Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-02 / 1. szám

SZERKESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: oioo NAGYKÁROLYBAN. Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: OR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben haz«z hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek. egyh*ak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos ánh közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Új év. Tegnap lezártunk egy évet, ma egy iifgí kezdünk meg. \sk gyarló ember megosztja az idők nígtelenségét. Elosztja egyforma dara­bokra. Egy darabot, mely alatt a föld megfordul a nap körül esztendőnek ne­vez. Ma van egy ilyen esztendőnek első napja. A földi élet minden berendezését ehez a naphoz igazítja be az ember. A vallás ünnepet rendel erre a napra. Az ember pedig, a kicsitől a nagyig, a kol­dus és gazdag várakozással, reménnyel, kívánságokkal van eltelve. Remény, aggódás, bizalom, félelem, vágy és sóhaj, hit és kétségbeesés kap­nak szárnyra ezen a napon az emberek lelkében, hogy harcot vívjanak egymás­sal és az isteni bölcseség úgy látja jónak, hogy a vallásos hit, a becsületes bizalom a szeretetteljes remény legyen a győztes és még ezen a napon helyreálljon a lel­kek megnyugvása. Az emberek boldogságot kívánnak egymásnak ezen a napon az egész esz­tendőre, Aztán kezdődik az év, illetve az év­ben az események. Elmúlnak a hangula­tok, enyhül a vágy, halványodik minden érzés, mert az emberek belefognak az élet harcába. Ez a harc pedig nem folyik mindig az érzelmek jegyében. Az emberek sza­ladnak a boldogság után, amit ettől az évtől vártak. Fut kiki azon az utón, melyre a sors állította, ez az ut pedig minden ember számára különböző, néha nagyon tekervényes, tele keresztutakkal, útvesztőkkel s bizony ilyenkor nem min­dig, sőt a legtöbbször nem az érzelmek a legjobb kalauzok a boldogság felé. így van ez mindig, de nagyon is igy van most, mikor egy világháború kaotikus forgatagában értük meg ezt a napot. Az ember gyarlóságánál most csak az ember számítása gyarlóbb. Hiába vilá­git az érzelmek' viiága most azon az utón, melyen életcélunk: a boldogság felé törtetünk. Eltérít utunktól az ágyuk dö­reje, a puskák ropogása, a világháború pusztító tüze. Ma egy hete volt karácsony, a val­lási érzelmek legfényesebbikének megnyi­latkozása, a béke és szeretet isteni ün­nepe. És az emberiség őrjöngő tömege úgy tört egymásra ezen a napon is, mint a puszták dühödt vadállata, vérbenforgó szemmel gyilkolta egymást, az oroszlánt, a tigrist es hiénát megszégyenítő véreng­zést rendezte ezen a - -.«pon u sz^rtp. a világon. Nincsen ez másként ma sem, az uj év első napján. Ennek a hatása alatt éli át lelki vi­lágunk ezt a napot, igy ünnepel az em­beriség ma is. A háború őrületes kavargásában nincs karácsony, nincs uj év és nincs ünnep. Szomorú, sőt kétségbeejtő volna ez, ha nem jönne megmentésünkre segítsé­gül egy szerény fénysugár, mely kato­náink szuronyhegyéről csillan el hozzánk. w Mint a ral aki a tömlöcébe beszű­rődő vékony su&rkévét nézi egész fog­sága alatt, úgy tegezzük mi most te­kintetünket a harcerekről hozzánk vetődő eme fénysugárra. -- Minél tovább néz­zük, annál fényesebnek látjuk és kép­zeletünk ebbe a féysugárba belerajzot— négy betűt, halvány sínnel elmosódott árnyalattal, de mi m&js tisztán véljük látni ezt a négy betűt: 'iáke. Eszünkbe jut a mu* évnek ez a napja. Akkor is háborús dő volt. Terhes, vésztjósló fekete fellegek függtek felet­tünk úgy, hogy minden ps-cben félnünk kellett, hogy fejünkre szakidnak. Bár­merre néztünk sötét volt, a lívegő nehéz érzéseinek pedig olyan nyomasztók, hogy azt hittük, hogy a súlytalan atcmok he­lyett a Kárpátok sziklái fekszenek mellün­kön, hogy belénk fojtsák az életet. Ezek a fellegek még ma sem vonul­tak el, borult van most is, érzéseinket most is leköti a légkör nyomasztó terhe, de mintha sokkal köenyebb volna most, mintha érzéseink kötelekéi megtágultak volna, a ícllcgck pedig megszakadtak, s ezen a szakadékon érkezik hozzánk a győzelmek helyéről az a jótékony nap­sugár, melyben olvassuk a boldogító négy betűt: béke. Hogy jutottunk el idáig? Ne kérdezzük; pusztító tűz, halál- hörgés között, ölve, gyilkolva vérözönön keresztül. Ne kérdezzük, örüljünk, hogy elmúlt és mi megkönnyebbültünk vala^ mennyire. Véres, nagy munka volt, de nagyok e munkának eredményei is. Ha — mint a jó gazda szokta — most uj év kezde­Prágai levél. 1915. karácsony hetében. A füntfe kompani, bakanyelven az „ötödik kerék-század,,. Ide kerülnek mindazok, kiket felülvizsgálaton frontszolgálatra alkal­matlannak találnak. Ezek tehát a könnyű szolgálatosak „hilfdinsztesek“. A század fele „técébés" (tauglich zum Bewachedienst), va­gyis fegyveres őrszolgálatra, másik fele „té- óvés“ (tauglich ohne Waffe), csak fegyver nélküli szolgálatra alkalmas. Ezek közé tartoznak az irodisták, mühelybtdiek (szabó, suszter, lakatos, szakács) és a mindenféle lógósok. Ezek után azt hibetnftk, hogy ez a kom- páni tényleg az a „nyomorék század“ mint aminek a többiek csúfolják. Nagy tévedés ! Sőt, ez az egyetlen igazán „stramm“ való­sággal békeideileg fegyelmezett század. Pa­rancsnoka dr. Marinka főhadnagy, civilben Kolozsváron rendőrkapitány, a rend legfőbb őre itt is. Legfőbb segítője neki ebben Di­enstführender zugsführer ur Terczán Viktor, ki nemhiába, hogy egy szuszra öt éve ka­tona, de nála jobban senki se érti a baka szentirását, a dienstregíamát. Minden reggel már virradat előtt hap- ták glédában áll az egész század gyakran jó félórát is, mig a parancsból mindenkinek az­napi szolgálati beosztását felolvassa. Jaj an­nak, ki félrefordulni, vagy csak egy szót is diskurálni merne. Unaloműzés kedvéért egy nap haj-vizit, másnap bajusz-vizit, aztán bakkancs-vizit, ,meg még az Isten tudja hányféle vizit. És akinek bakkancsán az elő­írásos 47-uél kevesebb vagy több szeg van, azzal Tercán ur „sajátkezüleg“ járatja el a kállai kettőst. Mikor mindenki megkapta a beosztását a sarzsik veszik át a szót s egy kis frissítő masirozási gyakorlat következik úgy délig. Marsch, linksfront, rechst-front, kehrteueh, halt, ruht, herstellt, rrrut. Ezt csinálják sze­gény öregek már mikor vártán nem állanak vagy egy éve mindennap. Se többet, se ke­vesebbet. Ha egy kicsit álmosan megy a lég- tornázás s véletlenül arra néa a zugsführer ur Tercán, akkor pár percig megegreceroz- tatja őket, hogy ebédidőre azt se tudják, hogy egyenek, vagy még annak az idejét is átaludják-e. Tizenegykor fehér palacsinta-sapkában kiáll az üst mellé Krasznai Torma Mózes, az ezred legügyesebb szakácsa. Ennek a szakács- királykoronának története van. A minap uj ezredesünk, a vaskezü- Litschaner, parancsban leirt a századokhoz hogy másnap kaszárnyavizit: Késő este jött ki a parancs, reggel 7 re pedig már fel szo­kott kelni az oberst. ; Lett nagy ribillió 1 Nem aludt az éjjel senki az ezred két kaszárnyájában, az Ujezd- ben és az Albrechtben. Sepertek, sikáltak, meszeltek, mázoltak és surultak nekidühödve, irgalmatlanul Az irodákban fejcédulákat csi­náltak minden egyes ember fekhelyének !és jelzőtáblát minden egyes szobaajtóra. Maririka főhadnagy meg egyenesen ambicionálta, hogy az ötödik század parancsban kapja meg az ezredes legfelsőbb elismerését. Tercán és két titkárja egész éjjel lázban voltak : Neumann Marci pincétől padlásig ragyogóra pucolta még a szemetes ládákat is. Csendes Miska meg úgy kente a táblákat, mint egy szabad­lábon dühöngő modernfestő. Reggelre ragyogott mindén. Torma Mó- zsi is megjelent, feje búbján vakító fehér tá­nyérsapkával. Egész éjjel tanulta a mondoká- ját. amivel jelentkezni fog. Mert hát az oberst először is az ő konyháját fogja megnézni. Végre nyílik az ajtó és nagy gőzzel be­lép a Nagyur. Mózsi barátunk hát nagy háp- tákot kiált a krumplihámozóknak és eíorditja magát: — Herr óberszt, smeldi gehorzám, óber- kok Torma Mózes . . ., és ledarálta,-, hogy egy fonográf se különben. De csak. el ágiul, mikor a gőzfürdőben főhadnagyára ismer, ki 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom