Szatmármegyei Közlöny, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-19 / 38. szám
Nagykároly. 1915. szeptember 19. 38. szám. XU. évfolyam. SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : osoo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ DR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ooon ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A mi erőnk:. Minden kétségen felül áll, hogy a központi hatalmak a világháború második nehéz esztendőjében jelentékenyen kedvezőbb helyzetben vannak. Lzt nem nfi mondjuk. Ezt á’iapitotta meg a hivatalos Anglia, az úgynevezett á i- tánt főrendezője, impresszáriója. E héten egyik fővárosi lap szószerint idézte Anglia legtekintélyesebb lapjának egy cikkét, melyben igen helyesen meg is okolta, hogy miként lehetett elérni minden értelemben a legőszmtébb ellenségünknek fenti megállapítását. Az angol tij-ág knak ez az atyume tere azt mondja, hegy a közpmi'i hatalmak min- denik nemzete erkölcsi etővel, bö.cs türelemmel s bizalommal viseli a világháború terheit, katonái pedig őszinte meggyőződéssel, a győzelemben vetett rendíthetetlen h'ttel s csodás kitartással harcolnak. Nagy dolog is az az erkölcsi erő. Hazánkat, nemzetünket, jó mindnyájunkat ama hallatlan teljesítmények elvégzésére, melyet a világháború 15-ik hónap óta igényel, tisztán csak az erkölcsi erő tehetett képessé. Almainkban sem mertük volna hinni, hogy mi a háboiu előtt elmúl t, pénzügyileg, gazdaságilag sőt még politikailag is nyomasztóan telies 2—3 év után képesek legyünk kibírni egy ilyen bábotnt katonává1, pénzzel, fegyverrel és mindenféle élelemül . Szegénynek tartott mindenki, szegénynek éreztük mi is magunkat. Feljajdultunk, amikor egyik-másik-faluPrágai levél. 1915. szept. 5 Lehűlpintetluk már a baka-vacsorát: egy liter hig feketekávélöttyöt, most már mehetünk ki egyet csavarogni. Esti hat óra van, kilencig „fráj“ vagyunk. Félórával ezelőtt még mindnek nyavigás volt a lába a reggeli 6 óta tartó eg- recérozástól, most: tánco'hatnékjuk van. Már fel se vesszük, hogy másodpercenk :nt legalább egyszer szalutálnunk kell, jóbbkezünk már mint egy automata, olyan gépszerüen dolgozik. S ha egy-egy káplár megállít be iniin két és persze csehit! kérdőre von, hogy miért nem szalutáltunk, olyan csendes tnagyaros- sággal, mintha mentegetődznéuk, jó cifrát káromkodunk mire ő megelégedett arccal csörtet tovább. A kaszárnya kapujától pá'1 percnyibe a Moldava folyik, A Dunához képest csak fele- szélességű, de igy is tekintélyes folyó, szebb- nél-szebb hidakkal és szigetekkel ékesítve. A jobbpart a tulajdonképpeni Prága, gondosan szabályozott palotasorokkal telehintve, századoktól megfeketüft templomokkal, tornyos ka púkkal. Minden sétánk jól kezdődik. A Ferenc József hidon át visz az niunk. Minden hídnál egy krajcár hídpénzt kell átmenetkor fizetni. Katonának azonban semmit. Valóságos kéjjel élvezzük bakaságunknak ezt a fejedelmi előnyét. Gyerekes örömmel négyből nehány ember útra kelt Amerika felé ; féltünk hogy nem lesz, aki megmunkálja a földeket s most millió számra mentek el férfiúink a messze harcterekre, ezer és ezer I számra hadimunkát teljesíteni, elvitték lova- ! inkát, igáinkat, mégis annyi búzát, tarmeltünk, j mint bármikora legjobb termésű békés években. Igen. Mert lakozott bennünk az erkölcsi | erőnek olyan mértéke, mely csodatettekre tud j képessé tenni egy nemzetet. Szegények voltunk. Tőkeszegény ország- ! uak neveztek minket szene az egész világon. Mikor pedig igaz ügyünkéit háborút kell I \iselni'mk a világ felével, vagy még többel, | akkor ez a koldus ország elő tudta teremteni a milliárdokat a hadi kiadások fedezésére, nem ment senkihez kölcsönkérni s katonái a pénz hiány miatt sem sem meg nem fáztak, sem meg nem éheztek, sem fegyver, vagy muníció nélkül nem voltak egy percig sem s nem j vontunk el egyetlen baka zsoldjából egyetlen i fillért sem. Volt pénzünk bőven mindig, lesz is, mert I nincsen kimerithetlenebb kincses bánya egy | nemzet erkölcsi erejénél. Ellenségeink elzártak bennünket a ten- j geitől a tengerentúli államoktól, nem hozhatjuk be, vagy csak igen korlátolt mennyiségben azokat a cikkeket, melyeket itt nem termelünk a szükséges mértékben. Ha ezekre a tőlünk elzárt dolgokia nekünk, itthon maradottaknak van szükségünk, pótoljuk egyébbel, vagy nélkülözzük — ha ! pedig hadseregünk igény1' azt, előteremtjük a j föld alól is, akánrdyen utón-módon. íme a ! hadseregnek rézre, férr'-e van szüksége: az i asszonyok beküldik rézmozsaraikat, gyertyaszer ötször elsétálunk a pénztárnok orra elölt, hadd pukkadjon egy picikét. A szomszéd sziget lombjai közül finom zene lopódzik íülíiríkig. Arra tartunk. A két krajcár belépőt, leszúrjuk, a tíz vas zenedij elől szépen meglépünk, bakanyelven „elsven- kolunk." Sudár fák és tarka virágágyak közt kanyarognak a pa>‘k utjai A vízparton padso- | rokkal szegélyezett árnyas korzó, a zenekari emelvény körül .sok sok népes asztak Leülünk mi is. Sapkánk gombja p'ror | fehér zölddel vau bevonva es fesztelen, han- j gos rnagyarságpa1 beszélünk a cseh tengerben, i Nem éretlenkadés ez, igen, tüntetünk magyar voltunkkal. És nem üres hencegés, hogy Przetnysl, Gorlice és Brest-Litovsk tnegvivo- inak népe ma oly felemelt fejjel büszkéiked- j bet, hogy egyetlen más se különben. Sört hoznak. Itt aztán már a cseheké a feltétlen elsőség. Csak félliteres poharakban hozzák a fekete nedűt, itt az a legkisebb mérték, a polgárság 1 i ter as korsókból vagy több- literes csizmából tölt a garatra. Még látni is | élvezet. A habja oly sűrű, hogy meg se moccan, amilv hullámoson hozták, úgy mcad, I nem szád le. Az ize oly tartalmas, oly kellemes, hogy nálunk csak a Jegfimunabb tápsörök versenyezhetnek vele. Es ami nem ke- j vésbbé fontos : olcsó a hihetetlenségig. (No ! de október elsejétől ez már megszűnik, 20 percenttel emelik mindenfajta sör árát). Micsoda kellemes meglepetés: az elsőtartóikat, az egyházak szó és kérés nélkül sorra felajánlják a templomok harangjait. Lesz talán idő, hogy elfogy a gyapotunk : egy szó és sok százezer női kéz készíti a pehelyszerü, hófehér tépést. így van ez mindenben, mert van ebben a nemzetben erkölcsi erő, mely keresztül tör minden zárt, minden blokádot és győzedelmeskedik. Ismeri ennek a nemzetnek minden katonája fajának ezt az erejét, innen van bizalma és csodás kitartása. A nemzet pedig a ! térképre tekint s a hm’cvonalak földrajzi elhelyezéséből látja, bogy ez a hadsereg győzelemmel halad előre, innen van öntudatos viselkedése, mely ösztönzi, mely erkölcsi erejében kifejezésre jut Oroszország 180 milliós országa zsugorodik összefele, 12 rm'Iiós hadserege futva menekül az erkölcsi erő elől. Városunk katonaságot kap. 1915. szept. 16-án. Végre valahára megérkezett az örömet hozó hir, hogy Nagykároly város katonaságot kap. Hisz szinte önkénytelnnül kérdezzük, hogy minde/ideig miéit történt a2 meg, hogy városunk, mint megyei székhely kaszárnyával, lőgyakorlótérrel biró város, miért nem kapott katonaságot ? Talán megtudnék erre felelni, talán nem tudnék helyesen megíelelni, most a választ nem adom meg a kérdésre, nehogy esetleg varangu. zenekar (a csehek nagyszerű muzsikusok) a Rákóc:-kesergőt játsza. Es elragadó szépen. Tapsolunk végnélkül. De tapsol min- denkú Madjar, madjarszki, mondják mindenfele. Sétálunk tovább. A város főkorzójára megyünk. Az utón ragyogó kirakatok, de tán mégragyogóbb nők A prágai nők. Meg fogják nekünk ugye bocsátani, hogy elsősorban mégis csak őket tanulmányozzuk. Osszehasonlitgatjuk a kolozsvári és pesti nőkkel és hosszas viták után állapítják meg. végítéletünket. A cseh nő — mert Prágában a németség elenyészőbb, még mint ahogy képzeltük is — igen szép arca. Ez szent, Mosolygós, kerek piroskás képii. Mint az északibb népeknek általában haja szőke, szemé kék. Termete formas, telt idomú es mégis karcsú Járni azonban tanulmányútra mehetiiónek a pes nőkhöz. De akkor se érnék utói ezeknek lepke- szerű ibánását, mert lábuk kevesbbó formás, nem oly piciny és karcsú bokáju. Öltözködni szépen tudnak, de a Dunaparton ötletesebbek, merésszebbek a toalettek. Hanem erkölcsi felfogás tekintetében a mi annyiszor leszólt pesti nőink — átlagos magyar szempont szerint — toronymagasan állanak : Igaz, hogy nagy része van a dologban annak is, hogy a prágai nő előtt a magyarnak valósággal varázsa van. Egy-két perc s a legjobb körből való nő is/'- utcán megszólítva — mint régi ismerős cseveg a magyar