Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-02 / 27. szám

S Z Á Figyelem I Legjobb gyártmányú Sáck-kapaló eke, elsőrendű GÉPOLAJAK, valamint egy darab 20 métermázsára hitelesített marhamérleg kapható Roóz Testvérek szatmári ezégnél. Jön az aratás! Péter Pál napja van,mikora toll eze­ket a barázdákat szántja. A katholikus egyház ünnepét üli a két nagy apostolnak, de Magyarországon e napot mindenki ün­nepnapnak tartja, ma szakad le magyar löldanyánk méhéről a termés gyökere, hogy kenyeret adjon e haza minden fiá­nak egy évre. Nem szabja adagokra, nem számítja ki napokra dekánkint, kilogram - kint, ad bőven, hadd jusson mindenkinek mintha csak tudná, hogy mi jószivü gyer­mekei vagyunk, juttatunk még az idegen­nek is, sokszor kenyeret adunk annak is, aki kövei dobált meg. Az idén pedig bizony adnunk kell másoknak is, el kell lássuk becsületes szö­vetségeseink szükségletét is, akik velünk együtt és velünk karöltve küzdöttek, hogy megvédjék ezt az áldott földet és küzdöt­tek, hogy lehetővé tegyék a magyar ara­tást Soha nem volt szükségünk úgy min­den kalász, minden szem búzára, mint az idén, a kasza suhintásától az árokba hulló kalászt, a szalmába, pelyvába került buza- szemeket is meg kell mentenünk, hogy elég legyen nekünk, a feleslegből pedig eleget tehessünk kötelezettségeinknek. Nagy, nehéz munka napjai következ­nek reánk, súlyos leiadat előtt állunk, mert szűkön van az erős férfikar, mely alatt oly csodáson szokott égni az aratás munkája. Most ez a férfikar szerte az ország hatá­rán fegyverben védi a határt, hogy a mi munkánk zavartalanul folyhasson. Nekünk pedig nálunk nélkül is, helyettük és éret­tük is megfeszített erővel el kell ezt a munkát végezni. El muszáj végezni. Eddig siránkozhattunk, panaszkodhat­tunk, járhattunk fühöz-fához jogos és mél­tánylást esdő folyamodványokkal, most le­járt mindezeknek határideje, fogjon dolog­hoz mindenki és tegye próbára szerveze­tének minden erejét, okos megosztással, figyelmes munkatervvel végezze feladatát. Ha végzett egyik helyen, menjen a másikra, ahol talán kevesebb a mnnkaerő mert nem magának dolgozik most senki, mint ahogy az egyes katona sem csak a maga földjét védi, hanem az egész hazát még az is, akinek egy barázda sem jutott. Az pedig, akit a honvédelem hatal­mas munkájából kihagyott a sors, véradó helyett segítő munkával járjon közre min­denütt, ahol arra szükség van, mert ezt hozza magával a becsületes kötelességér­zet, a tartozó hála. Az Istenadta termésnek utolsó szemig való betakarítása, most honvédelem szám­ban megy, melyből mindenkinek ki kell venni részét. Fegyverrel vívott véres háborúnk mellett, kiéheztetési szándékkal is ostro­molnak. Ha az ellenség fegyverrel győz le bennünket, szomorú, de eddigi védelmi tényeink után legalább dicső halál volna, TMAR MEGYEI KÖZLÖNY. de ha ezt a hazát, a magyar föld népét kiéheztetéssel győznék le, az már szégye­nünk, gyalázatunk volna. Harcoló katonáinkhoz híven tegyük meg mi is mindnyájan kötelességünket és a hadvezérekhez híven hatóságainknak is elérkezett a teljes erővel való cselekvés­nek fontos pillanata. Bárkinek hibájából egyetlen rendre való termény betakaritlan marad, nem volna igazság, ha megérne még egy ma­gyar aratást. Minden kéve, minden kalász győzelmi zsákmány most és mi győzni akarunk! Hírek. — Közigazgatási ülés. A vármegye köz- igazgatási bizottsága f. hó 7-én tartja ren­des havi ülését. — Kitüntetések. Ferenc-Salvátor főher­ceg, mint az osztrák-magyar monarchia Vöröskereszt-Egyleteinek védnökhelyet­tese a katonai egészségügy körül a há­ború alatt szerzett kiváló érdemeik elis méréséül a szatmárnémeti-i megfigyelő­állomáson a II. osztályú díszjelvénnyel a következőket; tüntette ki: Dobos Gyula ny. csendőr alezredes, dr. Szőllös Gyula tart ezredorvos, dr. Sternfeld Ernő oszt. orvos, dr. Pruzsinszky Zoltán bak. láb. ve­zetője, dr. Bodonyi Alajos oszt. orvos, dr. Gál Gyula oszt. orvos, dr. Görög Miksa oszt. orvos, dr. Gyene Károly oszt. orvos, dr. Holló Gyula oszt. orvos, dr. Laskievic Alfréd oszt. orvos, Ür. Molnár Hugó oszt. orvos, dr. Selegián János oszt. orvos, dr. Steinteld Géza oszt. orvos, dr. Fried Lipót oszt. orvos, Kovács József tábori lelkész, Bay Bertalan nyug. honv. huszárszázados, Bleyer Andor főhadnagy, dr. Rosenberg Tibor, Nyíri Lajos, dr. Pintér Károly, dr. Sándor ószkár, dr. Rosenberg Mór, Kubi- csek Manó főhadnagyok, Zöld Aladár ny. csendőrhadnagy, Tóth Ferenc lelkész, Komlóssy Károly gyógysz. s, tiszt., dr. Böhm Artur orvos, dr. Glücker Izsák orvos, dr. Schwed Henrik orvos, dr. Horváth Gyula orvos, dr. Hayder Stefánia orvos. Ezüst diszérmet kaptak: dr. Veréczy Ernő, Szath- máry József, Csomay Győző, Kertészffy Gábor, dr. Dénes Viktor Geiringer Károly, Kurthy Oszkár, Radneán Miklós, Schapéra Ossiás, Geréb Lajos, Putz Jenő, Braun Miksa, Kaplony Mór, df. Guttmann Béla, Kraus Irén, Fényes Lajos és Barta Aladár — Egyetemi tanári előléptetés. A király Czirbusz Géza dr. budapesti tudomány- egyetemi nyilvános rendes tanárt jelen­legi minőségében és szolgálatában az V-ik fizetési osztályba sorozott egyetemi ta­nárrá nevezte ki. — Uj kúriai biró. A király Kulin Sán­dor íőügyészhelyettest, a budapesti kirá­lyi ügyészség vezetőjét, városunk fiát, kú­riai bíróvá nevezte ki. — Kórházak látogatása. Kissling Ottó lovag vezérőrnagy, a Vöröskereszt-Egye­sület helybeli fiókj’a által fentartott kórhá­zak megíátogatására kedden városunkba érkezett. A tábornok a kíséretében meg­jelent orvossal a betegek mindenikét meg­nézette, jóakaratu tárniccsal ellátta és a tapasztalt rend, tisztaság, a betegek jó el­látása, gondos orvosi kezelése és ellátása feletti megelégedésének adott kifejezést dr. Vetzák Ede ügyvezető alelnök és a megjelent orvosok előtt. — Uj egyetemi magántanár. A kultusz- miniszter dr. Pollatschek Elemér főorvos­nak, városunk fiának, »a felső légutak diagnosztikája és gyógytana« cimü tárgy­körből egyetemi magántanárrá történt képesítését tudomásul vette és megerősí­tette. — Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Vichter Ármin nagytapolcsányi járásbi- rósági betétszerkesztő telekkönyvvezetőt, városunk fiát, a privigyei járásbírósághoz mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Halmágyi György halmi-i kir. járásbiró- sági diinokot a helybeli kir. járásbíróság­hoz Írnokká kinevezte. — Orosz fogságban. Dr. Biró Sándor nagykárolyi ügyvédjelölt, a cs. és kir. 5-ik gyalogezred zászlósa f. hó 7-én a Bucsacs körüli harcokban egészségesen az oroszok fogságába került. — Anományok a hadiárvák alapjára. A vm. árvaszék kezelése alatt álló és a harctéren elesettek után hátra maradó vagyontalan árvák gondozási költségei­nek fedezésére az árvaszék elnöke által létesített alap gyarapítására újabban a következő adományok folytak be: Gróf Tisza Lajos 100 K, dr. Pallai M. Béla 10 K, dr. Jékey István 100 K, Vöröskereszt­egylet fehérgyarmati fiókja 1000 K, Csikós Mihály 40 K. Felhívjuk a közönség figyel­mét újólag a nemes célú adakozásra, bár­mily csekély összeg is hálás köszönettel fogadtatik. — A katonaság részéről szabaddá tett talp­bőr szétosztását a kereskedelmi miniszté­rium uj rendelettel fogja szabályozni. Az uj kormányrendelet a lebélyegzett, tehát szabaddá adott bőröket a kereskedelmi minisztériumhoz fogja utalni, a miniszté­rium pedig a börközpont keretében szét­osztó állomást fog létesíteni s ez fogja a szétosztás kulcsát megállapítani. A sza­baddá adott mennyiségből valószínűleg 30 százalék a cipőgyárnak, körülbelül 20 szá­zalék a Máv-nak és az állámi müveknek és intézeteknek utaltatik át, a többi pedig nagykereskedők utján a magánforgalomba megy át. — A magyarság legerössebb és leghatal­masabb szavú orgánuma a Pesti Napló, amely 67 évi nemes és becsületes munkára tekinthet vissza. Félmillió ember olvassa ezt a lapot, amely változatos tartalmával pontos és frisss hírszolgálatának megbíz­ható értesüléseivel, nagyszerű tárca rova­tával, érdekes regényeivel, vidám »Tarka Krónika« rovatával méltán rászolgált arra az általános népszerűségre, amely az egész országban körülveszi. A Pesti Napló aján­dékalbumai méltán híresek s minden könyvtárnak legjobb ékességei közzé tar­toznak. Ezt az albumot, mely az idén a Magyar Hősök apotheozisa lesz, feltéte­leink értelmében minden előfizető díjtalanul megkapja. A Pesti Napló előfizetési ára ne­gyedévre 8 K. Kérjen mutatványszámot a ki- adóhivataltól : Budapest, VI., Vilmos csá- szár-ut 55. — Nem kell a harctérre pénzt küldeni. Egyik ezredünk parancsnoksága értesí­tette az itthoniakat, hogy a harctérre pénzt küldeni teljesen felesleges. Igen gyakori ugyanis a legénység körében a szerencsejáték, a mi arra magyarázható, hogy a polgári életből oda került nótárius kártyások ott is folytatják üzelmeiket. Ezek zsebének teletömése miatt pénzt a harctérre küldeni nemcsak felesleges, ha­nem káros is. — A kávéspekuláció alkonya. A kávé­készletek felhalmozásának megakadályo­zása végett május eleje óta a Haditer­mény r. t. ellenőrzi a kávéüzlet egész forgalmát. A vidéki eladásokat be kell jelenteni a Haditermény r. t.-nál és csak ha ez megengedi, akkor lehet elszállítani a kávét. Ez a szigorú ellenőrzés sok ká­véspekuláns üzleti tervét meghiúsította, de viszont igy nem fordulhat elő a jövő­ben olyan eset, hogy egy egy városban két évre elegendő kávé volt felhalmozva, mialatt a szomszéd város kávéjegyeket volt kénytelen kiadni, mert alig van áruja. — A kicsinyben árusított szeszesitalok legmagasabb árának megállapítására uta­sítja egy legújabb kormányrendelet a köz- igazgatási hatóságokat, utasítva őket arra, hogy az illetékes pénzügyigazgatóság megkeresésére és ezzel egyetértve álla­pítsák meg a maximális árakat, melyek áthágása kihágást képez és két hónapi elzárással büntethető. — Jajj az adósoknak, drágább a végrehaj­tás! A kormány elrendelte, hogy a bíró­sági végrehajtók a háború ideje alatt tel­jesített hivatalos eljárásaiknál az érvény­ben levő szabályok szerint járó napidijon és fuvardíjon felül a tél terhére négy ko­rona napidijpótlékot és a tengelyen tett utak után, ha ily fuvart tényleg igénybe is vesznek, kilométerenként harminc fil­lér fuvardfipótlékot számíthatnak tel. — Az untauglichok sorozása. A 19—37 éves B. alosztályu népfelkelőkre vonatko­zólag a III-ik pótszemle Nagykárolyban f. hó 12—-21 napjain tartatott meg. 17—18-án

Next

/
Oldalképek
Tartalom