Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-31 / 5. szám
wm Nagykároly. I9!5. január 31 5. szám. _____________________________________XLI, évfolyam. PO LITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : 0100 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooc Telefon 56. szám ■ l 1 ! 11 «'"MII—...........— ."'""H«1' FŐ SZERKESZTŐ D R. AIÍTU ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : 2ÖLTÄ!* * B £ S3 Ö FÓMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Tisztesség és élelmesség, j A legbékésebb időben is mindig problematikus volt a kérdés, milyen nagy lehet az a tér, amelyen a kereskedői tisz tesség és élelmesség kényelmemesen eltér egymás mellett. Különös dolog, annál inkább, mert hiszen a kereskedői tisztesség térfogatát ! meglehetősen megszabja a társadalmi és j törvényes leltogás s igy egyedül az élelmesség terjedelme miatt lehet ez a dolog kérdéses. Mert bizony az kétségtelen, hogy a kereskedői élelmesség expanzív természetű j dolog; a tisztességes megélhetés és rend- : szeres tartalék szerzés célja hamar eltűnik szem elöl, ha valamelyes utón módon ! alkalom nyílik a gyors meggazdagodásra, * hirtelen vagyonszerzésre. Ennek az útnak módnak megválasztása és igénybe vétele teszi aztán az élei messég fogalmát nagyon sok kereskedői \ felfogásban elasztikussá és a tisztesség fogalmával összeférhetetlenné. írják, mondják, hogy ez az állapot ujabbkori jelenség, lehet, de az meg holt bizonyos, hogy ez az a szírt, melyen a közönség bizalma összetört. Az a körülmény, hogy vannak tiszteletre méltó kivételek csak arra való, hogy megerősítsék ezt a nézetet, illetve állítást, mely hogy általános, arra nézve kérjünk csak feleletet egy pár kérdésre. Ugyan van e az olvasók között valaki, aki eldicsekedbetik azzal, hogy ha valamely kereskedőnél mondjuk postai utón megrendelt valamit, azt neki mindig kívánsága s megrendelése értelmében, kifogástalanul küldöttek meg? Vagy ha ügynök, utazó utján rendelt valamit, nem érte-e legtöbbször csalódás vagy már az áru megérkezéskor, vagy később a fizetés beállta idején? Vág}' ha hirdetés, reklám után indult el, nem követte e a leggyakoribb esetben önvád és bosszúság eme könnyelműségét? Bizonyára nagyen kevés olyan elővigyázatos ember van, aki ezekre a kérdésre adott felelelettel ne az előre bocsátott állítást erősítené meg. Nyugalmas, békés időben is igy van ez, s igy van most is ebben az izgalmas háborús időben. Talán megszoktuk, talán természetesnek tartjuk, de tűrjük, elnézzük, elhallgatjuk, legfeljebb óvatosabbak, elővigyázatosabbak leszünk napról napra. Most sem azért választottuk ezt témának, mert talán felakartuk fedezni, vagy orvoslást tudnánk ajánlani erre a bajra. Nem. A kereskedésnek egv specialis fajtájáról, egy időszerű spécieséröl jutott eszünkbe, mely most van virágában, s ágai, indái oly buján tenyésznek, hogy a fejlődés érdekében szükségessé vált annak vissza metszése, legalyazása. Ez a species a hadiszállítás körül kifejtett kereskedői tevékénység. Ki nem olvasott, vagy ki nem hallott arról a? élelmes (?) "kórházi élelem szállítóról, aki sebesült hőseink ételét, hogy jobban jöjjön ki — valami guzi ke nöcs féle mocskos zsiradékkal készítette ki?, ki nem olvasott, vagy hallott a sze gedi hét gyászmagyarról, akik az ár, a minőség, a súly, szállítás mód révén és Isten tudja még hány és milyen utón módon szereztek maguknak illetéktelen hasznot, megkárosítva ezzel az államot, a had sereget, a termelőt és azt a nagy és magasztos ügyet, melyért egy fél év óta annyi arany, annyi vér elfolyt már. Mint jól jövedelmező pályára tódul most-mindenki erre a foglalkozásra, tudó mányos diplomás emberek, szürke latáj- nerek ott hagynak könyvet, irodát,hivatalt I s keresni akarnak most mikor egy napi i lapunk szerint nem keresni de adni kell, | keresni akarnak most, mikor a háborún j való haszonszerzés hazaárulás számba I megy, mikor az önérdek kezd közveszély | lenni. Keresni, gazdagodni, vagyont sze- { rezni iparkodnak egyesek most, mikor | csak hazánk szent érdeke árán tehetik ezt. Nem. Ezt nem tudjuk eltűrni, nem j tudjuk megszokni, mint békés időben. Ezt ! majd egy boldogabb időben még szőnyegre j hozzuk, lesz erőnk és módunk, hogy az igy szerzett vagyonban megháborgassuk néha azokat, akik talán kényelmes úri módot, tekintélyt, befolyást akarnak maguknak ily módon biztosítani. Ha lesz még ünnep egyszer a világon, ezek a keresők nem fognak akkor j ünnepelni. i A telíts it. Gróf Tisza István újévi beszédében a becsületes béke megkötésének reményét csillogtatta meg szemeink előtt. Tisza elég komoly, nagytekintélyű, súlyos ember ahhoz, hogy szavai ebben a monarchiában megnyugtatókig hassanak és hogy önbizalmat öntsön mindenki szivébe. Gróf Tisza István újévi beszédében azt a reményét fejezte ki, hogy még eb- j ben az évben be fogjuk fejezni és pedig I egy becsületes békével a háborút. Szebb újévi ajándékot a magyar nemzetnek senki nem adhatott volna ennél a mondatnál és ennél a biztató ígéretnél. Oly szépen hangzik ez a kijelentés: »Remélem még ez évben befejezzük a háborút!« és annyira felemelő ez a hozzátétel: »Még pedig egy becsületes békével!« hogy az uj év szebb akkordban nem is kezdődhetett. . s r Éjszaka a táborban. Az országút szélén egy kis házsor húzódik végig, ütótt-kopott kis fészkek, leri róluk a szegénység : ez a falu. Szegény rutén, parasztok otthagyták, amikor fönt, a hegyek ormán, vak szakadékok fölött megjelent az orosz és menekültek délre, valamerre maguk se ludlák hová. Aztán a szomszéd dombokon megszólallak a magyar ágyuk és a kis falu a mi táborunk kft. A züllött, bedőlt házakban amelyeknek a válaszfalat átüli az eső, most finom tisztek, aranygalléru katonák és kegyelmes tábornokok Iáknak,akárhányan nyolcával, tizével egy kis szobában ; a földön hálnak, lópokróccal takaróznak és puha szénát tesznek a fejtik alá. A falu egyik szélén van a parancsnokság, a másikon a kötözőhely és amint az egyik házból kiröpül a parancs, a j másikba már jönnek átlőtt karral és ziháló \ mellel az emberek. Balra, amerre az állomás van, laukás domboldalokon terpeszkedik a tábor. Ekbóa i trénszekerek állanak az egyik szélén, aztán 1 mindenfelé tábori konyhák, egy-egy bivouac, I amely alatt édesen lehet aludni, gúlába rakott fegyverek és mindenfelé, amerre a szem el- j lát, füstölgő máglyarakások. A domboldalon j följebb kis erdő; karácsonyfák, amelyekről ti ; zúzmarát, — de szépen csillogott néhány hét j előtt, — leolvasztotta a nehéz, ólmos eső, i amely naphosszat esik, reménytelen egyhan- J gusággal, az ember forró vágyakozással néz föl az égre, szinte beletúrja a tekintetét a felhők mögé, de hiába, egy tenyérnyi kékség nincs odafönn, csak mindig, mindig az örökös nedves, ólmos szürkeség . . . * * * Most éjszaka van, a sötétség fogja a földet, a tábort, a sátort az országúton, az alvó katonát és az eget, amelyen egyetlen csillag fénye nem világit. Az országúton néha-nélm egy szekér rázkódik végig, aztán valami cuppogó zajt hall az ember, amiről sose leint tudni, hogy lovak patája gázol e a sárb n, vagy nehéz bak kanosok próbálják e simára laposni az utat. Ez az egyetlen hang, amely belehasit az éjszakába . . . meg még valami igen, még valami, egészen furcsa zaj, — valami nehéz, vonitásszerii, fájdalmas köhögés, amely lépten-nyornon, mindenütt megüti az ember fülét. Köhögnek. így, éjszakán, amikor a csend nagyszerű so dinója fogj i le a tábort, olyan élesen, olyan furcsm és olyan hátborzongatóan hangzik ez az örökös, mindenünnen lépten nyomon kitörő, kivakkanó köhögés hogy az ember megijed tőle, kapkodja a fejét, elfojtja a lélegzetét és hallgatózik, mintha meg akarná keresni mindazokat, akik a maguk nehéz, fáradságos téli háborujok minden fáradalmat beieköíiögik az éjszakába. Hányán vannak, kik köhögnek itt, honnan jön az a rettenetes, minduntalan felfuldokló köhögés? . . . A hangja kitör a házak ablakán keresztül, leszáll a doinktáborból a ködön át, aztán ‘egyszerre messziről hallatszik, mintha a föld mélyéitől jönne. Es esik az eső, folyton-folyvást esik és a sár meg a viz bemegy az ember csontjaiba, a melég bundán keresztül didereg a testünk és ezek az emberek még mindig köhögnek, még mindig ujabb-kőhö- gési rohamok jönnek, és ahogy óriássá,.) fantasztikussá nő meg az éjszakában, valami,:.vég telenül fájdalmas szinfóniává olvad össze,.aztán elhalkul, majd újra előre tör, — éppen úgy, mint amikor, békés éjszakákon a: falu kutyái panaszolják el egymásnak éjszálltakor j a fájdalmaikat. : * * * Az éjszakában apró fénypontok villannak meg, ott, amerre az országút húzódik végig, mint valami nyúlós testű, sötét óriáskígyó. Ezek a pontok hófehérek; egy méternyi körben világítják be az utat és mozognak előre, ide oda: kis yillamoslátnpák, amelyeknek a fényénél bandukolnak előre a tisztek, akiknek nincs most éjszakai nyugodalmuk, Az embert nem látni, csak a fehórfényü lámpa villog, mint valami mozgó hófehér pont, aztán eltűnik a sötétségben. A házakból itt-olt szűrődik csak ki valami halavány, vérszegény fény.: petróleum lám pásé,' amelynek a világa | mellett odabent leveleket Írnak haza katonák, | vagy a finom parancsőrtUzf olvassa a picike j piros kötésű könyvét, amelyben Griosué Gár- í ducci muzsikáló Ritmusait hozta ■ magával a Használjunk hadisegéiy posta bélyeget I
