Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-23 / 21. szám
S Z A T A R M E G V E I KÖZLŐ N V talmivágytól törn.k reánk gyilkos szándékkal. Reánk, Kik elmondhatjuk a zsoi- táros királlyal : „Én a békességei szerettem, de mikor én szólok, ők viadalhoz készülnek.“ , I Sr öt egészségei> A magi ar ember ha -poharat űrit soha nem mulasztja el, hogy ráne köszönt- sörr. ezekkel a szavakkal arra, vagy azokra kiknek társaságában helyet foglal. Kívánságának rövid mondatából ki hagy alanyt, állítmányt csak a két tárgy szót mondja el minden egyes koccintásnál : Erőt, egészséget! Ezerszer hallottuk már mindnyájan elhangzani ezt a két szót Oly-an egysze rünek, olyan természetesnek tartottuk azt mindig, hogy soha nem is gondoltunk jelentőségéről, jellegzetességről számot vetni, eszünkbe sem jutott soha, hogy megvizsgáljuk, mennyire jellemző ez a szólásmód. Pedig mint minden, a néplélekböl takadó szólás és gondolkodási módnak, úgy énnek is meg van a maga lélektani jellegzetessége. A vallási leifogásban bigottságra hajló népek feltétlenül Isten segítségét, áldását, mások boldogságot, békét, jólétet, sokak pedig szerencsét emlegetnek a ráköszön- tésn'él, mi azonban Isten tudja mióta megmaradtunk az erő és egészségnél. •: Mostanában aztán, hogy szomszédaink elbizakodottsága és telhetetlénsége folytán, belesodródtunk a világháborúnak véres,árjába, Önkéntelenül rájöttünk, hogy ez a szólásmód jellemzi a mi egész életünket, gondolkodásunkat, egész magavi seletünket. Benső'vallásosságunkban mi is kérjük Isten segítségét, hisszük is, hogy igaz ügyünktől nem log hián>Tzani Isten áldasa A boldogság, béke, jólét és más hasonló jó kívánság pedig majd eltalál mihozzánk magától is, vagy megteremtjük mindezeket magunk igyekezettel, szorgalmas munkával. Hazánk, nemzetünk szent ügyét pedig a szerencse íorgandóságárá nem bízzuk, hanem a szerencsét megkovácsoljuk magunk, csak legyen erőnk, egészségünk. ' Nincs szükségünk egyébre, de ezzel aztán nem lelünk semmitől, senkitől. Erős lélek, erős szív, erős akarat, erős karok azok a fegyverek, melyekbe bízunk feltétlenül, ezzel győzünk, ezekkel jutalmazunk és büntetünk. Egészséges gondolkozás, egészséges vilájjteftögás, egészséges társadalom adja meg jogos bizalmunkat ennek a hazának és nemzetnek létjogosultságára, életképességeire akkor is, ha az egész világ ellenünk támadna. Ez azonban meg kell legyen. Hogy fiaink a télvilággal szemben is győzelmesen állják ezt a páratlan harcot, a vagyonnal, a jóléttel, a túlerővel szemben is, bizonyíték nekünk arra, hogy nemzetünk abban a részében, hol a testi, lelki erő egyaránt és egyedül számottevő tényező, megvan. Nem hiányzik hitünk, hogy ez meg is lesz Ismertük ezt a had sereget a háború előtt, megismertük tiz hónapig küzdve számra nagyobb ellenséggel, egy hosszú tél, egy kegyetlen harctér minden borzalmaival. Ez ’ a hadsereg győzni tudott, mert erős, egészséges volt testben, szívben, lélekben De elviseltük, kibírtuk mi is, akik itt hon maradtunk a háborúval járó minden terhet A világ szegénynek, gyöngének ismert, de mi nemcsak nem roskadtunk meg a megerőltetések alatt, hanem teljesítettünk hihetetlent, segítettük még a nálunk hatalmasabb és gazdagabb szövetségesünket is. Bizalmunk nem rendült meg, kitartásunk'csodát keltett az idegenekben, ellenségeinkben is. Erőnk, egészségünk, tett erre képessé. Ha pedig majd elkövetkezik az idő, hogy hüvelybe téve kardunkat ismét vissza térjünk a mindig óhajtott békés élet újból való berendezéséhez, mikor ismét a csendes munkálkodás napjait kezd jük élni, 'ismét lesz erőnK, egészségünk fizetni hős fiainknak érdemük szerint, megbecsülni a hősöket, gondnélküli életet biztosítani a háború áldozatainak, a rokkantakna k, vakoknak, benáknak. Egyetlen esetben vagyunk csak két ségben, lesz e eléggé egészséges társadalmunk, lesz:e' elég ereje társadalmunknak arra, hogy büntessen is ? Hogy sújtson reá azokra, akik nemcsak kötelességeiket nem teljesítették megfelelő módon, hanem vétkeztek a bajban levő haza, a szenvedő nemzet és a • vég- nélküli harcokban jjüzdö katonáink ellen, hogy lecsaphasson azokra, akik nemcsak hazafiul mivoltukat, de becsületüket s ezzel ennek a szegény országnak féltett jó hírnevét is sutba dobva szaladtak saját nyomorult önző céljaik után ? Ez fontos kérdés. Mert győzhetünk, kikerülhetünk akármilyen fényes eredménnyel ebből az ádáz tusából, ha egészséges társadalmunknak nem lesz meg az ereje, hogy leüssön ezekre a nyomorultakra halálos ütéssel, ha megbélyegzéssel, pellengésre állítással ki nem közösíti a maga köréből ezt a fegyházba való részt, lám az élettől. Közben egy gazdag orosz- asz- szűri nyal ismerkedtem meg. — Tehát földivel? — Igen. Nagyon gazdag volt. Kicsit már öregecske, de nem baj, hogy szeretett szegény feje1 engem! Az élet azután igen szép fett. Egy fénykorszaka életemnek. Két éven keresztül barangoltunk a világban, Ha látott volna akkor engem. Oly szép élet még a pé- tervári udvarnál sem volt! Oh Baden Baden ! Négyésfogatou hajtottam a boulevardokon végig. Az asszonyok bolondultak utánam A I walesi her ceggel egy szabónál dolgoztattam .. . j S ina ? Nézze kérem a frakkomat . . . Minden j egyes része tükör helyett használható. — Hát hogy jutott ennyire? — 01 a baráttőm rokonainak intrikái által. Ők a pénzt maguknak akarták megka- paritani. Az őrültek házába csukatták szegényt, pedig nem is volt olyan nagy bolond. .— Na és maga? — Az is még hosszú história. Mindig rosszabbra és rosszabra fordult a sorsom. Nézze kérem a sok pecsétlenyomatot az ut- levélemen, mennyi kirándulást tettem „tolone utón“. Oroszországba ’ visszamenni nem akartam. Végiglapozgattam útlevelét s nagy meglepetéssel konstatáltam, hogy a pincér szavai szóról-szóra igazak. Orosz nemes ember volt, neve B. f. Az útlevél udvari tiszti voltát is igazolta. — Azt hiszem, mégis csak jobban érzi magát — szóltam neki — ha tisztességes utón keresheti kenyerét. — Mily rosszul látja az én gyászos helyzetemet Rosszul megy a sorsom. Kétszer hetenként vagyok e kaveházban éjjeli kisegítő pincér. Minden egyes alkalommal egy forint ötven centet keresek. Télen még megjárja, mert akkor szabad napjaimban, ha Van, még havat is lapátolhatok. — Havat lapátolni ? — Igen, nyáron sokkal rosszabb. Alig tudom a mindennapi harapnivalót megszerezni. — Uram, ha mtgengtdni, egy kéréssel fordulnék önhöz. — Halljuk ? — Nem tudna valami k ivésséelhasznált ruhával megajándékozni? Is.jnom, ha ezt megkapnám, talán még jobbra is fordulhatna a sorsom. Csak a ruha az okozója az egész szerencsétlenségemnek. Csinos fiú vagyok, de ebben a frakkban olyan vagyok, mint egy koldus. Rendes ruhába) mindjárt másképp alakul a helyzet. Meglátja kérem, még négyes fogaton fogok végighajtani a Vondeíparcban. — És talán egy tólikabátot és egy tisztességes kalapot is, — tette hozzá gyorsan. — Ön igen jó embernek látszik, én hálás leszek. Ha jobbra fordul a sorsom, szabad hiteltjnyuj- tok önnek. Nevelnem kellett. Újból magam előtt láttam, mily szívós állat az ember, mennyi mindenen mehet keresztül anélkül, hogy reményét vesztené. akkor- életrevalóságunk, létjogosultságunk csak ide'glenes, de a jövőre nem biztató, s ha most kiállottuk is a háború ezer viharát, mint a férges gyümölcs fogunk egyszer lehullani. Hogy ez el ne következzék, kívánjunk ehez társadalmunknak mindnyájan erőt, egészséget Regulus. A nemzeti kölcsön. A nemzethez szól ismét az állam. Kérő szóval fordul polgáraihoz, a nemzet minden egyes fiához, de ez a kérés való ságos parancs Ennek a kérésnek nem szabad nyomtalanul elhangzania. A kérésnek eredménnyel kell járnia, mert lvi nem volna eredményes, akkor ez elképzelhetetlen csalódást okozna mindnyájunknak De ha közelebbről; figyelmesebben nézzük a dolgokat nem is képzelhetjük el, miképen volna lehetséges, hogy ez az akció, ez a kérés ne járjon eredménnyel. Mit kér tulajdonképen tölünk az ál lám? A második hadikölcsönre vonatkozólag közrebocsátott felhívás mindössze csak pénzt kér tölünk Ne mosolyogjanak, ne ne tekintsék újságírói bluífnek azt, midőn azt írjuk, hogy „csak“ pénzt. Ahogy azelőtt a pénz volt minden érték legteteje, úgy lépett ma a helyébe egy egészen más valami: a vér. A legdrágább kincs m i a vér és a legszentebb, legértékesebb drága gyöngy egy vércsepp. Millió és millió honfitársunk, fiaink, férjeink harcolnak fenn északon és dobják oda áldozatként a haza oltárára vérüket. Minden csepp vér drágaság, és mégis patakokban folyik. Mi ehhez az áldozathoz képest az, amit az itthonmaradottaktól az állam kér. A második' nemzeti kölcsön újabb erőpróbája lesz az itthonmaradottak jóságának, becsületes érzésének és áldozat- készségének. Es ennek az erőpróbának fényes eredménnyel kell járnia. Az őszi nagy nemzeti kölcsönről, ellenségeink nagy meglepetéssel és csodálkozással, a semlegesek megelégedéssel, n szövetségesek pedig jóleső nyugalommal és- nagyrabecsüléssel vettek tudomást. Olyan bizonyságot adott a magyar nemzet áldozatkészségéről és erejéről, a milyent még a beavatottak és hozzáértők sem vártak és reméltek. Az őszi kölcsön azonban nemcsak áldozatkészségünknek, hanem gazdasági erőnknek és szervezettségünknek is bizonyságát adta. Őszinte óráinkban megválthatjuk magunknak, hogy nem is számítottunk arra, hogy országunk ily szilárd, ily komoly, ily szervezett állam. Mi, akik évek óta kritizáltuk, szidtuk, lenéztük közállapotainkat, gazdasági életünket, ma háborúnk tizedik hónapjában magunk is csodálattal adózhatunk a nemzetnek Most pedig, mikor életerőnknek tanu- jelét adtuk, újabb erőfeszítésre, újabb áldozatkészségre jut alkalom. A második nemzeti kölcsönnek ugyanolyan sikerrel kell járnia, mint az elsőnek, sőt nagyobbal. Mikor az első hadikölcsön felhívása megjelent és e íelhivás meg- lepetésszerü eredménnyel járt, akkor még legelején voltunk a háborúnak. Még valójában nem is éreztük, nem is tudtuk; mi a háború. A Kárpátoktól messze volt még az ellenség, katonáink messze az ország határán túl harcoltak és a hadikölcsönre mégis oly nagyarányú jegyzések történtek, amilyenre az összes hadviselő államok közül csak Németország népe nyújtott példát. Most, mikor a másodig hadikölcsönre kell jegyeznünk, most, mi^or másodszor fordul hozzánk az állam, már néhány háborús hónap, néhány nehéz pillanat és óra van mögöttünk. Csapataink megerősítve a német csapatokkal a Kárpátokban harcolnak, bennünket és országunkat védve, most már bennünket közelebbről érdekel és mi is közvetlenül érezzük, hogy mi a háború Ma már tehát sokkal inkább jogosnak tarthatjuk az állam kérését. Pénz kell a háborúhoz és ezt a pénzt nekünk elő kell teremtenünk.
