Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-28 / 26. szám
Nagykároly, 1914. junius 28 26. szám XL. évfolyam SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY 9l POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oooo NAGYKÁROLYBAN, Széchenyi-utca 4. szám oooo Telefon 59. szám FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. ANTAL ISTVÁN FÖMUNKATÁRS: ZOLTÁN BENŐ oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. A reform és üz ellenzét. Még hab . ak, hogy felvegyék-e a küzdelm . a nekik odakinált döntő csatában, vagy tovább húzódozzanak folytatva kellemes korteskirándulásaikat a vidékre és — Amerikába. „Elnöki tanács“-uk ugyan a harc mellett .’döntött, de majdl'ogy összevesztek rajta.-'Végre elhatározták, hogy megosz- fotVierővel fognak csatáz d. A fővezért, ^sEukeöh taborkara élén, .tbocsájtják az oceanon, mert bármily veszedelemben van is — szerintük -— menve a haza, mégis hasznosabb lesz az amerikai tányérozás í. pártkassza javára. Az itthon maradó tabor zöme majd csak megharcol a fővezér távollétében is. Megalakították már a „vitarendező bizottságot“, ami egykor, az obstrukció dicstelen korszakán át, félelmes hatalom volt, de most, a parlamenti anarkia letörése s a közvélemény előtt teljes lejártsága után, reménytelenül rendezgeti kisded hadi játékait. Megcsappant ennélfogva az ellenzékben a hadakozó kedv, s méltán tarthat tőle, hogy vagy az ellenféltől le- veretés kudarcának, vagy a csatakerülés szégyenének dilemmájába jut. De rosszul áll az ügye épp a vitatárgy: a reform körül saját táborában s a saját múltja tükrében. Soha nem verődött össze politikai ellenzék az elvi ellentétek vegyesebb társaságából, mint most, a közigazgatási reform alapelveire nézve. Három párt fogott külsőleg kezet taktikai szövetségben, de mindhármuk egyenkint ’s furcsa amalgam az államosító irány be llott hívei és az intranzigens muniolpah- ák között. Nagy baj a municipalisták hátrányára, hogy bármily mélyen gyökereznek elveik a nemzet történeti talajában, s bármily tiszteletreméltó a következetesség', amellyel azokhoz ragaszkodnak: álláspontjuk nem korszerű többé, fölötte az idők járása messze elhaladt. Elvi oppoziciójuk a közigazgatási személyzet államosítása ellen a modern állameszmének s Magyarország modern állami kiépítésének opponál. Ellenvető okoskodásuk ugyanazt ismétli meg most, amit negyven év előtt régi "imfftieipátisfáinkW! '..állott a korosabb nemzedék, mikor Magyarország e reform kezdeteinél tartva, megfosztotta a megyét bírói hatalmától s ezt a királyi törvényszékekre ruházta át. A judikatura államosításáról akkor ugyanazt jövendölték, amit most a közigazgatásban meghonosítandó kinevezési rendszerről mondanak, hogy összezúzza a helyi önkormányzatot, árt a közszabadságoknak és szertelenné teszi az állami kormányzat hatalmát. Az eredmény pedig az lett, hogy a bírói és közigazgatási hatalom különválasztása által jogot váltottunk a modern államok közzé lépéshez, a municipiumoKat a bíráskodás terheitől megszabadítottuk s az állami bíróságokban a jogrend, közbiztonság és közszabadságok hatalmas palládiumát nyertük. Amit a régi municipalisták e tapasztalatok előtt jóhiszemüleg mondhattak a reform kezdetéről, ugyanazt az uj municipalisták az uj idők tanulságai láttára kevesebb jóhiszeműséggel ismételhetik a reform mai folytatásáról: a tisztviselők államosításáról. Még nehezebb helyzetük lesz a megindulandó vitában az ellenzék ama rétegének, mely múltjában mindig az államosító iránjr mellett vállait szint s mos saját múltja ellen lázad fel, mikor a korEste. (Folytatás.) Rémült nézéssel kutatott bele az emberek szemébe és most már látla, milyen csúnyák, milyen csúnya az örülő, vasárnapi arcuk és a leikébe mardosott az a néhány muzsika tőre- j dék, amit a liget belsejéből hozott a szellő, a leikébe mardosott minden és félt a lányra nézni, aki ott ment mellette. De egyszerre újra néptelen helyre értek és a lány most már maga nyújtotta feléje forróságtól tikkadt ajakát. A fiú is megállóit és behunyt szemmel odanyomta az ajakát a lány szájára, de jaj, mikor felnyitotta a szemét és belemélyedt a pillantásával a lány pillantásába, szeretett volna hangosan, bugóan fölorditani a fájdalomtól, mert meglátta a lány pillantásában a felkinálkozó vágyakozást, az éhes, örülő boldogságot és ez fájt neki nagyon és szeretett volna szaladni, rohanni előreszegzett fejjel az éjszakába, hogy belevágódjon valamibe, ami agyonüsse lelkében á fájást és agyonüsse őt magát is. * A kapunál elvált a lánytól. A kezét már nem szorította meg melegen, a tekintetét már nem felejtette a tekintetében, mert már a lelkében volt az Este, a fájdalom-szövő lány. aki nékünk mindenünk, feleségünk, szeretőnk és anyánk. Az Este, a sápadt arcú lány, akinek tekintete titkos és szenvedő. És a titkai mindig újak, s szenvedései mindig frissek és a szépsége mindig diadalmas és mindig uj szépségeket szülő. Oh, az este! ügy jön ránk, úgy suhan belénk lassan, halkan, amint mennek a nappali emberek az utcáról mig csak mi maradunk az estébe kóbor, szenvedő és kiválasztott szent lovagok, akiknek a szive nagyszerű és szent melódiákkal telik meg ilyenker és a város mintha megérezné, hogy most egészen más, elcsendesedik és néha-néha meg-megreszket, a Város ilyenkor pihegve várja azt a nagy szent kinyilatkoztatást, aminek el kell jönnie és ami eí is jön, amikor az a sok, boldogan vajúdó ragyogó és diadalmas szép melódia felzokog a leik ékből és összeolvad egy boldogan hangzó harmóniában. És az emberek erről semmit sem fognak tudni. Zokogó lélekkel rohant Ság Mihály az utcán és a fejében, a szivében végigszaladt újra ennek a rózsaszínű és kivételes napnak az árnyéka és elgondolta átérezte újra azt a nagy fájó és diadalmasan boldog fájdalmat, amit az Este lopott a szivébe. Most lecsendesedett egy kissé és a járása is lassabb lett s ember sem járkált már az utcán csak ő ment magányosan, egyedül és a szive tele volt valami nagyszerű fájdalommal és néha meg-megreszkettet,te valami határozatlan sejtés, hogy most, ebben az éjszakában valami nagy dolog, nagyobb, mint amiket eddig megélt és szeníebb, szomorúbb várakozik rá. Most már egészen lassan ment az utcán és amint fölnézett a házakra, sírni tudott volna a gondolattél, hogy ime : ez a sok ház, mint megannyi titokerdő áll előtte és mögötte és ez a sok-sok ablak, amely mögött emberek csupa ember, küzdő, akaró ember él, alszik, küzd és akar, mind, mind titok ablaka, amikbe nem lehet belenézni, amiket nem lehet megfejteni. Kiért a Dunapartra. Leült a legalsó lépcsőre, hátrahajtotta fejét és úgy nézte a Dunát. A viz feketén hullámzott és a túlsó partról nagy fekete árnyékok fúródtak a mélységbe. A fekete árnyuk olyanok voltak a vízben, mint a hallgató nagy és sötét város, melynek palotái árnyékpaloták, földje viz és a fényessége fekete. Háta mögött ott zúgott tompán és egyenletesen a város. És ez az éjszaka megmondotta Ság Mihálynak, hogy az a szép és az a boldogság, ha a lelkünk szépséges szülőanyja. Valami fönséges boldogság töltötte el, j ü M z összes tavaszi kelmei i újdonságokból gyönyörű álasztékkal szolgál py
