Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-09 / 6. szám
Efíjsgykároisr, &333„ febe°«á(!* 9» 6. sxém. 3CM3C. évfoi^ans. iSM sera: SZERKESZTŐSED és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN; Jókai-ntoza í. sa. Telephon éti szám. Pártoktól fiiggetíon FOLETIKAI LAP. «asyaaHWX ;aag<jaaaare»5wgarra^ri;ai^~gntf3H«MM» sraacsn&aniWKQU • • ÍSesjsieník minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 6 korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyiittér“ sora 60 filier yemxMmem&BmBmsssamssmmtimmxmSBaimMaBmKisassBmioitTBBmiaaa a* f.;ü jsí.njsM i Könyvek. Nagykárolyban ma a kaszinók napja van. A Régi-kaszinó és a Polgári Olvasókör ma tartják rendes évi közgyűlésüket. Nagykároly város e két kaszinójáról nincs mondani valónk. Egyik se szolgaija kizárólag alapszabályszerü czélját, ellenben mind a kettőben kártyáznak. Különösen a Régi-kaszinóban, ugyannyira, hogy az utóbbi időkben a miságba vitt kártyázások miatt exisztencziák inogtak meg. Nálunk Magyarországon — sajnos — meg mindig bálványként tisztelik az arisztokráciát és a dolgozó polgárság bizonyos hódolattal tekint fel az oligarchiák világába. Ezért nagykárolyi kaszinók napja alkalmából időszerűnek tartjuk megemlíteni, hogy Magyarország arisztokrá- cziája a nagybirtokosok egyesülete, a Nemzeti Kaszinó is nemrégiben tartotta ez évi rendes közgyűlését. A közgyűlést és annak hangulatai, minden idejét lefoglalta, a mi közéletünkön elterpeszkedő moloch, a politika. És a, politika harcza közben nagyon kevesen vettek észre, hogy a Kaszinó múlt évi jelentésében egy nagyon szomorú jelenség, illetve adat íordult elő. Ez a szomorú adat arra vonatkozott, hogy a Kaszinó a múlt évben mennyit költött ■Mxatasa • m tuxmaa fi puszta. m111 8: A pusztán állok. Alszik. Álma mély, Fölöttem egy-egy varjucsapat károg. S mindenfelé Csak buezkás hómezőket látok. Nagy temető az egész végtelen. A vityillók rajt, mint a kripták állnak, Te tőjükön A szélvész lázadozva vágtat. Alszik a puszta lelke . . . Tavasz ébreszti, ősz altatja el Ez alvó óriást, a büszkét, szépet És mégis rajt Oly bus, oly siralmas az élet. A puszták fiai, a magvetők, A kripták zárai alatt a holtak: Mindanyian Az élet Lázárjai voltak. Alszik a puszta lelke . . . Amit ők vetnek, más aratja le. És nincsenek itt dús, aranykalászok, Csak a nyomor, A fekete rabszolga-átok. S a városokban zeng a muzsika, Mindenki vig ott, kurjant, tánczol. A puszta meg Most álmodik egy nagy feltámadásról. Ébred a puszta lelke . . . Petronius. é\ gyilkos csók. Irta : Luczai István. Gyönyörű téli reggel. Az ablakon keresztül bámultam ki az utczára, erre a fagyott nóptelen utczára. Sokáig elnéztem és fáztam már a látásán is. Hiába, mennem kellett. Habár nem a legjobb kedvvel, de mégis mentem utolsó kérését teljesíteni egy jó barátnak, egy haldoklónak. Meleg, barátságosnak látszó, inkább sötét, mint világos szobában feküdt az én beteg barátom. Részvéttel, meghat ottan álltam mellette és köszöntve őt, szemét felemelte, rám nézett és megfogva kezemet, hálálkodott: —- Köszönöm . . . kedves . . . barátom . . . köszönöm . . . hogy eljöttél . . . Elhallgatott, nem tudott többet mondani e pár szónál, de ez is nagy fáradtságába került.. Én csak néztem őt, ő pedig behunyta szemét és tovább beszélt, lassan, vontatottan: — Igen barátom . . . akarok beszélni veled ... az én betegségemről . . . meg aztán kérni . igen . . . kérni akarlak valamire . . . Ugy-e meghallgatsz ... és ... és teljesíteni fogod kérésemet . . . hogy kicsit zavarosan mondom el, de te megértesz engem . . . Mondani akartam : igen, de nem bírtam, csak a fejemmel intettem és ő megértette. — Jó . . . hát megteszed. Először is elbeszélem azt, hogyan kaptam a tüdőbajt, ezt a rettenetes betegséget. Tudod uagyon jól. hogy nagyon szerettem tánczolni, valósággal bolondja voltam a keringőnek, a zenének. Te most azt gondolod, hogy a táncznak köszönhetem. Pedig nem éppen annak egészen. Tudod a bushagyókeddi bálon, éppen most egy éve, feltűnt nekem egy gyönyörű fiatal leány. Szemei csillogtak és sápadt arczához nagyon talált szép tömött, koromfekete baja. Mindjárt az első keringőre felkértem, a másodikra, a harmadikra, tizedikre és kitünően mulattunk reggelig . . . Itt megakadt, felsóhajtott, de nemsokára, egy kis szünet után folytatta: — Reggel bazakisértem. Nagyon hideg volt, emlékszem. Az előszobában elbúcsúzva mamájától, egy pillanatra ketten maradtunk. 0 keblemre borulva sírni kezdett, majd ajkát nyújtva, egy bosszú csókkal váltunk' el . . . Én megértettem, éreztem, láttam a szeméből, minden mozdulatából, hogy szeret. Ezek után Ruhát fest vegy ileg tisztit Haufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-u. h a rom. kath. templom mellett. fllapittatott 1902. évben. Telep : Petofi-ut 59. szám. !« I könyvtárának gyarapítására, vagyis hány ! könyvet vett egy év folyamán. És az a | Kaszinó, amelyben olyan urak ülnek, akik- | nek sok ezer korona egy kártyapartiért ! nem pénz, akik egy-egy választásra annyi | pénzt áldoznák, amenyiből három magyar í faluban iskolát lehetne fenntartani, az a Kaszinó aiíg adott 1000 koronát a múlt ; évben könyvekre. Ennél szomorúbban nem lehetett volna j megnevezni a közismert magyar kullurát- : lanságot. Nem kívánhatjuk azt, hogy a mi gazdasági viszonyaink között az or- I szág konyvíogyasztása csak arányban is legyen Német- és Francziaországával, azt ; sem remélhetjük, hogy rövid időn belül j a Németországéhoz hasonló könyvgyüj- I tőink nagy számban lesznek, de annyit j mindenesetre megkívánhatnánk épen-azoktól, akik az ország gazdasági eredményeit lefölözik, hogy ennek ellenében irodalmi és kulturális fejlődésünkhöz nagyobb mértékben járuljanak hozzá. Régi és többször hangoztatott panasz ! az, hogy Magyarországon alig vásárolnak könyveket. Amilyen nagy a száma külföldön . a biblio-fileknek, azoknak , akiknek vagyonuk egy részét könyvekre szátjják, épen olyan nagy a száma azoknak az embereknek Magyarországon, akii-; a könyvet hiábavaló •dolognak és a könyvre adott pénzt kidobottnak tartják. A könyv ma kulturális szükségletté vált. Vannak már olyan Íróink, akiknek olvasása, meg ha szépirodalmi műveket imák is, nemcsak szórakoztatást, hanem egyenesen kultúraterjesztést jelent, az alsóbb osztályt a népkönyvtárak és nép-kölcsön- könyvtárak segítségével egyes jótékony- czélu és kulturális egyesületeink már valahogy hozzászoktatták az olvasáshoz. Ma még nem latjuk enneK igazi és nagy eredményeit, de annál jobban fog mutatkozni ez az eredmény a következő gene- rácziónál, amely más olvasmányokon és más beszédtémákon fog felnőni, mint a mai generáczió A polgárságot,'^k^^ítályt és az arisztokracziát azon b.mTfieg nem hódította meg a könyv. Sem a polgárságnak, sem az arisztokratáknak - utóvégre nem lehet népkönyvtárakat felállítani, nem lehet őket olcsósággal, vagy könnyen hozzáférhetőséggel az olvasásra csábítani. Épen ezért igen furcsa, hogy a Nemzeti Kaszinó, amelyet Széchenyi István nem kártyabarlangnak, hanem kulturális jelentőségű egyesületnek tervezett, ebben a nagy fontosságú kulturális kérdésben olyan félváll - ró) veszi a dolgát. A Nemzeti Kaszinó annyi mindenben adott már rossz példát az ország népének, adhatna egyszer jót is, akkor is, ha belekerül néhány ezer koronába.