Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-26 / 39. szám

Nagykároly* 1915. szeptember 26

XLI. évfolyam

0 Ív

POLITIKAI LAP —- . -g-ggj,

0000 MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP o8m>

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér.

SZERKESZTOSEG ES KIADÓHIVATAL

lóvá a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények köldendök : oioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo

Telefon 56. szám

FŐSZERKESZTŐ:

OR. ANTAL ISTVÁN

SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS

FŐMUNKATÁRS

A drágaság és a rendeietek.

Egészen természetes, hogy egy országban, mely a folyó világháború második teléhez közeledik, a megélhetés nehezebb mint békés időben.

Nehezebbé teszi elsősorb in maga a bábom az által, hogy egy óriási hadsereg feltétlenül óriási igényét kell —• és pedig első sorban — kielégíteni tűzön, vizen, mert most ez az első mindenféle szempontból. Nehezebbé teszi másodsorban az emberek egyik másikáénak határt nem ismerő kapzsisága és az éhenhalástól való félelme. Itt csak úgy zárjelben kívánjuk megemlíteni azt a különös jelenséget, hogy úgy a kapzsiság, mint az éhenhalástól való félelem rendesen olyanoknál jelentkezik legutálatosabb formában, akiknek zsebük, kamarájuk legjobban meg van tömve.

Ami a hadseregnek kell, azt értjük, nem sajnáljuk, ha még egyszer annyit kellene is adnunk, de ami az itthonvalók által okozott drágaságot s ennek folytán a nehéz megélhetést illeti, az fáj, az ellen segítségért kiáltunk.

Segélykiáltásunkat meg is hallották, meg is értették illetékes helyeken s küldöttek is segítséget bőségesen, igazán bőségesen, talán feles számmal is t. i. rendeletek alakjában.

Annyi van már, hogy bolondulunk tőlük,' de nem segii rajtunk. Olyan formán vagyunk velük, mint mikor'egy hadsereg egy vár elé érkezik tüzérség nélkül, nem tudja ostromolni és nem tudja bevenni, kér tehát segítséget s kap egy nagy fene rakás

ostrom ágyút tüzér nélkül, se megtölteni, se elsütni nem tudja, tehát a segítség mellett is ott van, ahol a inádi . . . akarjuk mondani ott van, ahol mi vagyunk a rende- letekk«].

Itt van a sok beste ágyú nálunk is, de

I

I

még egy lövést, egy ítéletet nem hallottunk, még egyetlen bűnöst nem láttunk a vádlottak padján, még egy sem ül a tömlőében, hanem grasszál, nyomorít bennünket tovább kénye kedve szerint.

Na igen, mert a rendeleteket nem tudják végrehajtani, aminek egyik fő oka az, hogy nincs egy rendelet még, ami a legszükségesebb volna, t. i. utasítás a rendeletek végrehajtásához.

Nem újság az ilyen rendelet, illetve utasítás. Lám a kormány minden törvényéhez s nagyobb, jelentősebb rendeletéhez kibocsátott rendesen ilyen utasítást és a legtöbb esetben meggyőződést is szerez arról, hogy követik-e pontosan ezt az utasítást.

Mert bizony a rendeletben magában nincs élet, életet ad bele a végrehajtás.

Hiába örülünk, hasztalan üdvözöljük a hivatalos lapokban megjelenő áldásos rendeleteket. Hiába zengünk hozsannákat azokra, akik azt bölcsen megalkották, ha azok, akik ellen irányítva van, a markukba kacagnak, lesajnálják a mi naiv örömujongásunkat.

Nem akarjuk, hiszen ha akarnók sem tehetjük jogosan, hogy megvádoljuk azokat, akikre a rendeletek végrehajtása bízva vari; próbálják és szeretnék ők végrehajtani, mert bizony mint emberek s családapák, velünk egy vizen eveznek, de hát kik'? kikkel kel ? hogyan csinálják ? Tudniuk kellene, ki kellene tálálniok a rendeletek kibocsátóinak e részbeni intencióit. S kellene személyzet is hozzá.

Jöjjenek azok a rendelet csináló urak egyszer-egyszer. Különös időket élünk, megtehetik ezt a különös dolgot ilyenkor. Máskép megy most minden, mint máskor, menjen máskép az ország, a megye, a község kormányozása, a kormányzási teendők végrehajtása is, sőt menjen máskép a hivatalnokos- kodás, mint ahogy máskép megy a katonáskodás is.

i

Váltsuk meg lemezünket a Nemzeti Áldozatkészség szobrára a szerkesztőségben !

Meleg óvóruhát a katonáknak.

Az Országos Hadsegélyző Bizottság II (ruházati) albizottsága a közönség tájékoztatására a következőket teszi közzé :

A hadjárat múlt évi tapasztalatai alapján megállapították, hogy hősiesen küzdő katonáink a hadvezetőség részéről mindennemű szükséges meleg ruházattal elvannak látva, de mindazonáltal a közönség áldozatkészsége részéről a következő adományok ismételten kívánatosak még a hadvezetőség által nyújtott kincstári felszerelés kiegészítésére: I. Gyapjú- fonálból készítendő volna: a) Sál, circa 250 cm. hosszú, 25 cm. ,széles legyen a fül és nyak betakarására: b) Érmeiegitő, 30 cm. hosszú, oldalnyilással a hüvelykujj számára, c) Kötött térdvédő, 45 cm. hosszú, középen megfelelő kidudorodással a térdkalács számára. Az Országos Hadsegélyző Bizottság által a meleg óvócikkek készítéséhez biztosított gyapjufonál gyári árban kilogrammonként 15 koronáért lesz beszerezhető rövid időn belül.

A megfelelő gyapjufonál a főváros több helyén kapható a fenti áron. Vidéken pedig a főispánok, illetőleg a járási főszolgabíróknál lesz megrendelhető. II. Selymet vagy puha gyapjúból készített szövetet (ruha, bélés stb.) akár uj, akár használt állapotban küldje az áldozatkész közönség az Országos Hadsegélyző Bizottság II. számú albizottsága címére (Budapest, Képviselőház). E selyem vagy szövetdarabokat a II. számú albizottság jótékony nőegyletek foglalkoztatói utján fogja a hadvezetőség által esetről-esetre szükségesnek jelzett cikkekre a katonaság részére feldolgoztatni. A közönség felkéretik, hogy a lehetőségig az itt jelzett cikkek készítésére szorítkozzék, mert ezen cikkek előírása tapasztalatok alapján történt. A múlt évben szállított hósapkákból még elegendő készlet van, a hósapkák a jövőben inkább a selyem és gyapjusállal lesznek helyettesíthetők. A gyapjufonálból kötött kész cikkek a honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatalának címére (Budapest, IV., Váczi-utca

Prágai levél.

1915. szeptember.

Vasárnap virradóra arra ébredtünk, hogy délelőtt teljesen szabadok leszünk, még „szalutír—Übung“ se lesz a kaszárnyaudvaron. Mégegvszer megdörzsöltük a szemünket, hogy nem álmodunk-e. Valóság volt.

Össze is verődött mindjárt egy kisebb társaság s megindultunk világot látni. Lógni, ahogy a bakanyelv mondja.

Minden ut Rómába, azaz a Vencelsplatz-ra vezet. Ez a tér Prága közepe, korzója. Tulajdonképen csak egy nagyon széles ut, melynek végét a muzeum méltóságos épülete zárja el keresztbe.

Hopp, a muzeum! Ezt már érdemes megnézni! Fel is robogunk mindjárt.

Hogy mit lát az ember egy múzeumban, azt az unalmasnál is unalmasabb olvasni. Azt vagy látjuk vagy sem. De volt benne egy olyan óriási ősállat csontváz, hogy súlya 4030 kilót, vagyis több mint negyven mázsát nyom. Csőre van, de nem hazudok, legalább mástél méter hosszúságú s alatta akkora két agyar, hogy láttára a mai elefánt szivszélhiidést kapna az irigységtől. Aztán — ez ‘háziasszonyainkat fogja érdekelni — egy akkora tojást őriznek ott, hogy 9 liter viz férne bele vagy még világosabban : 240 azaz kétszáznegyvenszer akkora, mint a mi mai tyúktojásunk. Hogy ennek a tojásnak, hogy adják párját, azt

Madagaszkár afrikai szigeten tudhatnák meg, nagyságos asszonyaim, ha ez az óriási madár j azelőtt jó pár száz évvel ki nem halt volna.

Visszajőve! csak a Vencel-téri automata- ! büffében (egyetlen még Prágában) tartottunk j kis pihenőt, aztán a Grábenre mentünk. Ez I az utca a német korzó. Hogy miért külön- J ülnek cl németek és csehek, az abban a há- | romszázéves vetélkedésben leli magyarázatát, mely őket mindig dühös ellenfelekké tette és i teszi. Es ha a németeknek megvan az oka a haragoskodásra, mindjárt meglátjuk, a cse- : beknek is.

600.000 lakosa van ma Prágának, ennek í az ezeréves kultúrájú fővárosnak. És ebből í mindössze ötvenezer a német, tehát tizenegy- í szer annyi a cseh. És a csehek műveltsége és fajszeretete, szorgalma és gazdasága még mindig első a monarchiában. Csak háromszáz | éve, a borzasztó emlékű harmincéves háborúban vesztették el nemzeti önállóságukat éppen a németek kezétől. Ilyesmit pedig egy ily magas kultúrájú, tehát el nem némesit- j hető nép, el nem feledhet.

Az , ódonfekete, magas Pulver-torony alatt az Ó-városháztérre jutottunk ki. Itt van Prágának egyik hires nevezetessége, a 12 apostol-óra, a városház tornya tövében. Többszázéves, ákombákomokkal telefestett napóra. Minden óra elmúltakor félreugrik felette egy ablakocska s mindig egy más és más apostol szobra jelenik meg egy percre benne.

Ezen a téren van a legszebb szobor, amit valaha csak láttam, Húsz Jánosnak modern csoportozatu emlékműve. Csak tavaly leplezték le, a nagy vallásalapitó megégettetésének ötszázadik évfordulóján.

A tér egyik sarkán az orosz templom. E mögött terül el az egykori ghetto sok templomával s a világhírű prágai régi zsidó temetővel, melyet egy idekerülő idegen se mulaszt el felkeresni.

Ma persze már hiába keresnők a sötét, szűk és jellegzetes sikátorokat, melyek oly sokszor voltak részesei a középkori pogromoknak. Most nyílegyenes utcák és ötemeletes bérpaloták közt csak egy-egy kis sziget- szerű ódon folt emlékeztet e hely másfélezeréves történelmére.

Egyik tér közepén itt, a legmodernebb épületek közt, körülbelül egy méterre a felszín alá sülyedve egy ósdi-ósdi ház barnállik. Ez a monarchia legrégibb zsinagógája. 1300 éves! Roppant érdekes homlokzatának felső része vörös téglából van kirakva s olyan csipkésebb mint valami bástyafoké.

Éppen a nagy ünnepi ájtatosságok folynak. Lebujunk a kis ajtókon. Benyitunk. Szorongásig tele a dohos szagu imaház. A vakolata maga háromszázéves. Közepén sűrű vasrács, e fölött gyönyörű biborzászló függ, a „nagy Habsburg“, II. József császár személyes ajándéka.

Sok vétó ittak" már be ezek a fekete