztben egy koporsó fe­küdt. Mögötte lépegetett Vilmos. Sok dolga volt azzal, hogy a koporsót egyensúlyban tartsa. Szenvedőnek látszott. Arca sápadt volt, szemei fénytelenek. Csak akkor ismert rám, amikor a neve­met megmondtam. — Mit viszel a koporsóban ? — A feleségemet. — Meghalt ? — Igen, meghalt. Megtudtam végzetes sorsukat: fagy, adós­ság, sok gyermek, az asszony a megerőltetés­től megbetegedett és meghalt. Most a sirhoz kellett vinni, de az ut nagyon rossz volt. Vilmos elbúcsúzott tőlem és folytatta az útját. A rudak párhuzamos árkokat vájtak az ut homokjába. Én az ellenkező irányba mentem és egy patakhoz értem, ahol valami gátat építettek. Az ösvény, amelyet a lakodalom napjáról is­mertem, a házhoz vezetett. A sövény mögött egy sovány tehén bő­gött s az udvaron egy sertés röfögött. Mégis sikerült ennek az embernek a va - dönt termékennyé tenui. Egy egész szántó­

Next

/
Oldalképek
Tartalom