Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-05 / 49. szám
Nagykároly. 1915. december 5. _________________49. szám. SZ ATMÁRMEGYEI POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ilová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : 0)30 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: OR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A mi katonáink. Azután, hogy a német hadsereg a múlt télen diadalmasan bevonult Lodzba, megjelent ebben a meghódított orosz lengyelországi nagyvárosban egy fővárosi I előkelő napilapnak harctéri tudósítója s a ' többek között megszólított ott egy poszton | álló harcsa bajuszu népfelkelőt, megkér- j dezte tőle, hogy hová való. A feszesen álló harcfi katonás válasza az volt, hogy Szatmármegyébe. Egyik ismerősünk, mint mondja több erre való fiúval együtt Kurland vidékén a Hindenburg hadseregében harcol a muszka cár hadseregével. A Pilica partján teleltek ki azok a j magyar katonák, akik most a Rokitnói ! mocsarak vidékén dideregnek az orosz- i országi fagyasztó hidegben, miután kérész- ! tül gázoltak Ivángorod romjain. Gorlicétöl besszarábiáig, Galiczia és Bukovina minden harcterén ott voltak a megyénkből sorozott katonák. Przemysl elestével a mi katonánk egy zászlóalja is orosz fogságba esett. Most egy éve a mi katonáink jártak lvragujevác határán, ezen bakák keltek át a Drinán s ezek Űzték a szerbeket Valjevó vidékén. Most mikor Mackensen keresztül gázolt ezen a bünüs országon, a győzelmesen előnyomuló hadseregben megint ott találjuk ezeket a katonákat. A megbomlott lelkiismeretű szövetségesekkel szemben a Doberdón, Plavánál | ezek a bakák is állják a dobpergésszerü i tüzérségi tüzet s verik vissza a naponta i ismét és ismét, mindig sikerrel a 10—15- [ szőrös olasz túlerő veszett rohamait. Hallottuk, hogy Antverpen ostrpmá nál, s messze a Lille—Reims harcvonalon is voltak a mi vidékünkről való tüzérek. A háborús fortuna anyónak válogatott fiai, mostoha gyermekei vagyunk. A mi vármegyénk a” közös és a honvéd ezredekbe küldik fiaikat kiképezni katonának. Ennek a kétezrednek pedig mintha sorsa lenne szétszóródni mindenütt, ahol háború van és minden ponton, ahol a legnehezebb munka vár a katonára. Mennyi glóriás fekete kendő, mennyi dicsőséges özvegyi fátyol és mennyi büszke bánat jelzi ezt nálunk utón, útfélen, de mennyi árva is siratja ezt minden járásbeli faluban. Lezajlik majd egyszer a világháború s talán hosszú századok telnek el boldog békében s’ anélkül, hogy nemzetek hábo ruba keverednének s hogy különösen mi ismét résztvegyiink egy ilyen véres háborúban, de azok, akik most résztvettek mindenesetre a hála legkisebb, de elengedhetetlenül kötelező megnyilatkozásaként igénylik, hogy ezt vegyük tudomásul most s tanítsuk meg erre gyermekeinket, unokáinkat harmad — negyed iziglen. Kerülhettek csapatok, ezredek a hadi szerencse olyan körülményei közzé, hol vitézségükkel talán jobban kitűnhettek, a magyar katonai virtus érvényesítésére több, kedvezőbb alkalom nvilott, de az tény, hogy a küzdelmekben, szenvedésekben nagyobb része nem volt egy ezred nek, egy csapatnak sem, mint a mi katonáinknak. Mikor ezt mi itthon kötelességszerüen elismerjük és megállapítjuk, mikor szerető hálánkról a mi kedves katonáinkat biztosítjuk, egyben szükségesnek tartjuk, hogy ne csak mi tartsuk emlékezetünkben ezt, de az iskolás gyermek tanulja meg az iskolában, akik pedig még nem kerültek oda, azoknak a téli estéken erről meséljen az édes anya. Ti pedig katonáink győz elmesen harcoljatok és tűrjetek tovább férfiasán, magyarosan így kívánja ezt tőletek kedves szép magyar hazátok, királyotok. A ti küzdelmeteknek gyümölcsét megéritek ti is és megérik gyermekeitek és élvezni fogják majd á ' békés jó időkben, melyet ti hoztok meg mindnyájunk számára. A szép hazánk termékeny völgyei várják ezt a békét, a béke áldásos munkáját, fiai pedig munka közben katonáink vitézségéről fognak mesélni. A kis király ébredése. Álmodtak szépet, gyönyörűt, álmodtak és . . . felébredtek. A legfőbb és legigazibb boldogságot hozó berendezése a természetnek az álom. Az álom egyformán boldoggá tud tenni mindenkit. Az éhes koldus elalszik az árok szélén a fa árnyékában és álmodik gazdagságról, terített asztalról, elfogyhatatlan kincstömegről és boL dog, olyan boldog, hogy a leghatalmasabb király sem tud boldogabb lenni — álmában. Álom után természetes következmény az ébredés. Az ébredés már nem egyforma. Az ut- szélen elaludt fáradt koldus ébredése nem keserves, hiszen örül, hogy milyen boldog volt, ilyen boldogságra nem is gondolt ő soha, most megerősödött, felfrissült. Az ilyen ébredés jól eső, üdvös hatású. De ha az ábrándozó, a hatalom és gazdagság után sóvárgó elalszik s álmodik ábrándjainak megvalósulásáról, hatalomról, gazAranyesö. 0, a hajad ! Aranyba csillog, mint a napkorong, Ha rád tekintek akkor nem borong, Lehet szomorú felleges az ég. — 0, a hajad 1 Ha eszembe jut éjjel Akkor nekem világit a sötét. 0, a hajad ! Mért nem láthatom egyszer leesőben, Hogy gyönyörködnék már aranyesőben, Hogy rázuhogna lelkemre az illat . . . O, a hajad ! Ha egyszer rám omolna, Betelne kelyhe minden vágyaimnak. O, a hajad! Aranyesőt nem látok én soha, Manapság már nem történik csoda . . . Qsak a lelkemen peng tovább a húr . . . 0, a hajad ! Mért nem simulhat össze, A szőke kis lány s léha trubadúr? . . . Alfay Zoltéi. Prágai levél. 1915. november legvégén. Prága legnagyobb laktanyájában, az óriás négyszögii Albrecht kaszárnyában még minden csendes. Csak az inspekciósok meg az őrök bokáznak helyükön á dermesztő hideg éjszakában és számlálják a borzasztó hosszú órákat, melyek oly lassan telnek, mintha ólomlábuk is közben befagyott volna. Egy ... na végre 1 kettő, három,-négy. — Domnu szakács ! keljen fel, négy óra ! Főkonyhamester Moldován — civilben tanító — eayet káromkodik, egyet nyújtózik s még egyet káromkodik. — Ä szentségit! Oszt még mindenki a szakácsot irigyli ! Az egész banda alszik ötig, nekem meg tessék már négykor nekilátni kávét latyakolni! De kel már a legénység is. Magukra kapkodják köpenyüket s dideregve szaladnak le a fajin forró kávé után. Tudja is a civil, mi a jó! — Forgáter! — ordítja a káplár. Ez | Vergatterung akar lenni vagyis sorakozó. Fel- ! kapja hát mindegyik a puskáját és kirukko- j láshoz állnak fel a világosodó ndvaron. Ekkorra megmozdulnak az irodisták is. Kijön Miklós dienstführend őrmester ur, a második század atyaistene, kinek termeténél csak hangja hatalmasabb. — Mi a fene ! Surulás nem lesz ? Alte máncsáft meg szuperbanda, auszrükken ! Mozogj, az istenfádat! Jönnek az 'egyébre hasznavehetetlen öreg bakák, meg szuperesek, ki ronggyal, ki seprűvel, Fáraó népe tekintélyes számmal van köztük képviselve. Egyik moreiak piszkavas van a kezében, feketébb az ördögnél is. Ejnye de ismerős! Egyszer csak elém áll. — Ugyan már nem teccsik ismerni ? Én vagyuk a Józsi, a Berki Józsi! — Abbiza! Na Józsi, te legalább nem panaszkodhatsz, mint a piszkavasadról látom, te itt is folytathatod a civilmestersógedet. — ... Banda! Mi lesz büdösök, surulni mert kiköttetem mind, ahány — kiált a hidegtől összekucorodó jobbra-balra sompoly- gókra Miklós őrmester. Vizet eresztenek hát a köpőcsészékbe a vasaparádénál (a mosdókészülék, wasch-apparat bakaneve,) felöntik a lépcsőket, a folyosókat és megindul nagy keservesen a pucoválás. Hóna alá csapott könyvével kijön a k's irodából Hoppe. — Maródira, rapportra jelentkezni ! A folyosók megélénkülnek. — Szép számmal vagytok, hálistennek. Na, mars le az udvarra! Ott lógnak össze-vissza a már tisztára sepert udvaron. Nyolc órakor aztán megjönnek az orvosok és megkezdődik a sevége-sehossza maródivizit. Az ezrednek mind az öt századától ide jönnek a betegek s a beteghetnékek. —- A fogad fáj ? egy perc múlva már kint a fog. — A torkod? eczeteljétek be. — A lábad ? mutasd ! három nap dienstfrei. — Lázad van? kórházba. — A tüdőd? Végigkopogtatják. Konstatirung! — Hát neked a hátad? Kutyabaja, dienstfőhig. Kint aztán csoportonkint összeállítva viszik a tegnapi maródiakat a szakorvosokhoz bajuk tüzetes konstantálásám. Itt mindegyikük látlelet cédulát, befundot kap, mellyel legközelebbi nap ismét maródira áll s ha alapos a baja, szuperre, felülvizsgálatra utasítják. De ha dienstfőhignek találják, Nustyuki káplár veszi át a „spekulánst“ s úgy kiköti, mint a pinty. A magazinoszlopnál egy elmés csigaszerkezettel két kezét hátrafesziti s úgy felhúzza, hogy csak a lábujjhegye érinti a földet Ebben az andalító helyzetben ábrándozhat az illető pár óráig a gyöngyéletről meg mi egymásról. Jön Chirilla kapitány ur. — Rapportmars ! kiáltja be minden szobába az inspek-
